Az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatói minden érdeklődőt hívnak az Evangélikus Biblikus Szabadegyetem tavaszi kurzusára, amelyen tudományos igényességgel és a Biblia iránti hagyományos evangélikus elköteleződéssel kínálnak lehetőséget ismeretszerzésre és ismeretbővítésre. A tavaszi félév fókuszába a hatalom kérdése kerül. Alábbiakban az előadásokból villantunk fel néhányat, mutatva, hogy milyen kiterjedt gondolkodásra és ismeretszerzésre adhat lehetőséget egyetemünk szabadegyetemi kurzusa.
Kőszeghy Miklós többek között arra keresi majd a válaszokat, hogy mit jelentett az Ószövetség világában a királyi hatalom, és miként valósították meg vagy éppen tértek el ennek jelentésétől a királyok. „Ennek segítségével bepillanthatunk egy kicsit az ókori keleti politikai propaganda működésébe is” – fogalmaz az előadó.
„Angyaltan és démonológia vár ránk az előadás keretében” – bocsátja előre Varga Gyöngyi a Mennyei és alvilági hatalmak? – Angyalok, fejedelmek, démonok, ördögök a Bibliában és a Biblián kívüli irodalomban című előadásáról. Az Ószövetségi Tanszék vezetője tisztázni kívánja, hogy mit jelent az angyal és démon fogalma, továbbá utat mutat arra, hogy miként viszonyuljunk e meglehetősen elvont világhoz.
Luther és a hatalom kritikája címmel Korányi András a reformátornak az uralkodó politikai helyzethez való viszonyát fogja elemezni. Luthert „a valós hatalom és befolyás, amellyel címek nélkül is rendelkezett, szövetségekbe és ellenségeskedésekbe egyaránt belesodorta. Ennek az országban-világban és az egyházban egyaránt vívott küzdelemnek a tanulságai nem csak érdekesek, de vallanak Luther hitéről is” – mutat rá az egyháztörténész.
Nem csak napjainkban, de már az Ószövetség világában is erősen érezhetők voltak a férfi és női szerepek. Hogy miként jelentek meg, abba Varga Gyöngyi fogja bevezetni hallgatóságát az Ószövetség értelmezésn keresztül. „Gyakran az erős férfiak, családfők, férjek háta mögött ott álltak a még erősebb – vagy inkább találékonyabb –, az eseményeket kreatívan irányító nők… Hát hogyan is van ez?” – teszi fel a kérdést a teológus, melyre a választ a helyszínen fogja elárulni.
Izgalmas problémafelvetésnek ígérkezik Korányi András Az ókori üldözött kereszténység befolyása a Római Birodalomra című előadása is. Az egyháztörténész a kereszténység első három évszázadának elnyomottságát mutatja be, arra irányítva a figyelmet, hogy „szélsőséges körülmények és minden realista várakozás ellenére a keresztények befolyásának, erejének jelei mutatkoztak meg a birodalomban: legyőzetve is győzni készültek!”
Evangélikus Biblikus Szabadegyetem
A teljes kurzus ára: 5 000 Ft/10 alkalom
Egy előadáson való részvétel: 700 Ft/alkalom
Helyszín: Evangélikus Hittudományi Egyetem (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 1.)
A plakát innen tölthető le.