„Az Úr megvizsgál minden szívet” – Szlovákiai magyar missziói nap

„Az Úr megvizsgál minden szívet” – Szlovákiai magyar missziói nap

Share this content.

Forrás: ma7.sk, hirek.sk, videó: Győri András Timótheus
Kuntapolca, Szlovákia – „Erős vár a mi Istenünk” – hangzott el a kezdő ének a 11. alkalommal megrendezett magyar evangélikus országos missziói napon, amelyet ezúttal a szlovákiai Gömörben, Kuntapolcán tartottak. Több mint egy évtizede Orosházán találkoztak először a felvidéki magyar közösségek, akkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy hittestvérként tartsák egymással a kapcsolatot, és évente legalább egyszer találkozzanak.

„Gyülekezeteink Nagytárkánytól egészen Pozsonyig tartanak, néhány ezres, néhány lelkes közösségről van szó, amely meg szeretne maradni a hitében, az anyanyelvében. Nagyon erős magyar identitással rendelkező embereket érint ez a közösségeinkben és ilyenkor évente egyszer – nem erődemonstrációként, hanem egymást erősítve – találkozunk különböző helyszíneken, kelet-nyugati váltakozásban, azért, hogy segítsünk akár egy adott gyülekezetnek, rámutassunk a különböző lelki szükségletekre, együtt legyünk, és hogy színvonalasan hallgathassuk az Isten igéjét. Maholnap már nincs magyar nemzetiségű lelkésze az egykor háromnyelvű szlovákiai evangélikus egyháznak, és nagyon szomorú lenne, ha ez a magyar szín kiveszne ebből az egykor háromnyelvű történelmi egyházból“ – mondta el Nagy Olivér, Alsószeli evangélikus lelkésze.

Pozsonytól Nagytárkányig valamennyi gyülekezetből, valamint Magyarország számos vidékéről is érkeztek „Az Úr megvizsgál minden szívet” mottóval zajló missziói napra, ahol a közös éneklés, bizonyságtétel, csoportos beszélgetések és Isten igéjének hirdetése volt a cél.

„Fontosnak tartom ezeket a közös alkalmakat, azért is, mert kevesen vagyunk. Itt, Kuntapolcán, ha tízen vagyunk istentiszteleten, már azt mondjuk, hogy sokan voltunk. Ma majdnem százan voltunk. Fontos érzés az, hogy nem vagyunk egyedül, vannak, akik ugyanazon a nyelven, ugyanabból az énekeskönyvből énekelnek, ami összeköt minket. Kívánom, hogy ezek az alkalmak ne valami sovinizmus céljából folytatódjanak, de abból a célból, hogy megőrizzük azt, ami fontos, ami összeköt minket” – közölte Solarik Vilmos rozsnyói evangélikus lelkipásztor.

A kis gömöri gyülekezet és a CSEMADOK helyi alapszervezetének megrendezésében öntészeti kiállítás és gyerekfoglalkozások is várták a missziói nap látogatóit. Nagyon érdekes volt Daruka Mihály színházias formában megtartott előadása, amely a vizsolyi Biblia igaz történetét mutatta be. A tizenegyedik missziói nap úrvacsorával egybekötött istentisztelettel zárult.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!