Hetek óta vásárlási lázban ég az egész ország, boltok ezrei és vásárlók százezrei készülnek a mai Black Friday-re. Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai szintén hetek óta készülődnek a szeretet.éhség. országos adventi pénzadománygyűjtésükre, hogy a befolyt adományokból aztán egész évben segíthessenek a rászorulókon. Mivel a karitatív szervezet budapesti adománypontjának nyitása egybeesik a november 23-ai Black Friday-jel, ezért rendhagyó akcióval várják a Szent István-bazilika előtti vásárba látogatókat: aki ma adományoz a segélyszervezet adománypontján, két mézeskalácsszívet kap köszönetként ajándékba az önkéntesektől.
Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: „Reméljük, sokan meghallják majd akciónk valódi üzenetét, és döntenek egy esetlegesen öncélúan megvásárolt termék helyett a nélkülözőket támogató adományozás mellett! Ha valaki nem tud kilátogatni a Bazilikához, természetesen ma is tud adományozni a 1353-as adományvonal hívásával, amit persze ezen a napon akár kétszer is lehet tárcsázni!”
A szeretet.éhség.-adománypontról
Az Adventi ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat helyszínén megnyílt adománypont idén is két házikóból áll. Az egyikben működő mézeskalácsszív-sütödében egészen karácsonyig váltják majd egymást a mézeskalácsszíveket készítő önkéntesek. Az országos adventi pénzadománygyűjtés szimbólumaként is ismert kis szíveket azok az adományozók kapják majd köszönetként, akik a helyszínen adományoznak. A segélyszervezet adománypontján idén is kizárólag pénzadományokat gyűjtenek a kihelyezett perselybe, sőt egy bankkártyaterminál segítségével is! Bankkártyával adományozni a vásár egész területén lehetőség van: az árusoknál elhelyezett Hellopay terminálokon bankkártyával fizetők egyetlen mozdulattal hozzá tudják adni a végösszeghez a vásárlás értékének 5-10-15 vagy 20 százalékát, mely adománnyal az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját támogatják.
Különleges ajándéktárgyakkal nyit az adománypont másik házikójában a segélyszervezet adventi adományboltja. A népszerű szeretet.éhség.-mézeskalácsszív-emblémával díszített ajándékok mellett a segélyszervezet átmeneti otthonaiban élők által készített tárgyak is kaphatók lesznek. A népszerű mézeskalácssütő szett, bögre, kötény mellett például a gyulai hajléktalanszálló lakói által készített díszangyalkák, az átmeneti otthonában fűzött gyöngykarkötők és kerámiadíszek, a gyermekrajzokat magukban foglaló gyűrűk vagy például a szervezet kastélyosdombói központjában készült adventi asztaldíszek is megvásárolhatók.
Mire gyűjt a segélyszervezet?
Ahogy a szeretet.éhség. gyűjtés jelmondata, az „Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek!” is hangsúlyozza: ez az ünnepi összefogás nem egy egyszeri ajándékozásról szól. Azért gyűjt a segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből.
Az Ökumenikus Segélyszervezet évente családok tízezreinek nyújt kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy éppen tanszerek formájában, átmeneti otthonainkban családok százainak biztosít lakhatást és átfogó támogatást a továbblépéshez. Kiemelt célkitűzése az esélyteremtés: hogy a családoknak esélyt kínáljon a felzárkózásra, a gyermekeknek segítsen a szegénység okozta hátrányaik leküzdésében.
Hogyan lehet csatlakozni a szeretet.éhség. adománygyűjtéshez?
- A 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz
- Aki rendelkezik bankkártyával, a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat, de természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámlaszámon is
- Az ország bármelyik Tesco áruházának vevői 250 forintos adománykuponok vásárlásával támogathatják a segélyszervezet munkáját
- A nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokba dobott vagy csekken felajánlott adománnyal