Gerhard von Rad evangélikus teológus, Ószövetség-kutató szerint „a bírák közül a legkülönösebb Sámson, sőt az olvasó számára egyáltalán nem tűnik Izrael fölötti bírának. Sosem állt mögötte fegyverbe szólító felhívás, kalandjai során minden esetben egyedül van.” Sámson alakját megannyi teológiai gondolkodó, író, költő, szobrász, zeneszerző és festő járta már körül, és a rendelkezésre álló szövegek alapján megalkotta saját történetértelmezését. Ehhez a sorhoz üdítően csatlakozik Bitó László is, aki Sámson – A vadon fia című regényében hű a szépirodalmi műfajhoz, azaz a bibliai történetet kiindulópontnak tekintette, és abból asszociálva építette fel a maga Sámson-történetét. A könyv nyelvezete, a bibliai történetekre támaszkodás és az attól való elrugaszkodás izgalmas kérdéseket vet fel. A Bírák könyvének olvasása nélkül nem tudhatjuk, hogy mi a valóság, és mi az írói fikció. Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy azt sem tudjuk, hogy az ószövetségi leírás túlzásaival mit kezdjünk, hiszen a Sámsonról szóló bibliai igékben számos olyan megállapítás, későbbi szöveg- és történetbetoldás olvasható, melyekről Gerhard von Rad úgy fogalmaz, hogy „a deuteronomista séma túlságosan eltávolodik az alapjául szolgáló hagyományanyagtól.”

Bitónál Sámson ugyanúgy Dán nemzetségű, valóban megöl egy oroszlánt, sőt a lakodalmi leírás is hasonló, és Delilával való találkozásában, majd önmaga feláldozásában is találunk számos hasonlóságot. Az ószövetségi Sámsonhoz hasonlóan Bitó regényében is alapvetően magányos harcos Sámson, aki nemcsak a filiszteusokkal, hanem identitásának kérdésével és önmagával is meg kell hogy küzdjön. Az is megegyezik, hogy rengeteg zűrzavaros kalandba keveredik, és a nők meghódításában sem adja alább a bibliai történetnél. Utóbbit Bitó nagyon szépen és láttatóan bontja ki, sőt a szerelmi, vérségi és baráti szálakon keresztül rajzolja meg a maga Sámson-alakját. Érzékletes történetek, jellemrajzok bontakoznak ki a könyvben, melyek a maguk egyértelműségében vagy sejtelmességében járulnak hozzá a történet ívének megrajzolásához, mely végig a szerelem, a kötődés, az identitás, a sértettség és a bosszú körül mozog. Bitó László dilemmákat ír le és bont, ki, melyek érzékletesen vezetnek be minket a sámsoni gondolkodásba. A könyv érzelmi szálainak és cselekvéstörténetének kiváló összefoglalóját a szerző egy vele készült interjúban így fogalmazta meg: „Amit a saját Sámson-történetemben legjobban szeretek, az Sámson és későbbi felesége, Lika kapcsolata, illetve az a dilemma, hogy Sámson sokáig nem tudja eldönteni, filiszteus akar-e lenni vagy héber. Ugyanis a vadonban a héber remetétől és az őt gyakran meglátogató filiszteus paptól, a biológiai apjától mind a két kultúrába beavatást nyert, és ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy Izrael bátor és bölcs tizenkettedik bírája legyen, nem sokkal Dávid királysága előtt.”

Sámson végül dönt – amiben alapvetően a bosszúvágya vezérli –, és elindul a bírák útján, hogy minél több filiszteus meggyilkolásával szolgálja kezdetben önnön haragját, majd a népét. Jelt kíván hagyni, tetteivel elnyomott és bizonytalan sorstársait akarja serkenteni, de a nehéz helyzetekben alapvetően mindvégig egymaga marad. A belső öntudat átformálja a bosszúvágyat, így egy idő után Sámson már nem önmagáért küzd, hanem a népe megmentéséért hajtja végre egyre radikálisabb tetteit. Nem hiába mondja a szerző, hogy az általa megrajzolt Sámson „a mai fanatikus öngyilkos merénylők prototípusa, aki a hazáját megszálló hatalom elleni küzdelemnek szentelte az életét, majd a halálával is százakat ölt meg, amikor magára döntötte a filiszteusok templomát.”

Bitó László regényét olvasva feltehetjük a kérdést, hogy milyen lehetett a valódi Sámson. Erre a regényből nem kapunk választ, de arra lehetőséget igen, hogy egy kiválóan megírt szépirodalmi fikció által átgondoljuk a magunk Sámson-értelmezését.

Bitó László: Sámson – A vadon fia
Noran Libro Kiadó, 2018