Deák téri lelkész lett a püspök

Deák téri lelkész lett a püspök

Share this content.

Szöveg: T. Pintér Károly, fotó: Kiss Tamás
Budapest – A kialakult szokásjognak megfelelően a Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség parókus lelkészének hívták meg a Déli Egyházkerület újonnan megválasztott püspökét. Kondor Péter beiktatása 2018. szeptember 2-án, vasárnap délután történt, rendkívüli, ünnepi istentisztelet keretében.

Cselovszky Ferenc esperes 2Tim 1,7 alapján hirdette Isten igéjét („Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”), és szólt arról, hogy a legbátrabbaknak is szükségük van „hordozó háttérre”. Olyan lelki társakra, akiknél megerősítésre lelhetnek, ahol „menedékre lelnek, és fel tudnak töltődni, ahol tudják, hogy imádságban hordozzák őket”. A leköszönő igazgató lelkész reményét fejezte ki, hogy az új – közismerten bátor – lelkész számára a Deák téri gyülekezet is ilyen háttér lesz…

A jelenlévő lelkészek áldásközvetítésével zárult beiktatás előtt a Lutheránia ének- és zenekar előadásában Szokolay Sándor egyik motettája hangzott el dr. Kamp Salamon Kossuth- és Liszt-díjas karnagy vezényletével, majd az „ország templomának” szószékéről Kondor Péter püspök mondta el „szószékfoglaló” prédikációját. 

Az immár a Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség parókus lelkészévé is beiktatott püspök a hálaadás mibenlétét, illetve fontosságát állította a rendkívül erőteljes igehirdetésének középpontjába. A hét igéje Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! (Zsolt 103,2) alapján arra hívta a figyelmet, hogy „a szív akkor telik meg igazán hálával, amikor elfogadja a kegyelmet”. Induljunk ezzel a hálával a szívünkben, minden jótéteményéért! summázta igehirdetését a Déli Egyházkerület lelkészi vezetője. 

A lelkésziktató istentisztelet ünnepi közgyűléssel folytatódott.

(További részletek az Evangélikus Élet magazin szeptember 23-i dátummal megjelenő lapszámában.)

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!