Amerikai diákok látogattak el a Podmaniczky-iskolába

Amerikai diákok látogattak el a Podmaniczky-iskolába

Share this content.

Forrás: Facebook.com / Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
Budapest – December 5-én, egy nappal Mikulás ünnepe előtt, piros sapkás fiatalok lepték el iskolánk tornatermét. Harmincöten – egyetemista diákok és tanáraik – azért jöttek el Magyarországra az amerikai Colorado államból, hogy karácsony örömhírét továbbadhassák.

Az őszi szemesztert követő szünidőben, a megérdemelt pihenés helyett úgy döntöttek, hogy egy számukra fontos dolgot vállalnak fel: missziói útra indulnak. Magyarországi látogatásukat megelőzően Ukrajnában töltöttek jó néhány napot. Céljuk ott is, közöttünk is ugyanaz volt, ahogyan a pólójuk feliratán is szerepelt: a reménységet (hope), a jó hírt megosztani. Iskolánkba Brebovszkyné Pintér Márta lelkész asszony hívására érkeztek.

Az amerikai egyetemisták jogásznak, orvosnak, mérnöknek, lelkésznek és egyéb más hivatás gyakorlására készülnek. Ami közös bennük, hogy valamennyien megismerték az Isten szeretetét, és ennek a szeretetnek a megismerésére akarnak buzdítani másokat is. Céljuk eléréséért szünidejükből időt, ösztöndíjukból pedig (a repülőjegyre) nem kis összeget áldoztak.

Látogatásuk különleges élményt nyújtott diákjainknak. Videóval, énekkel, gyakran humorral tarkítva mutatták be a távoli országot, ahonnan érkeztek. A pantomim eszközével, szavak nélkül játszották el hetedikes és nyolcadikos tanulóinknak, mit is jelent a bűneivel küszködő világnak Jézus, a Szabadító eljövetele. A némajáték mondanivalóját, a látottakat csoportokban beszélték át. Bár diákjaink kissé bátortalanok voltak az angol nyelv használatában, mégis sok mindent megértettek a külföldi vendégek előadásából. Amikor pedig népszerű rapénekesek, világhírű rocksztárok neve került szóba, még könnyebben megtalálták a közös hangot.

Búcsúzáskor rendhagyó módon a vendégek ajándékozták meg a vendéglátókat. Volt, akinek a kezében egy baseball-labdát hagytak, volt, akinek focilabdát ajándékoztak. Mindenkiben megmaradt a találkozás szép emléke és annak ígérete, hogy jövőre egy másik missziói ificsapat érkezik Magyarországra.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!