Jó így kezdeni az új tanévet – Tanévnyitó istentisztelet a Debreceni Evangélikus Egyházközségben

Jó így kezdeni az új tanévet – Tanévnyitó istentisztelet a Debreceni Evangélikus Egyházközségben

Share this content.

Szöveg: Asztalos Éva; fotó: Asztalos Éva, Abaffyné Peják Andrea
Debrecen – Az idei Szélrózsa találkozó záró istentiszteletén döntöttük el, hogy a Voice of the Glory csapatát meghívjuk tanévnyitó istentiszteletünkre. Nagy élmény volt számunkra a zenei szolgálatuk, ezért szerettük volna, ha a gyülekezetünk is megismerhetné és hallhatná ezeket a lelkes orosházi fiatalokat. Hálásak vagyunk nekik, amiért igent mondtak a felkérésünkre, annak ellenére, hogy az Összegyülekezés napja alkalmát tartották éppen az anyagyülekezetükben. Nagy örömünkre Szigethy Szilárd orosházi iskolalelkész is szívesen elvállalta az igehirdetés szolgálatát. Asztalos Éva személyes beszámolóját olvashatják.

Szeptember 8-án, szombaton kora délután már legalább húsz gyülekezeti tag serénykedett, hogy másnap elkészülhessen a nagy üst gulyás, és a templom körül is minden szép rendben várja az istentiszteletre és az azt követő szeretetvendégségre érkezőket. A vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteletre minden elkészült: az udvaron gőzölgött a finom gulyás, terített asztalok és rengeteg házi sütemény várta a vendégeket. A templom teljesen megtelt emberekkel, a mi szívünk pedig örömmel, mert nem minden vasárnap látni ennyi gyermeket az Isten házában. 

Asztalos Richárd helyi lelkész köszöntő szavai után a Voice of the Glory szebbnél szebb dicsőítő énekekkel hangolta a gyülekezetet az igehirdetésre. Szigethy Szilárd prédikációjában nagyon szemléletesen, közlekedési táblák kivetítésével mutatta be azt az utat, amelyen nemcsak az egykori, hanem a mai tanítványoknak is járniuk kell Krisztus követésében. 

Az igehirdetés után az óvodások, iskolások, egyetemisták és pedagógusok személyes áldásban részesültek, melyre az az igés lap emlékeztetheti őket ebben a tanévben, amelyet a lelkészek a kezükbe adtak az oltárnál. Az istentisztelet után közös ebéd elfogyasztására hívta meg a gyülekezet az alkalmon részt vevőket. A jó hangulatú összejövetelen sokan késő délutánig maradtak beszélgetni, játszani. 

További képek a gyülekezet Facebook-oldalán.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!