– Miért választottad a teológiát?

– Irigylem azokat a társaimat, akik rögtön meg tudják mondani, hogy melyik bibliai ige vagy milyen megtérésélmény vezette őket a teológiára. Nekem nem volt ilyen. A Somogy megyei Bedegkérről származom, Szigethy Szilárd tanított, ő volt az indító lelkészem. Szilárd ma már Orosházán szolgál, de jó barátságban vagyunk, sokszor találkozunk. A bonyhádi evangélikus gimnáziumban nevelkedtem. Ott az Arany János tehetséggondozó programban tanultam, nagyon sok mindent kaptam az iskolától. Az érettségi közeledtével a színművészeti főiskolára terveztem jelentkezni, ugyanis több társulatnak, stúdiónak is tagja voltam. Ugyanakkor nagyon szeretem az autókat, így a műszaki pálya is vonzott. Közben Szigethy Szilárd számos egyházi rendezvénybe bevezetett, feladatokat adott. A felvételinél végül gépészmérnöknek és lelkésznek jelentkeztem. Két nap eltéréssel érkezett meg az értesítés, hogy mindkét helyre felvettek. Az, hogy miért a teológiát választottam, igazából szóban és írásban egyaránt megfogalmazhatatlan.

– Teológiai tanulmányaid alatt melyik terület vált különösen fontossá számodra?

– A gyakorlati teológia számomra nagyon testhezálló. Ezen belül a poimenika és pszichológia tanegységekben került elő a vigasztalás kérdése, ezzel mélyebben is foglalkozom.

– Mennyire keresik szerinted ma az egyházban a vigasztalás helyét?

– Ma már sajnos a gyülekezetekben egyre kevesebben fordulnak a lelkészhez mint lelkigondozóhoz. Jó lenne újra előtérbe hoznunk az egyház vigasztaló oldalát. Temetések előtti beszélgetéseken, személyes találkozásoknál, egy-egy alkalommal ez megjelenik, de fontos lenne, hogy gyermekeknek, fiataloknak és idősebbeknek is megmutassuk: az evangélium örömhír és vigasztalás egyben.

– Hogyan lehetne ezt a képet erősíteni?

– A lelkészek nemcsak a hittanórákon, istentiszteleteken kell, hogy megállják a helyüket, hanem a személyes életesemények idején is. Hétköznap is jelen kell lennünk a gyülekezet életében. Rengeteg lelkész gyakorolja ezt, és örömmel mondják, hogy a hétköznapi találkozásokkor meg tud jelenni a vigasztalás kérdése is.

– Milyennek képzeled a 21. század egyházát?

– Közösségibbnek, nyitottabbnak és egymásra figyelőbb szeretetközösségnek. Fontosnak tartom, hogy minél összetartóbbak legyünk, és jobban figyeljünk egymásra.

– Teológiai tanulmányaid mellett számos egyházi alkalom segítője is vagy. Mit jelentenek számodra ezek a szolgálatok?

– Nagyon jó lehetőségek arra, hogy megtapasztaljam egy nagyobb közösség élményét. „A föld sója” közép-európai keresztény találkozón 2016-ban vagy a tavalyi bonyhádi magyar–bajor testvérkapcsolati találkozón több ezer evangélikus volt együtt. Meghatározó volt a Művészetek Völgyének az evangélikus udvara is. Ott világi környezetben tudtuk evangélikus teológiánkat képviselni. Március óta a Reformáció Emlékbizottság munkatársaként dolgozom a Menő reformáció mozgókiállítás koordinátoraként. Fontos közösségi élményem, hogy több éve vagyok a Közel zenekar hivatásos sofőrje. Velük együtt jártam be az országot, látogattunk meg iskolákat és gyülekezeteket.

– Melyik a számodra különösen meghatározó bibliai ige?

– „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” [Róm 8,38–39] Ez az ige jellemez engem. Mindenkinek vannak magasságai és mélységei, örömei és elbotlásai. Tudom, hogy olyan szeretetet kaptunk az Úrtól, ami a gondokból kiemel, és nem tud elrettenteni attól, hogy abban higgyünk: Jézus Krisztus valóban feltámadt, és szeret minket.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 23–24. számában jelent meg 2018. június 17-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.