Az összes elcsatolt terület közül itt volt és máig is itt a legnehezebb a magyarok és persze a többi ott élő ember élete. Fischl Vilmos lelkészkollégámmal és barátommal, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkárával osztottam meg ezt a vágyamat, aki nemcsak kötődik ahhoz a vidékhez, de rendszeresen fel is keresi. Lelkesített és bátorított, hogy nekem is mindenképpen el kell oda mennem, és felajánlotta, hogy egy alkalmas időben szívesen megmutatja a főbb nevezetességeket. Augusztusban valóra vált ez az ígéret.

Nyugati határaink kinyílásával lassan el is felejtettük már azokat az időket, amikor még órákig vártunk egy-egy pecsétre és a sorompó felnyitására. Kelet felé viszont még mindig ez a napi valóság. Ukrajna valamennyi határán mindennap többórás várakozással kell számolni; a magyar oldal még mindig a leggyorsabbnak számít a maga három-öt órás átlagával…

Megbizonyosodhattunk arról is, hogy arrafelé tényleg nagyon rosszak az utak. Az autópark sokszínűsége szavak nélkül is jelezte, hogy egy gazdaságilag végletesen szétszakadt országban járunk. Szép számmal döcögnek még az utakon az egykori szovjet járműipar ismert, de nálunk többnyire már letűnt márkái, a szegénység miatt ott még le nem cserélt jó öreg kocka Ladák, a Moszkvicsok és Volgák, miközben egy szűk, meggazdagodott réteg nálunk is alig látható luxusterepjárókon közlekedik.

Az üzletekben van áru, de vásárlóerő alig. Az itthoni árakhoz képest nekünk ugyan minden olcsónak tűnt, az ottaniaknak viszont ezek az árak is horribilisek a jövedelmükhöz képest. Munkalehetőség alig van, mert az egykori gyárak és üzemek többsége bezárt, újak nem indultak. A megélhetési gondok, az összeomlott egészségügy, a szétszakadt szociális háló mellett az ország keleti részén zajló háború miatti félelem is sok fiatalt ösztönöz arra, hogy elhagyja a hazáját, és idegenben próbáljon boldogulni.

Emlékezetes testvéri beszélgetésben lehetett részünk Zán Fábián Sándornak, a Kárpátaljai Református Egyház püspökének hivatalában. Kárpátalján minden bizonnyal neki lehet a legnagyobb rálátása az ottani magyarok helyzetére, ugyanis a régióban élő magyarság kétharmada a református egyházhoz tartozik. Nagyon komoly küzdelmet folytatnak a megmaradásért, a hitélet megéléséért, a kulturális identitásuk őrzéséért. A gyülekezeti élet mellett óvodákat, iskolákat, szociális intézményeket is fenntartanak, ingyenkonyhát üzemeltetnek, de a püspök elmondása szerint munkájuk és helyzetük is egyre nehezebb. Az utóbbi években nyolcmillió főre becsülik az Ukrajnából elvándorlók számát, akik között ott vannak a szülőföldjüket elhagyó magyarok is. A püspök úr némi iróniával így fogalmazott: „Olyan a helyzet, hogy csak az Isten és a nemzet bolondjai maradnak, akik küldetésüknek tekintik az ottmaradást…”

A többszörös kisebbségben sokféle elnyomás és diktatúra ellenére a hitüket és magyarságukat évszázadokon át hűséggel megtartó és gyermekeiknek továbbadó, de most az elmenetel mellett döntő kárpátaljai magyarokról is szeretettel és együttérzéssel beszélt. Elejtett egy húsba vágó és érzékeny területet érintő mondatot is: „Tudjátok, mikor lesz a kárpátaljai magyarból ukrán? Amikor átlépi a magyar határt.”

A tendenciákat figyelve persze úgy tűnik, hogy a küzdelem hosszú távon reménytelen, de arra is utalnak jelek, hogy mégsem az. Azért nem az, mert a hűséges helytállást megáldja az Isten.

Amikor hazafelé jövet átléptük a határt, nemcsak az töltött el jóleső érzéssel, hogy szerencsésen megjártuk a hosszú utat, és hogy jó, hogy újra itthon lehetünk, hanem az is, hogy ezek a nehéz helyzetben élő emberek a maguk küzdelmével és helytállásával bennünket is erősítettek. Hiányaikat és nehézségeiket látva jobban észrevesszük, hogy mennyi mindenért van okunk hálát adni, miközben bennünk is felébredhet a felelősség irántuk. Gondolhatunk rájuk imádságainkban, hogy életfeltételeik javulhassanak, és hogy legyen elég hitük, erejük és reményük a napi küzdelmekhez, de azért is, hogy bennünk is nagyobb szeretet és empátia ébredjen feléjük. Segíthetünk is. Akár a személyes kapcsolatok felvételével, látogatásokkal, de anyagi támogatásukra is van lehetőség az egyházi és karitatív csatornákon keresztül.

Isten áldása legyen rajtuk és rajtunk is, hogy a látott és átélt nyomorúság is a javunkat szolgálja! 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 33–34. számában jelent meg 2018. augusztus 26-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.