A tizennyolc éve élő hagyomány kimondott célja, hogy visszahozza a gyülekezetbe a nagy ünnepek második napjának fényét. Karácsony, húsvét, pünkösd másodnapjai így jobban átélhető ünneppé válnak, függetlenül attól, hogy a közös örömzenélés hány embert vonzott a karzatra. A létszám az elmúlt évek során igen különböző volt, ami azt is jelenti, hogy néha egészen kamarajellegű zene hangzott el, vagy valakinek az egyórás próba alatt kellett hazafutnia a hangszeréért, mert hiányzott egy fuvolaszólam. Idén azonban december 26-án minden szólamban, kórusban és zenekarban egyaránt többen zenéltek, mint valaha: hetvenöt ember – a tizenkét éves Deák téri gimnazistától a hetvenéves presbiterig – énekelte négy szólamban vagy kísérte hangszeren Händel Messiásából a karácsonyi jelenetet: két nagy kórustételt, egy zenekari betétet és a közöttük elhangzó recitativókat! Az angyalok híradását két nagylány énekelte a Deák térről: valóban angyali hangon.

Ha nem is tizenkét napig tartott Kelenföldön a karácsony, de a december 26-ai örömzenélés mindenképpen meghosszabbította a kelenföldiek számára az ünnepet.

Budapest-kelenföldi evangélikus templom, 2018. december 26.
Koncertmester: Krähling Dániel, continuo: Gombos Arikán, Kovács Kálmán és Németh Sándor, szólóének: Borossay Bernadett és Kasoly Csenge, karvezető: Bence Gábor.

Bence Gábort kérdeztük az „örömzenés istentiszteletek” kialakulásának történetéről.

– Magam is elcsodálkoztam, amikor – visszalapozva az énekkari naplóban – szembesültem azzal, hogy már tizennyolcadik éve tart Kelenföldön ez a sorozat. 2001 karácsonya óta hirdetjük meg széles körben, hogy bárki bekapcsolódhat a nagy ünnepek másnapján a közös zenélésbe. A mostani tehát az ötvenkettedik alkalom volt.

– Kik alkotják az alkalmi ének- és zenekart?
– Az együttes magját természetesen a gyülekezeti ének- és zenekar vállalkozó szellemű tagjai alkotják, akikhez gyakran társulnak Deák téri diákok és már érettségizett, régebbi tanítványaim is. Jönnek természetesen gyülekezeti tagok, volt énekkarosok, s többen elhozzák családtagjaikat, barátaikat is. Néhány éve az interneten is terjed a híre a lehetőségnek, így egészen meglepő háttérrel is meg-megjelenik egy-egy zenész ezeken az alkalmakon.

– Mennyire helytálló az a kifejezés, amit a meghívójukon olvashatunk: „Bárki bekapcsolódhat a közös zenélésbe”?
– Mindenkit szeretettel látunk, de arra a felkészülés egyetlen órája alatt nincs lehetőség, hogy a kottaolvasásban járatlan énekeseknek is megtanítsuk a szólamokat. Az interneten elérhetővé szoktuk tenni a kottákat, lehet készülni előre. S általában közismert, fülbemászó műveket választunk ki, amelyek akár évekig is ismétlődnek. Ugyanakkor azt is fontos hangsúlyozni, hogy nem „lemezkész” produkcióra készülünk, hanem vidám muzsikálásra. Így nem okoz gondot, ha valaki hibázik, vagy kihagy egy részt a műből, mert az nehéz neki. 

– Volt-e már olyan meglepő helyzet, amit nehéz volt kezelni a rövid próba alatt?
- Általában nagyobb zökkenő nélkül zajlik a próba, de okozott már néha fejtörést a megérkező hangszeresek aránytalansága: „Mit csináljunk hat fuvolával és két hegedűvel?” Egyszer három klarinétosra számítva elkészítettem a transzponált kottákat a karácsonyi hajtás közepette, s végül egy sem érkezett meg közülük. Volt olyan is, hogy az egyik hegedűszólam túl nehéznek bizonyult minden jelenlévőnek – akkor azt az orgonán játszottam be vezénylés közben. A pünkösdi kiskantátánk egyik csellószólamát pedig éppen azért írtam jó technikásra, mert tudtam, hogy egy kiváló csellista érkezik Németországból. Idén három ifjú trombitás jelentkezett; nekik még túl nehéz lett volna a Messiás, így egy korálelőjáték-fanfárt szerkesztettem, s az énekkíséretben is részt tudtak venni – igaz, csak az oltártérből, mert a karzatra már nem fértek el.

– Miért éppen a másodnapokat választották ki, amikor ezt a hagyományt megteremtették?
– Az ezredforduló táján úgy tapasztaltuk, hogy a nagy ünnepek második napja amolyan kötelezően letudandó istentiszteletté vált a lelkészek számára. A lelkesedés hiánya pedig a gyülekezetre is átterjed – egyre kevesebben jártak ezekre az alkalmakra. Megpróbáltuk felmutatni az ünnep fontosságát azzal, hogy igényes zenével készülünk a másodnapokra, s talán segíteni tudjuk a lelkészek munkáját is így, hiszen az alkalmi együttes tagjai maguk is igehallgatók, sőt többnyire hoznak magukkal rokonokat, barátokat, akik gyülekezeti taggá válnak az istentiszteleti közösségben. Az külön ajándék volt idén december 26-án, hogy összesen hetvenöt előadó zsúfolódott össze a karzaton, s ha mindenki csak egyetlen hallgatót hozott magával, akkor még egyszer ennyien ültek a gyülekezeti tagokon túl a templompadokban is.