A beszélgetések során felelevenedtek a kitelepítések emlékei és a lakosságcserék borzalmai. Jó volt emlékezni. Közösen. Jó volt felölteni a gyönyörű, színes viseleteket és azt érezni, hogy tartozunk valahová. És jó volt együtt énekelni. Őseink nyelvén.

Amikor a háromszázvalahány profi énekes együtt énekelte a „Grosser Gott…” kezdetű himnuszt, szinte mindenkinek könny ült a szemében. És mint később kiderült, sokunknak az járt közben a fejében, hogy a második világháború előtt szólhatott így az ének a német ajkú gyülekezetekben. Azóta nem. Hallgassák csak! 

Nagy kérdés, hogy mi lesz a magyarországi németséggel. Sopron környékén arról írhatok, hogy sajnos nem tűnik rózsásnak a jövő. És ahogyan hallottam, másutt sem.
Hálás vagyok, hogy amikor tíz éve Ágfalvára költöztünk, még egy a mainál sokkal élőbb német kultúrába csöppentünk, és olyan embereket ismertünk meg, akik büszkék voltak a gyökereikre, és emberfeletti igyekezettel mindent megtettek a nyelvük és hagyományaik ápolásáért. Isten áldja meg ezeknek az embereknek az emlékét és munkásságát!

Képgaléria a gyülekezet honlapján.