Pénteken az ünnepélyes nyitó istentisztelet előtt énekkarok köszöntötték a résztvevőket, akik később kiállításmegnyitókon, az elmúlt egyházi napok rendezvényeiről szóló videó-összeállításon és orgonakoncerten vehettek részt.
A pénteki úrvacsorás nyitó istentiszteleten Milan Krivda mint házigazda püspök hirdette Isten igéjét. Szombaton az ünnepélyes főistentiszteleten – melyet a szlovák televízió is élőben közvetített – Miloš Klátik egyetemes püspök szolgált igehirdetéssel, a liturgiát pedig énekkari szolgálatok színesítették.
Ezután minden generáció számára választható gazdag programokkal várták az érdeklődő híveket: az ifjúság számára koncert, gyermekeknek kézműves-foglalkozás, felnőtteknek bibliaóra és színházi előadások, koncertek kínálkoztak a programban.
A szombat esti ünnepi program a történelmi visszaemlékezések jegyében zajlott. Igen színvonalasan összeállított műsort láthatott a nézőközönség. Ezt követően koncerten és ökumenikus áhítaton vehettek részt a hívek, akik nemcsak Szlovákia számos részéről érkeztek, hanem Németországból, Szerbiából, Romániából, Csehországból és Magyarországról is.
Vasárnap a záró istentiszteletek a Zólyomi Egyházmegye különböző gyülekezeteiben valósultak meg, ahol a különböző országokból érkezett vendég lelkészeket kérték igehirdetési szolgálatokra. A liturgiákat szlovákiai énekkarok szolgálatai színesítették. Ezt követően a fogadó gyülekezetek vendégszeretetét élvezhették a lelkészek és énekkarok.
Az egyházi napokról lelkiekben meggazdagodva, megújulva és megerősödve térhettek haza úgy a szlovákiai, mint a külföldről érkező lelkészek és hívek.