Áldás, közösség, élmények, közös célok, tervek

Áldás, közösség, élmények, közös célok, tervek

Share this content.

Szöveg: Horváth-Csitári Boglárka
Balatonszárszó – Idén második alkalommal szervezte meg a pestszentimrei missziói gyülekezet közösségépítő hétvégéjét. A novemberi hétvégét Balatonszárszón töltötték a gyülekezet tagjai. Lelkészük, Horváth-Csitári Boglárka fontosnak érzi, hogy a gyülekezet tagjai hosszabb időt el tudjanak tölteni egymással, kiszakadva a hétköznapok sodrásából. Ilyenkor lehetőség van arra, hogy egy kicsit jobban megismerjék egymást, hiszen az elmúlt években több új család csatlakozott a gyülekezethez. Fontos, hogy ők és a gyülekezet magja, akik már évek, évtizedek óta tagjai a közösségnek, megismerjék egymást, ezáltal egy erős, jól működő, egymás terheit és örömeit hordozni tudó közösség alakuljon ki.

Nagy öröm volt, hogy Kondor Péter püspök is elfogadta a gyülekezet meghívását, és lehetősége volt együtt tölteni a hétvégét a gyülekezet tagjaival. A reggeli és esti áhítatok szolgálatát ő végezte, mindemellettegy gyülekezetépítő fórum keretein belül – beszámolt az egyház missziói gyülekezeteket érintő terveiről. Miközben a felnőttek a gyülekezet jövőjéről, lehetőségeiről, nehézségeiről, kihívásairól gondolkoztak, addig a gyerekeket egy színházi előadás várta. Deák Ildikó, a gyülekezet munkatársa papírszínházban mutatta be a Holle anyó című Grimm-mesét a kisgyermekek nagy örömére. 

Az áhítatok és a közös tervek, célok és vágyak megvitatása mellett sok minden másra is jutott idő. Volt lehetőség, hogy a gyülekezet különféle csoportjai külön-külön is időt töltsenek egymással. Így került sor a presbiterek beszélgetésére dr. Korányi András püspökhelyettes és Győri Gábor lelkész vezetésével. Míg a presbiterek e szolgálat fontosságáról és felelősségéről beszélgettek, addig Horváth-Csitári Boglárka lelkész az ifivel töltötte az időt.

A hétvége sok mindennel megajándékozta a résztvevőket. Nagy ajándék, hogy végre ennyi időt együtt lehetett a gyülekezet, ami a hétköznapok rohanásában mindig csak vágyálom. Itt azonban jutott idő mindenre. A lelki felfrissülés mellett a megjelentek tudtak nagyokat beszélgetni, társasjátékozni, petanque-ozni, szaunázni, majd utána belemerülni a jéghideg Balatonba.

A hétvégét tovább színesítette Deák Ildikó és férje, Deák Attila csapatépítő játéka. A tőlük megszokott lendülettel, humorral, mozgalmassággal kalauzolták el a gyülekezetet Ádám és Éva történetébe. Végh Szabolcs hangszerbemutatója pedig igazi kincs volt a kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A hallgatóság megízlelhette a népi dallamok sokszínűségét, és együtt táncolhatott.

A hétvégén a gyülekezet tagjai örömmel kapcsolódtak be az intézményvezető által meghirdetett adománygyűjtésbe, melynek jóvoltából a környék mélyszegénységben élő családjainak lesz szebb a karácsonya. A tartós élelmiszerekből, játékokból, csokoládékból és ruhákból álló csomagok reménység szerint nagy örömet fognak szerezni – többek között – az evangélikus mintagazdaságban dolgozó családok számára. 

Alkalomról alkalomra nagy áldás volt megélni, hogy a pestszentimrei missziói gyülekezet szépen lassan, de gyarapodik, és a bekapcsolódó tagok egyre inkább magukénak érzik gyönyörű, felépült templomunkat és az együtt megélt, Isten által megajándékozott közösséget is. Ezt az örömöt teszi még teljesebbé, hogy a pestszentlőrinci anyagyülekezet tagjai közül is érkeztek résztvevők. Jelenlétükkel, gondolataikkal tovább erősítették azt a törekvést és irányt, hogy egyszer e kicsiny, de dinamikusan fejlődő pestszentimrei missziói gyülekezet önálló lehessen.  

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!