Sokan úgy vélik, hogy az egyház kifutó modellé vált az egykor kereszténynek hitt öreg kontinensen. Mindezt a napi hírek is alátámasztani látszanak: brutális templombontás Németországban, feleslegessé vált és ezért eladó evangélikus templomok Norvégiában, muszlim közösségek által megvásárolt néhai keresztény istentiszteleti épületek Hollandiában…

Ha a saját portánkon söprünk, akkor is lassú, de folyamatos fogyást mutató népmozgalmi adatokkal kell szembesülnünk. Például a Déli Egyházkerületben a gyülekezeti tagok száma mintegy ötezerrel csökkent az elmúlt öt esztendőben. Ugyanakkor a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy jóval több fiatalt érünk el, mint korábban, hála az iskolai hitoktatásnak és egyházi oktatási intézményeinknek.

Paul M. Zulehner is árnyalja a képet, amikor könyvében rámutat: a „kifutó modell” hasonlat nem jelenti szükségszerűen azt, hogy az egyház véglegesen leszálló ágba került földrészünkön. Ezt a derűlátását hamburgi kikötői élményével illusztrálja, amikor is egy felújítás alatt álló hajót látott a szárazdokkban, amely a nagyjavítást követően újra kifuthatott a nyílt tengerre. Ilyen nagyjavításon esett át az egyház ötszáz évvel ezelőtt a reformációban, és ma is van esélye a megújulásra. A katolikus teológus úgy tekint Ferenc pápára is, mint aki Isten eszköze lehet ebben az új reformációban, nagyjavításban.

Pünkösd ünnepének közelében, amely az egyház születésnapja, mi is bízhatunk abban, hogy az anyaszentegyház nem válik kiöregedő, magatehetetlen „ómamivá”, hanem kész és képes újjászületni a Lélek ajándékai által.

De ha az egyház, hitünk és reménységünk szerint, még nem „nyugdíjérett” is, egy-egy szolgáló munkatársa viszont természetesen elérheti az „aranyévek” kapuját. Deo volente, ez fog történni velem is éppen pünkösd hetében. Így nem véletlenül választottam az Égtájoló rovatba szánt utolsó írásom címét, hiszen én is egyfajta „kifutó modell” vagyok, aki némi „felújítás” után talán újra kifuthat majd a nyílt vízre, és szolgálhat még valamit egyházunk javára…

Ugyanakkor őszintén örülök, hogy gyülekezeteink bölcs választása nyomán ismerjük már az új, a „befutó modellt” Kondor Péter szolgatársam személyében. Az ő „kiiktató” és tovább segítő áldásával szeretnék majd elindulni pünkösdhétfőn a Pestszentimrei Sportkastély úrvacsorai oltárától, ahol a missziói nap keretében készülök hálát adni az egyház Urának és köszönetet mondani egyházkerületünk népének, amiért szeretettel hordoztak közel másfél évtizedes püspöki szolgálatomban.

Egyfajta sajátos hitvallásként szeretném majd ott is kivetíteni Kiss Márta szellemes képét, amelyet cikkem mellett láthatunk. A festőművész Hétköznapi csodák című sorozatába illeszkedő alkotásának kissé bizarr a címe: Vízen járni tilos. Igen, biztos, hogy a vízen járás fizikailag lehetetlennek tűnik, sőt egyenesen kockázatos, ezért a hatósági tábla szerint tilos is. De valódi hétköznapi csodaként megélve – mégis lehetséges!

Ha a Jézus szavának engedelmeskedő Péterhez hasonlóan mi is a Mesterre tekintünk, akkor a lehetetlen lehetséges, a vízen járás nem tilos, hanem megkapható ajándék. Püspöki szolgálatom alatt én is többször megtapasztalhattam ezt a csodát. Sőt a „nullszériás Péter-modellhez” hasonlóan azt is többször átélhettem, hogy amikor nem rá figyelve, kétkedőn süllyedni kezdtem, megtartó karja mindig utánam nyúlt, ha bizalommal hozzá kiáltottam segítségért.

Ennek a hétköznapi csodának boldog megtapasztalását kívánom utódomnak is, az új „Péter 2.0-s modellnek”, valamint az Evangélikus Élet minden kedves olvasójának sok szeretettel és áldáskívánással.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 19–20. számában jelent meg 2018. május 20-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.