72 óra: Komárom-Esztergom megyében sem tétlenkedtek az önkéntesek

72 óra: Komárom-Esztergom megyében sem tétlenkedtek az önkéntesek

Share this content.

Szöveg és fotó: Vertényi Domonkos
Komárom – Komárom-Esztergom megyéből mintegy közel hétszáz 700 önkéntes 15 településen, 45 projekten tevékenykedett a szeretet nyelvén Böjte Csaba testvér fővédnök hívó szavára: „Merj szeretni, merj jó lenni.”

Nyergesújfalu

A  Zafféry Károly Szalézi Középiskola csapata idén a helyi Szent Mihály Idősgondozási Központ lakóit örvendeztették meg néhány óra erejéig: egy kiadós sétával a városban, a helyi római katolikus templomban elmélkedéssel, előadással Derossi atya jóvoltából és a program zárásaként verses, zenés műsorral.

 

Tatabánya

Az evangélikus gyülekezet önkéntesei a Turul és a Dózsakerti óvodában serénykedtek: játékelemek és padok festése, állagmegóvása volt a feladat a gyerekek és óvó nénik nagy örömére.

Tata–Vértesszőlős

Tatáról több középiskola csatlakozott az akcióhoz, így saját városukban és a szomszédos településen, Vértesszőlősön is tudtak segíteni a fiatalok. Tatán a Fényes tanösvényen segítettek a tanulók az út megtisztításában és a frissen nyírt fű összegereblyézésében. Vértesszőlősön a nemzeti múzeumnál segédkeztek. Itt a padok lecsiszolása, majd festése várt rájuk, addig a csapat másik fele a lombot gereblyézte össze, illetve a kavicsos utat egyengették el. 

A szerző a 72 óra megyei koordinátora Komárom-Esztergom megyében.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!