Az ünnepélyes megnyitónak helyet adó Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár nevében Horváth Péter köszöntötte az érdeklődőket. „Úgy gondolom, hogy helye van a könyvtárban a fesztivál programjainak, itt nagyon jól megfér egymás mellett a tudományos és a szakrális irodalom” – jegyezte meg az intézmény igazgatója.
„Tavaly azt mondtam, hogy ez a hét az ország lelkigyakorlata, s ma is így gondolom” – mondta Szita Károly polgármester. – „Használjuk ki, és éljünk is ezzel” – tette hozzá. A városvezető arról is szólt köszöntőjében, hogy ez a fesztivál is megismerteti azt a gondolatvilágot mindenkivel, melyet közkincsként érdemes továbbadni.
„A Tekints az égre, és lásd meg mottó, melyet erre a hétre választottak, szépen tükrözi, hogy mire is van nekünk leginkább szükségünk” – mondta Pongráczné Győri Boglárka evangélikus lelkész. – „Az örömök mellett terhek és gondok is érnek bennünket. De ez a mottó arra hívja fel a figyelmünket, hogy nézzünk fel, és lássuk meg azt az Úristent, akitől az áldást, vigasztalást, bátorságot kaphatjuk” – tette hozzá a lelkész.
A fesztivált Varga László megyés püspök nyitotta meg. „Én annak idején elköteleztem magam az egység mellett, minden irányban” – mondta a megyés püspök. – „Egyházak közötti egység, egyház és világ közötti egység, papok és hívek közötti egység mellett. Mert hiszem, hogy a megosztottság a gonosztól van, az egység pedig Istentől. Nekem azért is nagyon kedves minden ilyen hét, mert az egységet ünneplem. Összehoz bennünket a közös nyelv, a művészet, amelyet minden nyitott szívű ember megért, és gazdagodik, erősödik általa.”
Az ünnepélyes megnyitón többen is közreműködtek, az idén fesztiválkórus minősítést kapott CapPuccini Kórus is nem egy művel kedveskedett az érdeklődőknek. A fesztivál több helyszínt is érint Kaposváron és környékén, művészeti, irodalmi, zenei programokra várják az érdeklődőket.