Olvasd: 2 Péter 1,16-21.

„Istennek beszédét vettétek... amely munkálkodik is bennetek, hívőkben.” (1 Thessz 2,13)

Pál apostol így ír: „Mi is szüntelen hálát adunk Istennek, hogy mikor ti az Istennek általunk hirdetett beszédét ” Tehát figyelmeztet: Fogadd be az igét! Azt kell befogadni, ami kint van, amit ha nem fogadunk be, kint marad és veszendőbe megy. Befogadni pedig csak az tud, akinél van üres hely. Sok istentiszteleten azért marad kint az igemag, mert a szívünk a világ dolgaival van tele. Bosszúság ért és tele van a szívünk méltatlansággal. Vagy magunkkal hoztuk anyagi gondjainkat, terveinket s ezekkel van tele a szívünk. Aki nem jön üres szívvel s nem ül le a templom padjába úgy, hogy minden más gondolatot elhesseget a szívéből, annál kívül marad Isten igéje.

Sokszor csak az értelmeddel fogadod be az igét és akkor megszólal benned a kritika. Az igehirdetés egyik gondolatára bólint, de a másik gondolatnál már kezdi rázni a fejét. A harmadik gondolatnál már ellenérvet mond, majd mérlegre teszi az egész hallott dolgot s eltölti értelmét egy sereg olyan gondolat, amely az igéhez kapcsolódik ugyan, de már nem az ige többé.

Isten igéje csak az ember szívében van jó helyen, máshol pusztulásra van ítélve. Vajon te a szívedbe szoktad-e fogadni a hallott, vagy olvasott igét?

Pál apostol arra is tanít, hogy úgy fogadjuk be az igét, mint Isten beszédét! Nem könnyű dolog ez. Érzékszerveink is nehézzé teszik. A szószéken csak embert látunk, emberi szót hall a fülünk. Mégha azt mondaná az apostol, hogy a pap Isten igéjéről beszél, az Isten üzenetéről magyaráz, azt még meg lehet érteni. De azt, hogy mi úgy nézzünk a prédikációra, mint Isten kijelentésére, ezt igen nehéz elfogadni. A reformáció ezt úgy fejezte ki, hogy Isten igéjében, mint pólyában van benne Jézus Krisztus. Az az ember, aki nem ezzel a látással olvassa a Bibliát, olyan, mint aki bemegy a betlehemi istállóba s nem lát mást ott, mint piszkos szalmát és rongyokat, amibe a kisgyermek van betakarva s azon botránkozik, hogyan lehet egy kisgyermeket a szúrós szalmára fektetni. Nekünk az emberi szó pólyájában Krisztust kell meglátnunk és megtalálnunk…

Pál apostol harmadik üzenete: Engedd benned munkálkodni az igét! A prédikáció hallgatása nem kegyes időtöltés. Az istentisztelet látogatása nem arra való, hogy letudjuk pár hétre, vagy hónapra Isten iránti kötelességünket. Az igehirdetés mindig olyan valami, ami munkálkodni akar mibennünk. A magvető nem azért veti a magot, hogy belekerüljön a földbe és ott maradjon, hanem azért, mert tudja, hogy a mag munkálkodni fog a barázdában, gyökeret ereszt, kidugja apró kis zöld leveleit, szárba szökken, majd kalász lesz rajta, learatják és kenyér, élet lesz belőle az ember számára.

Nem tapasztaltad még meg, hogy voltak pillanatok életedben, mikor akarva-nem-akarva valami eszedbe jutott Isten írott, vagy hallgatott igéjéből? Vajon miért? Azért, mert a mag megmozdult benned, munkálkodni akart szívedben, gyökeret akart verni, szárba akart szökkenni és gyümölcsöt akart teremni. Hányszor nézünk mi a szívünkben megmozdult igemagra úgy, mint valami dudvára, amit kemény kézzel kell kitépni?

Pál apostol negyedik figyelmeztetése ez: Fogadd be hittel az igét! Érdekes, hogy az apostol itt nem úgy mondja, hogy fogadjátok be az igét, amely munkálkodik is bennetek, hogy higyjetek, hanem úgy: “akik hisztek!” Hát az igehallgatásnak előzménye a hit és nem következménye? Hát nem azért van a prédikáció, hogy az emberek hitre jussanak? S csak a hitre jutott embernek van szüksége igehirdetésre?

A Bibliában kétféle hitet találunk. Előlegezett hitet és bekövetkezett hitet. A világ Isten felé azt az álláspontot képviseli: bizonyítsd be, hogy te vagy az Isten és akkor hiszek. Mutasd meg hatalmadat csodákban s akkor én imádlak. Igaz, hogy lehet ezen az úton is hitre jutni, de ebben a felfogásban több az üzlet, mint a hitre való készség. Isten pedig hitet kíván tőlünk. Azt kívánja, hogy az igét előlegezett hittel hallgassuk, mert annak mindig az lesz a következménye, hogy szívünk megtelik, hitünk pedig megnövekszik és szárnyra kel!

Urunk, köszönjük, hogy van Bibliánk, szabad, nekünk is olvasni és inni belőle az Élet italát és enni az örökélet Kenyerét. Könyörgünk az igehirdetőkért, a vasárnapokért, a hívogató harangszóért és a kinyitott templomajtóért, minden felhangzó énekért és bizonyságtételért. Áldd meg igehallgató népedet, igédet. Könyörülj meg rajtunk örök kegyelmed szerint. Ámen.

Mily nagy az Úr kegyelmessége, Van-e ember, kit meg nem hat? 

Van-e szív, mely mindent feledve, Az Istennek hálát nem ad? 

Ó, jer őt áldja minden lélek, Ki minket mindig szeretett. 

Én őt imádom, míg csak élek, Neki mondok dicséretet. (13. ének)