Trócsányi László azt mondta, pontos számokat nem tudnak, hiszen a rémtettek egy részére még mindig nem derült fény, de a rendszertől szenvedők nagyságrendjére lehet következtetni.

Közölte, hogy 1945-től 1988-ig a halálbüntetések mintegy háromnegyedét politikai okokból szabták ki: több mint 900 embert végeztek ki „a torz jogrendszer” felhasználásával. A meggyilkoltak száma azonban jóval nagyobb volt – hangoztatta.

A kommunisták a börtönévekkel sem „fukarkodtak”: legalább 7-8 millió hónap szabadságvesztésre ítéltek magyar embereket – mondta a miniszter.

Trócsányi László úgy folytatta, hogy az internálótáborok áldozatai előtt is tisztelettel adóznak. Ők szintén a kommunizmus elszenvedői, akik életük évtizedeivel fizettek.

Azokra is gondolni kell továbbá, akiknek a magánéletére tette rá a rendszer a „jeges kezét” – sorolta. Úgy fogalmazott: a kommunizmus áldozatának tekint mindenkit, akinek félnie kellett a hatalomtól.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a meggyilkoltaknak csak az életben maradt emberek állíthatnak emléket, és köszönetet mondott azoknak, akik áldozatukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ma szabad világ legyen.

Nem csupán egyes emberek, közösségek váltak azonban áldozattá, hanem Magyarország is így járt: kútba dobták jogállami értékeit, meghamisították kultúráját, történelmét – jelentette ki Trócsányi László. Hozzátette: az élet és a társadalom minden területén a jogfosztottság lett úrrá, megtört sorsok szegélyezték a kommunisták útját. Bár a rendszer idővel lazult, a jogtiprást valójában soha nem engedte el, még az utolsó évekre is jutott politikai elítélt.

A miniszter azt mondta, hogy olyan világban akarnak élni, ahol a kölcsönös tisztelet alapján ez az emléknap nemcsak Kelet-Közép-Európa ünnepe, hanem Európa egészéé.

Az igazi európai egység akkor valósul majd meg, ha azok is átérzik a magyarok fájdalmát, akik csupán kívülről nézték a szenvedésüket – hangoztatta Trócsányi László, aki szerint nem elég emlékezni: emlékeztetni is kell.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója köszöntőjében kijelentette: elkeserítő, reménytelennek tűnő állapot, hogy halottak és szabadságuktól megfosztottak millióinak, megalázottak és megszomorítottak százmillióinak dokumentált sorstörténete ellenére ma is léteznek kommunista gyökerű pártok Európában, sőt, a törvények által igazolt résztvevői az európai uniós közéletnek, egyebek mellett Franciaországban, Hollandiában és Svédországban.

Kiemelte, hogy napjainkban az Európai Bizottság elnöke nem veszíti el azonnal az állását, ha Marx-szobrot avat abban a Németországban, amelynek fővárosát nem is olyan régen még fallal választották ketté a kommunisták.

Úgy fogalmazott: elutasítják azt a demokráciafelfogást, amely tárgyalópartnereknek tekinti a tömeggyilkosok szellemi utódait, és ennek a szemléletnek a képviselőit gondolatban oda helyezik, „ahová valók: a történelem szemétdombjára”.

Ha kínzás és kivégzés nincs is már, letartóztatások még előfordulnak, miközben a sajtóból egyre inkább eltűnik a sokszínűség, főként Nyugaton – hangoztatta.

A kommunizmust jellemezve Schmidt Mária megemlítette, hogy egy párt, egy irány, egyetlen világmagyarázat volt. Kivégzőosztagok, munkatáborok, titkos besúgói hálózat, kínzás, a gondolat- és sajtószabadság teljes hiánya, az egyházak üldözése, politikai foglyok, osztályharcos tanítás már az óvodától, tervgazdálkodás és a hiánycikkek állandósága, négyévenkénti szavazások az igazi választás legcsekélyebb lehetősége nélkül, diktatúra, szűnni nem akaró vastaps, reménytelenség, öngyilkosság, Gulág – sorolta a rendszer sajátosságait.

A főigazgató szerint a kommunizmust csak azért élték túl a magyarok, mert van bennük valami elpusztíthatatlan: a szabadság iránti vágy, a hit, az ősök szeretete, a hagyomány tisztelete.

„Kis testvéréhez”, a nemzetiszocializmushoz hasonlóan a kommunizmus is hétköznapi gyakorlattá tette az emberek megbélyegzését, kínzását, meggyilkolását - mondta.

A „kommunista hazugságok kártyavára” éppen harminc éve omlott össze, azonban „nem magától: mi romboltuk le” – jelentette ki Schmidt Mária.

Úgy fogalmazott, hogy még a bátrak közül is sokan behúzták a nyakukat, amikor egy 25 éves fiatalember „hazaküldte a ruszkikat” Nagy Imrének és társainak újratemetésén.

Az emléknap olyan, mint egy gyilkos vírus elleni oltóanyag, amely immunissá teszi a totális diktatúrák mérge ellen a mostani nemzedéket, valamint az elkövetkezendő generációkat. Százezrek szenvedéséből állt össze a vakcina – tette hozzá.

Schmidt Mária azt üzente Budapestről, hogy Európa egészének kigyógyítására elég a magyarok oltóanyaga.

A beszédek és a rövid zenés műsor után arra szólították fel a résztvevőket, hogy gyújtsanak gyertyát a Terror Háza Múzeum falánál.

Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, mert 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.

Kásler: a kommunizmus a lényegünket akarta megsemmisíteni

A kommunizmus és a bolsevisták az anyagi javak mellett a lelkünket, a hitünket, a kultúránkat és az egyházunkat akarták elvenni, azaz a lényegünket akarták megsemmisíteni – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pócspetriben hétfőn, a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott megemlékezésen.

Kásler Miklós hangsúlyozta, a történelem során a magyaroknak mindig voltak ismert áldozatai és mártírjai, de voltak egyszerű emberek százai és ezrei is, akik nem csak hazájukért és családjukért, hanem a hitükért is odaadták életüket.

„Ezt akarták tőlünk elvenni, (...) pedig minden ilyen kísérlet eleve reménytelen, nem lehet azokat eltántorítani és eltávolítani, akik a szeretetben élnek, hisznek és remélnek. Mindent el lehet fojtani és hallgattatni, de ezek a gondolatok és érzések ott vannak, és az első adandó alkalommal felszínre kerülnek” – fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető arról beszélt, Magyarország az elmúlt években visszanyerte gazdasági és politikai szuverenitásának jelentős részét, bővíti kulturális önállóságát. Abban a korszakban élünk, amikor vissza kell nyerni a hitünket, meggyőződésünket és a tettvágyunkat, hogy ennek az ezer évnek a szellemében élhessünk tovább –hangoztatta.

Az 1948-ban történt eseményekre utalva elmondta, hála jár a nehéz időkben helytállóknak, a pócsperi áldozatoknak, az iskola államosítása ellen tiltakozó népnek, amely hosszú évtizedekig viselte a megtorlás következményeit, valamint a perújrafelvételt kezdeményezőknek, akik segítségével a rendszerváltás után rehabilitálhatták az elítélt falubelieket.

A miniszter kifejtette, a történelmi és spirituális elégtétel megtörtént, az áldozatról – a halálra ítélt és kivégzett Királyfalvi Miklós segédjegyzőről – ma iskola van elnevezve, Mindszenty József bíboros pedig „ott áll a szentség küszöbén”. Nekünk nincs más dolgunk, mint elgondolkodni a történteken és okulni belőle annak érdekében, hogy ez ne ismétlődhessen meg semmiféle formában – hangsúlyozta Kásler Miklós.

Az ünnepség előtt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be szentmisét az 1948-as kommunista megtorlást elszenvedő pócspetri áldozatokra emlékezve a község római katolikus templomában. Igehirdetésében a hetven évvel ezelőtti eseményeket felidézve azt mondta, az isteni gondviselés üzenete, hogy a per utáni évtizedekben Pócspetri számos papot nevelt ki az ország számára, mintha a hét évtizeddel ezelőtti nemzedék a katolikus nevelésért történő kiállása és szenvedése titokzatos módon meghozta volna a maga gyümölcsét.

A koholt vádak alapján 1948 karácsonyán bebörtönzött, majd 1949-ben életfogytiglani börtönre ítélt Mindszenty József bíborosról, esztergomi érsekről, Magyarország egykori prímásáról megemlékezve Erdő Péter elmondta, Ferenc pápa döntése értelmében Mindszenty József hivatalosan is példakép lehet, mivel az ő személye volt a legismertebb a hitükért szenvedést vállaló bátor magyar katolikusok közül.

Mindazoknak a szimbóluma ő, akik hitük, meggyőződésük, emberségük bátor vállalása miatt kínzást, börtönt, megaláztatást szenvedtek, sőt, feláldozták az életüket is – jelentette ki a bíboros. Hozzátette, hosszú a sora azoknak a vértanúknak és hitvallóknak, akiket a 20. század tanúságtevői közül már a boldogok sorába iktattak a Kárpát-medencében. „Az ő szenvedésük pedig ma is lelki segítség népeink számára” – fogalmazott.

Az ünnepséget megelőzően Erdő Péter és Kásler Miklós megkoszorúzta a máriapócsi Mindszenty József-szobrot és Asztalos János plébános emléktábláját a pócspetri templom falán.

Pócspetri lakosai 1948. június 3-án este a plébános felhívására az esti litánia után a helyi iskola védelmében a községháza elé vonultak, ahol a képviselő-testület az egyházi iskola megszüntetéséről tárgyalt. Néhányan megkíséreltek bejutni az ülésre, ezt két rendőr próbálta megakadályozni. A dulakodásban egy riasztólövés is eldördült, majd Takács Gábor őrvezető csőre töltött puskája a lépcsőhöz ütődve elsült, és a golyó halálra sebezte a rendőrt.
A községet megszállta az ÁVO, kijárási tilalmat rendeltek el, a kihallgatásokon szinte minden helybélit bántalmaztak, hárman közülük később belehaltak a verésbe. Királyfalvi Miklóst, a község segédjegyzőjét pár nappal később kivégezték, Asztalos János plébánost halálra ítélték, de az ítéletet másodfokon életfogytiglani börtönre enyhítették.
A hatalom további tizennyolc embert ítélt különböző vádakkal szabadságvesztésre, de lényegében az egész falut meghurcolta. A történtek miatt Pócspetrin a rendszerváltásig rajta maradt a „rendőrgyilkos” bélyeg.