Mikor háromnegyed nyolckor odaértem a találkozási helyhez, már javában gyülekeztek osztály- és évfolyamtársaim. Egyesek bágyadt tekintettel, mások hatalmas lelkesedéssel „néztek” elébe az útnak. Pár perc múlva begördült a buszunk. A bőröndök bepakolása után felszálltunk a kényelmes, nagy terű buszba. Örültünk, hogy nem volt szemét benne, az ülések lehajthatók voltak, ha valaki aludni szeretett volna.
45 perc múlva megérkeztünk a bősi erőműhöz. Ekkorra már felerősödött a napsugárzás, így mindenki szinte azonnal beleugrott volna a tengernyire duzzasztott Duna égszínkék vizébe. Itt megnéztünk egy hajóátemelést, ami legtöbbünknek külön élmény volt (köztük nekem is), hisz még sohasem láttunk ilyet.
Ezután visszaszálltunk a nem messze parkoló buszba, és folytattuk utunkat Pozsonyba. Rövid utazás után megláttuk Pozsony egekbe magasodó gyönyörű „koronáját”, a pozsonyi várat. E mellett azonban (egyelőre) csak elhaladtunk, hiszen fel kellett vennünk idegenvezetőnket, Brogyányi Mihályt, akinél jobb embert szerintem fel sem kérhettek volna, hogy kalauzoljon minket a történelmi Magyarország csodaszép tájain.
Pozsony külvárosából irányt változtattunk, és következő úticélunkul Dévény várát neveztük ki. Rövid buszút után le is parkoltunk a vár lábánál. Innen már csak gyalog mehettünk tovább. A déli napsütésben kicsit nehéz volt figyelni az idegenvezetőnkre, aki rengeteg fontos adatot, érdekességet mesélt a várról. Csodás kilátás nyílt innen a Duna és a Morva összefolyásánál keletkezett érdekes természeti képre. Míg a Duna vize kék, addig a Morva vize szürkés, így összefolyásuknál varázslatos színárnyalat keveredik. A vár tetejéből még megnéztük a kilátást, majd összeálltunk egy csoportkép erejéig. Lesétáltunk, és meglátogattuk a millenniumi emlékműből megmaradt táblát, majd az Apácatorony alatt felidéztük annak mondáját. Ezek után visszasétáltunk a buszhoz, és Pozsony felé vettük az irányt.
A teljes cikk itt olvasható el.