Éljünk már ma a holnap Egyházában – Living today in the Church of tomorrow

Éljünk már ma a holnap Egyházában – Living today in the Church of tomorrow

Share this content.

Avila – Minden alkalommal, amikor a Keresztyén Ökumenikus Baráti Társaság (KÖT) és a Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend (JTR) tájékoztatást adott munkájáról és szolgálatairól, az egyúttal a Nemzetközi Ökumenikus Társaság (IET) együttműködését is jelentette. Most fordult a helyzet. Az International Ecumenical Fellowship 42. konferenciájáról mind-két fenti, hazai, vele együttműködő szervezet nevében készült beszámoló. Szöveg: Széchey Béla József

Avilában, Spanyolország 1200 méter magasra épült városában Európából több mint 200-an gyűltek össze a keresztyének-keresztények közül azok, akik „Élő kövekként” kívánják felépíteni a jövő Egyházát, egységben és szeretetben. Kemény egyeztetések árán jutottak el arra a belátásra, hogy Krisztusnak egyetlen Egyháza van, amelyet egyenrangú Egyházak közössége jelenít meg a világban, de az IEF keretei között mindenképpen. Konferenciájukat július 19-29 között tartották meg, az ottani katolikus egyetem szupermodern kialakítású, nagyszerű hő- és hangszigetelésű falai között.

A konferencia vezérgondolata alapján mindenki megértette azt, hogy a jó építőkövek élnek, de rossz tervezés esetén sírni is tudnak. Utóbbi azonban az épület összeroskadásához vezet.

A Szent Épület, a Szentlékek munkája alapján felépülő Egyház létrejöttéhez azonban a Tagok teljes és önzetlen odaadása szükséges: részvételt vállalni a Krisztus fizikai, biológiai és lelki teremtő munkájában. Ismét megállapították, de meg is valósították, hogy mindehhez olyan közösség adja a legjobb keretet, amelyben  a jövő Egyházát már a jelenben  megvalósítják. Ennek egyik jeleként a Szent vacsora ünneplésében csaknem valamennyi, a konferencia részvevői közül több mint 80 %-ban vettek részt, a Szent Jegyektől távolmaradók pedig _ ugyanabban a nagy körben állva – áldás vételére jelentkeztek. Fontos tudni, hogy ezen istentiszteletet / Evangelische Messe / német evangélikus-lutheranus lelkész vezette és ma-gyar lelkész is osztotta a Szent jegyeket. Az IEF hivatalos közgyűlése, majd a konferencia nagygyűlése késznek mutatkozott foglalkozni a Magyar Régió elnökének az ajánlásával, amely szerint  az IEF vállalja a keresztyén-keresztény értékek képviselőinek támogatását a szervezet rendelkezésére álló, elsősorban erkölcsi eszközökkel., jelentkezzenek ezek az ér-tékek az alkotmányozás, a törvényalkotás vagy az iskolai etikai- valamint hit- és erkölcs-tanoktatás kialakítása során.

Hasonló állásfoglalást készítettek elő és osztottak szét a Régiók között a családok vagy a családalapítást vállaló fiatalok érdekében. Egyetértettek abban, kiemelt fontosságúnak tartják a pénzügyi terhek szétbontását, terítését a társadalom különböző szervei és szervezetei, így a bankok, infrastrukturális szolgáltatást vállalók valamint a lakosság erősebb tagjai között.

Beszéltek arról is, hogy az Egyház egysége érdekében újabb és újabb ösvényeket nyitnak, legyenek azok lelki vagy spirituális jellegűek. Az előrevételezés azonban azt jelenti, hogy kiki a maga egyházi rendszerében élve már most kész közös keresztelési és eucharisztikus ünnep-lésre valamint a teremtés gondozására és fenntartási munkájára. Így valósulhatott meg az a szolgálat is, amelyben Avila püspöke, a II. Vatikáni Zsinat 50-ik évfordulójának emlékeként, annak lelkiségében  személyesen szolgáltatta ki az Úr testét és vérét a jelenlétben hívő pro-testáns lelkészek számára is. 

A Magyar Régió és a Jézus Testvérei Rend is nyitott arra, hogy egyidejű tagság lehetővé tételével kisközösségként legyen jelen a soron következő, 2015-ben megrendezésre kerülő prágai konferencián, várva az ökumenikus előrevételezés szolgálatában részt venni szándékozók jelentkezését, belépési szándékát.

További fontos információk a konferencia múltjáról és a mai helyzetről

Maga az elővételezési folyamat a II. Vatikáni Zsinatig nyúlik vissza. 

Szeretett alapító testvéreink arról számolnak be, hogy akkortájt izzott az ökumenikus lehetőségekkel foglalkozó szellemi élet. Most tehát a legfontosabb üzenet minden egyes nagy rendezvénnyel kapcsolatban az, hogy az egyetlen, egyenrangú tagegyházakból álló Egyház egysége iránti elkötelezettség változatlanul tovább él és minden ellenkező híresztelés ellenére képes eredményeket is felmutatni.

A konferencia megjelenési lehetőségeit erősen befolyásolja az Európai Unió területén is jelentkező pénzügyi recesszió. Így fordulhat elő, hogy az erős, a nyugat-európai régiók által vállalt támogatás ellenére is erősen visszafogott az úgynevezett keleti részvétel. Természetesen mindebben felelős a magas közlekedési költség is, hiszen egy közepes keleti távolsághoz  – végülis -mintegy 100.000 forintos repülőjegy tartozik.

A hatékonyabb részvétel és eredményesség érdekében tovább kell folytatni az erőfeszítéseket, annak érdekében, hogy a történelmi egyházak is tekintsék sajátjuknak a nemzetközi egység-keresés ökumenikus-civil programját is. Noha annak, a lelkiismereti szabadságra épülő, előrevételező programját nem könnyű integrálni a megszokott keretek közé.

Az alapvető kötelezettségek mellett nagyra kell értékelni azokat a segítő formákat, amelyeket az egyházi egységkeresés munkált ki és tud bemutatni az Európai Unión belül is fontos feszültségcsökkentő feladatok teljesítéséhez. Segítenünk kell a szóhasználat és módszerek átadását a politikai élet számára. Bevált út ez, hiszen már a proletárdiktatúra idején is segítséget jelentett az ökumenikus élet példaadása - ha ezt nem is fogalmazták meg nyilvánosan.

Szinte kötelesség tájékoztatás adni arról is, hogy az avilai házigazda épület teljes gondossággal megvalósított környezetbarát létesítmény. Gondos hőszigeteléssel, a formák és funkció arányos elosztásával szépség, bensőségesség és oktatás megfelelő összhangját hozták létre. Okos és különleges térfelosztással és tetőzettel elérték, hogy a valóban száraz éghajlat adottságai között, 1200 m-es magasságban,  az egyik belső kertben trópusi viszonyokat teremtenek, természetesen szakszerű párásító-rendszer üzemeltetése mellett.

Van, aki a dialektikus egységkeresés fent is bemutatott útját tartja fontosnak és lehetségesnek. Felnőtt hitű keresztyének-keresztények, nagy hűségben saját értékeikhez, képesen felemelkedni a világ megmentése valós érdekei szem előtt tartásával a Krisztus közös képviseletére. Mindezt komolyan véve a szellemi és szervezeti egység ügyében is. Annak a belátásával, hogy mindehhez a Szentlélek által betáplált többletenergiákra van szükség (bűnbocsánati rendezettség, Krisztus jelenlétében megfogalmazott reális célok, mértéktartás minden vonalon és ökumenikus imaközösségek).

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!