Olvasd: Zsolt 90

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézs 42,8)

Ez az ige szilvesztereste hangzavarába így kiált bele: Adj dicsőséget Istennek! Évek fordulóján sok dicséretmondás hangzik el. Vállalatok, üzemek, hivatalok küldöttségei tisztelegnek a vezető előtt. Magasztalják a vezető szakértelmét, tág látókörét, szervezőképességét, emberséges lelkületét. A vezetők viszont áthárítják a dicséreteket az alkalmazottakra, s magasztalják a dolgozó nép hűségét, szorgalmát és munkaerkölcsét.

Vannak, akik önmaguk vállát veregetik, vagy egymásnak adnak és egymástól vesznek dicsőséget. Van, aki a személytelen vaksorsot dicséri vagy szidja aszerint, amint meg van elégedve vagy nincs megelégedve az esztendővel.

Ebbe a poharakat ürítgető, dicsőségmámoros világba kiált belé az ige: Dicsőség Istennek! Dicsőségemet nem adom oda másnak! Adj dicsőséget Istennek hálaadással!

Köszönjük meg először is az év jótéteményeit és örömeit. Azt mondod: nem volt?! Bizonnyal volt, csak rossz az emlékezőtehetséged. A bánatot panaszkodással frissen tartjuk, míg az öröm rózsáit a hervadásnak engedjük át. A veszteséget felháborító sérelemnek tartjuk, a nyereséget pedig természetesnek. Csak biztassuk emlékezőtehetségünket: „Áldjad, én lelkem, az Urat, el ne feledkezzél semmi jótéteményéről” (Zsolt 103,2)! Akármilyen nehéz is volt valakinek ez az esztendő, lehetetlen, hogy ne lett volna benne öröme is.

Bizonnyal volt, de te azt nem tekintetted örömnek, mert olyan szürkének, mindennapinak és természetesnek láttad. Egészség, munka, kenyér, öltözet, fedél a fejed fölött, családi kör, békesség stb. előtted nem jelentenek már örömet. Bizonnyal volt sok örömöd, de azokat nem tekintetted ajándéknak, hanem saját szerzeményednek. Elfelejtetted, hogy minden jó adomány onnan felülről való (Jak 1,17). Bizonnyal volt, csak te nem tekintetted kegyelemnek. Isten minden igaz gyermeke ezt a fáradhatatlan kegyelmet magasztalja, s ezért dicsőíti az év utolsó napján Istent, aki téged is keres a dicséretmondók között!

Adj dicsőséget Istennek azzal, hogy igazat adsz neki. Könnyű igazat adni Istennek, mikor előbb ő ad igazat nekünk, de nagyon nehéz, amikor ő nem ad igazat az embernek (Lk 7,30). Pedig ebben az évben is sokszor nem adott igazat nekünk Isten. Csak úgy ömlik belőlünk Isten felé a szemrehányás a sorsunk miatt. Nincs sohasem igazunk, mikor elégedetlenkedünk Isten világkormányzó munkájával. Csak a percemberkék pillanatnyi látóköréből nézzük a dolgokat. Hányszor, de hányszor állapítottuk meg eddigi életünkben, hogy milyen kegyelem volt az, amikor Isten áthúzta terveinket és vágyainkat.

Nincs igazunk, amikor nem adunk igazat Istennek, mert ilyenkor nem nézzük a dolgokat a bűn látóköréből, hanem a beképzelt erény trónusáról vagy csak földi perspektívában gondolkozunk, s nem tekintünk az üdvösségre. Elfelejtjük Ezékiás hálaimádságát: „Áldásul volt nékem a nagy keserűség”. Adj elégtételt ma Istennek. Kérj bocsánatot tőle minden lázadásodért! Adj igazat neki, és békülj meg véle!

Adj igazat Istennek engedelmességeddel is. „Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak.” Az ige döntés elé állít. Vagy Isten, vagy a bálvány! Két úrnak nem lehet szolgálni!

Bachnak, a világ legnagyobb zeneszerzőjének az volt a szokása, hogy minden zeneműve végére odaírta ezt a három betűt: S. D. G., mely azt jelentette: Soli Deo Gloria – Egyedül Istené a dicsőség. Az esztendő utolsó lapjára írjuk mi is oda: Egyedül Istené a dicsőség! De ne tartalmatlan megszokásból, hanem szívünk egész melegével és akaratunk teljes elkötelezésével szóljon Isten dicsősége!

Életnek és halálnak Ura! Minden esztendő végén döntés elé állítasz mindnyájunkat: Te, avagy a bálvány? Két úrnak nem lehet szolgálni! Ez a döntés elkerülhetetlen. Ha nem döntünk, akkor máris döntöttünk a világ és annak fejedelme, a Sátán mellett és Te ellened! Mi szeretünk kétfelé sántikálni. Nem merünk nyugodtan a bűnben élni, de nem tudunk nyugodtan Neked sem élni! Te azt feleled erre: „Dicsőségemet nem adom másnak”! Félre hát minden bálvánnyal! Pusztuljanak az óévvel együtt, mi pedig lépjük át Veled mint egyedüli Urunkkal, szívünk melegével és elkötelezésével az új esztendőt. Ámen.

„Egy év sírján zengi énekünk, / Nagy Isten, dicsőségedet. / Amíg a múltról emlékezünk, / Élő hitünk hozzád vezet. / Ha fáj az élet, s jön vész, halál. / Földi vándor csak nálad talál / Erőt, oltalmat. // Az idő, mint a gyors áradat / Sajkánk magával ragadja. / Ösvényünk itt egykor megszakad, / És vár a sír néma hantja. / Megértük az év hattyúdalát; / Uram, halld meg szívünk sóhaját: / Ó, maradj velünk.” (154. ének)