Én ezt nem vinném annyira teológiai síkra, bár értem és megértem, hogy előbb-utóbb, ha lelkész nem is, de „teológus” maradok, és valamilyen képet kell alkotnom magamnak arról, hogy mégis hogyan voltam lelkészként, és hogyan vagyok most nem lelkészként tagja az egyháznak. A teológiai nyelv, amellyel ezt le szeretnénk írni, még nem alakult ki, mert amiről beszélni próbálunk „teológusként”, arról eddig nem kellett beszélnünk. A teológia (ahogyan a vele szoros rokonságban álló filozófia is) önmagából merítve képes távlati értelemben elfogadható teológiai értelmezést adni egy jelenségre, de ez általában utólagos, és mindig konszenzusosnak kell lennie ahhoz, hogy az egyház számára iránymutató lehessen. Erre akkor, amikor a „teológiai probléma” tárgya történetesen a hétköznapi életünk, egzisztenciánk, nincs idő. És valójában idegesítő is az, aki az én helyzetemet „teológiailag” próbálja értelmezni. Szóval én ezt a dimenziót most nagyvonalúan kikerülöm.

A cikk a továbbiakban itt olvasható.