–  Milyen emlékeid vannak a tatai evangélikus gyülekezetről?

– Érzelemgazdag családban nőttem fel, és sok benyomás ért a vallásossággal kapcsolatban. Rengeteg információnak, példának csak később fogtam fel az értelmét, jelentőségét. Édesanyám evangélikus családból származott, édesapám pedig református volt. Amikor elérkezett a lánykérés ideje, édesanyám szülei kikötötték, hogy csak akkor adják áldásukat, ha a születendő gyermekek mindegyike evangélikus vallású lesz. Így hát édesapám reverzálist adott, így lettem evangélikus. A második világháború befejezése előtti évben születtem, a háborút követő időszak közismert politikai viszonyai között cseperedtem, és mint utólag megtudtam, a kisgyermekkorom a legintenzívebb vallásüldözés időszakára esett. A vallással, hittel való találkozás színhelye ilyen viszonyok között a család volt. Emlékeim között máig meghatározó az anyai nagyanyám karácsonyéji szertartása. Minden évben megterítette az asztalt, kalácsot tett rá, gyertyát gyújtott, és a Mennyből az angyalt, a Krisztus Urunknak áldott születésént és más énekeket énekelt, így várta éjfél utánig a kis Jézust. A vasárnapi istentiszteleten való részvétel nála elmaradhatatlan volt. Sokszor elvitt magával az imaházba.

–  Hogyan vezetett az út a gyermeki hittől a konfirmálásig?

– A falon fő helyen egy nagy méretű gobelin – Jézus a Gecsemáné-kertben – volt, édesanyám készítette még a háború előtt. A kép a mai napig a szobánk falán van. Az asztalon mindig ott volt a Képes Biblia és az evangélikus imakönyv. A mesekönyvek után ezek voltak a vallással kapcsolatos első ismereteim. Édesanyám olvasgatott belőlük, mesélt a kis Jézuskáról. Isten még érthetetlen fogalom volt számomra, de a Jézuska kézzelfogható, képeken látható volt, jó volt hallani a cselekedeteiről szóló történeteket. Aztán kisiskolásként már figyeltem az imaházban az embereket, tényleg megfogott a csend, a prédikáció, és jó volt a sok ismerős között lenni. Jó volt találkozni az utcán is az imaházban látott emberekkel, előre köszönni nekik, valahogy érezni, tudni, hogy ők is „oda járnak”, és mi is „oda járunk”, olyan sokan vannak, hogy tele az imaház, az oda járás miatt összetartozunk, ők is evangélikusok. Aztán elkezdődött az általános iskola, ritkultak az imaházba járások, de újszerű volt, hogy Plachy Lajos tisztelendő úr hetente esténként sorra járta az evangélikusokat a lakásukon. Ő bibliai történeteket mesélt nekem. Kellemes ember volt, szinte sugárzott belőle a jóindulat. Csak azt nem értettem, hogy arról a sok érdekes dologról, amiket mesélt Jézuskáról, és olvasott a Bibliából, meg hogy hozzánk jár, az iskolában miért nem szabad beszélni. Szüleim meghagyták, hogy bizony erről nem szabad beszélni, mert akkor a tisztelendő úrnak is valami baja történhet. Mégis elérkezett a felekezeti felnőtté válás ideje, a konfirmációra való felkészülés. 1957-et írtunk, ekkor már az imaházban történt a felkészülés, tíz-egynéhányan voltunk konfirmációra készülők, már nem kellett annyira titkolózni. Konfirmációi emléklapomon szép idézet van: „Légy hű mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját” [Jel 2,10] és „Hű az, aki elhívott titeket, és ő meg is cselekszi azt.” [1Thessz 5,24] A szavak csak jóval később nyertek-nyernek értelmet, ahhoz túl kell lenni az életút felén…

–  Azt mondják: az erdő-mező a Jóisten Bibliája. Mi az, ami erre a területre vonzott, hogyan lettél vadász, vadgazdálkodási szakember?

– A Bibliából indultam. Tata mezőváros jellegű település volt a háború után, tele gyerekek számára romantikus búvóhelyekkel. Az Öreg-tó, az Angolpark, a Fényes-forrás környékének bozótjai mind bejárandó helyek voltak, persze csúzlival, ami akkoriban majdnem minden gyereknek kötelező felszerelése volt. Az erdőmező élővilága nyitott könyv volt. Idővel aztán nagyszerű pedagógusok példája tolt elsősorban a biológia, a földrajz és a mezőgazdasági ismeretek tanári szakok felé. A Pécsi Tanárképző Főiskoláról azzal a hittel indulhattam, hogy a tanár akkor valamirevaló, ha úgy tanít, hogy a tanítványai később tudásban legyőzzék. Ez is megadatott, jó tudni, hogy sok tanítványom sokra vitte. Pár év tanítás után vadgazdaságban dolgoztam, itt vehettem kézbe először vadászfegyvert. Majd termelőszövetkezetben agronómusként, aztán vissza az államigazgatásba, ahol mezőgazdasági szakmunkások képzésének szervezésében vettem részt. Az államigazgatásban maradva először megyei vadászati és halászati felügyelő lettem, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen [ma a Szent István Egyetem egyik kara – a szerk.] szereztem felsőfokú vadgazdálkodási képesítést. Később a vadászati és halászati felügyelőségnél vezetői megbízást kaptam, ebből a beosztásból mentem nyugdíjba. A vadászati oktatás területén óraadó tanárként több mint húsz évig tanítottam esti és levelező, majd nappali tagozaton is. Visszanézve, elismerésre méltó tanároktól tanulhattam, kiváló főnökök keze alatt dolgozhattam. Abban is szerencsés voltam, hogy tanárként folyamatosan továbbadhattam, amit tanultam. Talán ezt jelentheti a gyermekkorban még nem értett mondat, a „légy hű, és néked adom az életnek koronáját”? Ha ezt jelenti, akkor szép koronát kaptam.

– Régen a vadászat kiváltság volt, manapság mintha újra státuszszimbólummá vált volna.

– Ezzel kapcsolatban a tisztánlátáshoz nagyon sok tényt kellene ismertetni, és nagyon sok tévhitet kellene eloszlatni. Nézzük a tényeket: évtizedek óta hazánkban alig-alig emelkedik a vadászok létszáma, tartósan ötvenötezer és hatvanezer között ingadozik. A vadásszá válás nem elérhetetlen, de úgy tűnik, ennél több embert nem érdekel. Ezek fényében a vadászat nem vált divattá, hanem mostanában divat róla beszélni.

–  Tulajdonképpen mi a vadászat?

– A vadnak vadász általi elejtésére, elfogására irányuló tevékenység. A célja egyrészt az, hogy a szabadon élő vad emberi táplálékká váljon. Másrészt azok, akik vadászati cselekményekben részt kívánnak venni, azért teszik, mert ez olyan különleges rekreációs lehetőséget biztosít a természetben való tartózkodással, amely más tevékenységgel nem kiváltható. Hozzáteszem, akik vadásznak, végül is azért teszik, mert nem idegenkednek attól, hogy „kemény lélekkel” lelőjék a vadat, ami saját fizikai állapotuknak is próbája: észre tudja-e venni a vadat, le tudja-e győzni a vad érzékszerveit, meg tudja-e közelíteni, el tudja-e találni a fegyverével? Mindezt testet-lelket építő, csodálatos, különösen a „vadászmagány” óráiban meditációra is lehetőséget biztosító természeti környezetben végzik. A vad nemzeti kincs, megbecsülése, a vele – mint természeti erőforrással is – való gazdálkodás a vadászok lehetősége és kötelezettsége. A hatályos jog szerint a szabadon élő vad az állam tulajdona. A vadgazdálkodás állami irányítása sajátos logikára épül.

–  Kinek mi az érdeke, haszna ebben?

– Azok a vadászatra jogosult személyek, akik hajlandók az állam mint a szabadon élő vad tulajdonosa helyett a szabadon élő vadállomány gondozásával, fenntartásával kapcsolatos, a tulajdonost terhelő kötelezettségeket átvállalni, tevékenységük ellenértékeként, „fizetségként” évről évre az általuk gondozott vadállomány egy részét megkapják az államtól. Alapelv, hogy a vad nem szaporodhat túl, csak annyi maradhat, amely mennyiség még nem hat károsan életmódjával a természeti és gazdasági környezetre. Itt lép be a tervszerűség: azok, akik vállalják, hogy vadgazdálkodást és vadászatot folytatnak, évente az államot képviselő szakmai hatóságok által meghatározott vadmennyiséget kötelesek is elejteni, mert ha nem, akkor bizony bírságot is kaphatnak a mulasztásukért, végső esetben nem folytathatják a tevékenységet. Következésképpen igen, a vadgazdálkodás teljes állami, szakmai kontroll alatt van, a vadállomány-hasznosítási és -kezelési elvek folyamatosan követik az újabb és újabb szaktudományi ismereteket.

–  Milyen főbb követelményeket kell teljesíteniük a vadászoknak?

– Legelőször is a vadállomány védelme: többek között ezen célból is vadászterületenként egy vagy több főállású hivatásos vadászt kell alkalmazni. Kiemelve a sok közül: az év minden szakában gondoskodni kell a vadállomány etetéséről-itatásáról, a vad által okozott mezőgazdasági és egyéb kár megtérítéséről, továbbá a ragadozó apróvadak folyamatos gyérítése is állandó feladat.

–  Milyen kiadásai vannak egy vadásznak a vadászati tevékenységével kapcsolatban?

– Saját maga fedezi a vadászterületre kijutás és a terepi közlekedés költségeit. Saját maga vásárolja meg a szükséges vadászfelszerelést. Vadásztársasági tagdíjon felül szükség esetén akár egyéb vagyoni hozzájárulással, személyes közreműködéssel vesz részt a vadgazdálkodási cél megvalósításában. Legyünk őszinték: a vadászat nem sorolható az olcsó rekreációs tevékenységek közé.

–  Akkor mégiscsak státuszszimbólum.

– Igen, amennyiben végül is – mint az élet minden területén – a pénztárca vastagsága szabja meg az ember számára a vágyai kiélésének a lehetőségeit. Persze szerényebb módon is részt lehet venni a vadászatban, életre szóló élményeket szerezni, hiszen az élménynek nincs mérőszáma. A vadászok között a társadalom minden rétegéből származó személyek megtalálhatók. Nem igaz, hogy csak a gazdagok vagy csak a befolyásos emberek vesznek részt benne.

–  A kívülállókat igencsak megosztja a vadászok tevékenysége.

– A médiában megjelenő vélemények alapján a vadászok keménylelkű vadölők, feleslegesen, kéjjel ölnek, hogy gyilkos vágyaikat kielégíthessék. Így aztán nem csoda, ha a vadászok tevékenysége iránt sokan ellenszenvvel viseltetnek, persze a terített asztalnál felszolgált vadételeket már kevésbé kifogásolják. Azért keménylelkű vadölők, mert a szabadon élő vad elejtésével emberi fogyasztásra alkalmas táplálékot állítanak elő? Azért, mert a tervszerű vadgazdálkodás követelményeként kötelesek az éves szaporulattal arányos vadmennyiséget elejteni a túlszaporodás meggátolása céljából? Azért, mert igyekeznek mindent megtenni, hogy lehetőleg az emberi fogyasztásra alkalmas vad egyetlen egyede se múljon ki természetes körülmények között, mert az jelentős mennyiségű fogyasztásra alkalmas vadhús elvesztését is jelentené? S most akkor a „gyilkos” ösztönről. Először is: a vadászok nem gyilkolnak, hanem engedélyezett eszközökkel elejtik a vadat. Hadd idézzem a jogszabály szövegét: „A vadat – kímélete érdekében – gyors és azonnali halált okozó lövéssel kell elejteni.” A gazdák, akik az egész évben gondozott háziállatot leölik a húsáért, nem keménylelkűek? A házi disznó hajnali vágásakor a disznót sajnáló, sírva összebújó gyerekek pár óra múlva már mosolyognak az asztalnál a sült hússal megrakott tányér mellett. Akkor a gazda is feleslegesen öl-pusztít? Vagy a gazdaasszony, aki elvágja a baromfi nyakát, feleslegesen pusztít? A megítélés megváltoztatásához talán több „nyílt nap” kellene a vadászok részéről, hogy a kívülállók valós tények ismeretében alkothassanak véleményt a vadászat mibenlétéről.

–  Végezetül: hogyan látja a jövőt? Tudunk még vigyázni a tápláló Föld anyácskánkra?

– Azt hiszem, a Föld fog vigyázni ránk. Jelzi, ha az ember túl sok „lábnyomot” hagy. Tudósok serege dolgozik azon, hogy észrevegyék a Föld intő jeleit, azokat a folyamatokat, amelyek a Föld ember általi kiélését jelzik. A Föld csodálatos önregulációs rendszer: ha az összeműködő komponensek harmóniája, arányossága megbomlik, igyekszik helyreállítani. Ha a természeti törvények hatása érvényesülhet, akkor reménykedjünk. Ha az ember szertelensége kerül előtérbe, akkor talán féljünk. Reménykedjünk a szertelenség megtorpanásában, és ne féljünk. Higgyünk az isteni gondviselésben: nem azért teremtette Isten a Földet, hogy az ember játékszerként elpusztítsa. A paradicsomot sem semmisítette meg, csak kiűzte a helytelenül viselkedőket. Tudomásul kell vennünk, hogy a tudomány fejlődésével más dimenziókban kell gondolkodnunk: korábban még a teremtett Földet elképzelhetetlenül hatalmasnak tudtuk, ma már nem kell egy óra sem, hogy az ember által alkotott űrhajó körberepülje…

A szöveg a Tatai Evangélikus Egyházközség Lutherrózsa című hírlevelének 2018. adventi számában megjelent interjú szerkesztett, rövidített változata.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 3–4. számában jelent meg 2019. január 27-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.