Egyrészről sok az új szabály, amelyet szülőknek és pedagógusoknak még egyaránt szokniuk kell. A köznevelési törvény változásait, a pedagógus életpályamodell bevezetését, a tankönyvek nyomtatását, a hit- és erkölcstan új rendszerének sok kérdését illetően - még néhány nappal a tanévkezdés előtt is - rengeteg a bizonytalanság az igazgatókban és a tanárokban. 

Másrészről viszont az évkezdő hangulatnak egyáltalán nem adnak pozitív lendületet a médiában napvilágot látott évkezdő beszédek. Bár sokan úgy vélik, hogy Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkárnak illett az egyházak és a nevelés viszonyáról eszmefuttatást tartania az egri bazilikában kedden megtartott évnyitón, mások szívesen eltekintettek volna ettől. 

Igaz ugyan, hogy maga a beszéd az Egri Főegyházmegye tanévnyitóján hangzott el és ott sok-sok előadás között bújt meg, mégis a világi médiumok a többi megszólalót mellőzve csak és kizárólag az államtitkár beszédét idézték, mintha ő most megint jól megmondta volna a tutit. Pedig ha megtudtuk volna az MTI cikkből azt is, hogy Hoffmann Rózsa mellett Ternyák Csaba, Barcsák Marianna, Szuromi Szabolcs Anzelm, Csókai András és Pusztai Gabriella is beszélt, akkor minden bizonnyal egész más lenne az egész beszéd hangulata és üzenete. 

Az István a király rockopera Alföldi Róbert általi újrafeldolgozása után írt publicisztikámban felvetettem, vajon miért is él az emberek fejében az a fajta középkori, erőszakos, térítős egyházkép, amit ott elénk tártak. Hiszen az emberek nagy többsége nem jár templomba, honnan is tudhatná, mi a kereszténység lényege? De sajnos épp Hoffmann Rózsa önmagában idézett kijelentései az egyházaktól idegenkedő emberek szemében újra csak megerősítették ezt a középkori hangulatot, nem dobták magasabbra az egyházakról kialakult képet.

Amikor az államtitkár asszony azt hangsúlyozza, mekkora öröm, hogy már mintegy negyven köznevelési intézmény tartozik az egyház (gondolom ez a katolikust jelenti, hisz ettől több van az összes egyház) fenntartásába(n), akkor a zsigerből egyházi iskola ellenes embereket ingerli. Bár még mindig több az állami intézmény, mint amennyi az egyházi, úgyhogy alaptalan is a para, de akkor is: felesleges szövegrészletek ezek. 

Büszkén emlegeti azt a számot, amely szerint az elsős és ötödikes gyermekek szülei 52 százalékban választották a keresztény hit- és erkölcstant. Ez a szám azonban más olvasatban még mindig azt jelenti, hogy majdnem minden második gyermek szülője nem kért belőle, azaz inkább az erkölcstant választotta, amiről egyelőre nem sok elképzelés van, mi is lesz az valójában. De ezek a szülők, akik mégis ezt a bizonytalan erkölcstant kérték, nem tartják a keresztény értékeket fontosnak, esetleg bizonytalanok abban, mik is lehetnek ezek az értékek, vagy mi is az, amit az egyházak a hittanórán konkurenciaként ezzel szemben kínálhatnak. 

Ebben a szekularizálódott világban és elegyháziatlanodott közegben annak hangsúlyozása, hogy „a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás és iskolás korban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült” újfent nem ér semmit, a mondat szikes talajra talál, vagy esetleg újfent kiveri a biztosítékot.

Értem én, hogy egy katolikus főegyházmegye tanévnyitóján ezeknek a mondatoknak van értelmük, de az, hogy a médiumok csak ezeket a mondatokat kürtölték világgá, az egyházaknak újra csak árt.

Az egyházak természetesen örülnek a kinyílt kapuknak, annak, hogy iskolákat vehettek át, s tisztelet azoknak, akik e kérdésben tudtak felelősségteljesen gondolkodni.
Az egyházak örömmel fognak élni azzal a lehetőséggel is, hogy az iskolában hittant taníthatnak, de azért ebbe az örömbe vegyül némi üröm, hiszen többek között a tankönyvekről, az órabérekről egészen augusztus végéig nagy volt a bizonytalanság. A kisebb egyházak pedig, ha valóban lesz egyfajta limit arra vonatkozóan, hány gyermektől lehet tényleg az órát megtartani, ugyancsak nem járnak jól, tehát lesz olyan is, hogy marad majd minden a régiben a hittan területén, azaz a hittanórák továbbra is egyházi keretek között lesznek megtartva, ami propaganda nélkül is meglett volna. 

Azt gondolom tehát, hogy az egyházaknak egyáltalán nincsen szükségük arra, hogy kormányzati szinten mondják meg azt az embereknek, hogy a keresztényi értékeket tartsák fontosnak. A keresztény hit az nem így működik. A belső meggyőződést nem lehet erőszakkal senkire sem ráerőszakolni. Az ember vagy érzi, hiszi, vallja Jézust Urának, vagy sem.

Az egyházak ezeket az értékeket változatlanul vallják, továbbadják és szorgalmazzák, de visszás a politikus szájából elmondott erkölcsprédikáció.

Az oktatás is maradjon meg a kaptafánál: „A gyerekek, a fiatalok fejlődésének elősegítése, a családok, Magyarország jóléte, a kiegyenlített magas minőség, az igazságosság és a gazdaságosság” legyen célja az oktatásnak és legyen cél az is, hogy „nagyobb figyelmet szentelnek a nevelésnek”. De ne akarjanak állandóan a kereszténységgel takarózni, mert a kereszténység nem egyszerű politikai frázis. Az élő hit Jézusban gyökerezik, a Szentlélek munkálja és nem ott, ahol akarják, hanem ahol a könyörülő Isten akarja. Fontos a keresztény nevelés, de ilyen szinten hangoztatva inkább az ellenkezőjét érhetjük csak el annak, mint amit mindannyian szeretnénk. 

Úgyhogy szövegíró barátaim, tanévnyitó beszédet mondó igazgatók, politikusok…stb.: óvakodjunk a keresztény frázisoktól! Nem az jön ki belőle végül, amit szeretnénk! Szóljon a tanévnyitó arról, amiről kell az oktatásról, nevelésről, az iskoláról, pedagógusokról és nem utolsósorban a gyerekekről!