A málna

A málna

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, Szöveg: Nagy Zoltán, fotó: Kardos Péter
Úgy éreztem Nényei Pál „Az irodalom visszavág” című könyvének olvasása után, ideje újra egy klasszikust elővenni. Mikszáth Kálmán realista stílusát régen is szerettem, most egy novelláskötetéhez nyúltam. Álomba ringató, könnyed esti olvasmánynak kitűnő választás – gondoltam. Amikor „A málna” című elbeszéléshez értem, mégsem tudtam oly könnyen elszenderedni.

A szerző – akihez földijeként is kötődöm, és ráadásként mindketten voltunk rimaszombati gimnazisták – gyerekekről szőtte a történetet. A társaság, amelynek ő is tagja, egy piknikről visszafelé jövet a megmaradt nagy adag málnát a faluban felkínálja a gyerekeknek. Ők azonban, mivel tartanak az uraktól, nem fogadják el. Az adakozók mégis otthagyják a málnát, majd amikor eltávoznak, a falu gyermekei összeverekszenek azon, kié is legyen. A forró napon órákig tartó küzdelem alatt a küzdők által vágyott málna megposhad, fogyaszthatatlanná válik.

Hasonlóan napokon keresztül foglalkoztattak lelkész testvéreknek hozzám is eljutott, elkeseredett megszólalásai. Olyan megnyilvánulások, amelyek őszintén mertek szólni szinte mindannyiunkat érintő nehézségekről. Arról a feszültségről, amelyben őrlődünk lelkészként, amikor szolgálatunk iránti és családunk iránti felelősségünk tudatában szolgálunk. Amikor az elvégzendő feladatok sokasága és a divatossá váló, de az önzőségtől teljesen mentesen pozitív tartalommal megtölthető „énidő” szorításában vagyunk. Amikor látjuk, milyen sok az aratnivaló, de azt érezzük, hogy nem bírunk többet a gabonamezőn lenni, vagy épp a szalonnánk és a kenyerünk fogyott már el, és nincs mivel töltekeznünk a további, kétségtelenül elvégzendő munkára.

Arról nem is beszélve, hogy az aratás sosem volt magányos műfaj, ma pedig a legtöbb lelkész kénytelen-kelletlen marad egyedül szolgálatának nagyon szélesre tárult, a haldokló melletti vigasztalástól a hittanórákon és pályázatíráson át a lélekölő adminisztrációig tartó skáláján.

A két oldalról érkező nyomás alatti sodródásban pedig gyakran oda jutunk, hogy olyanná lesz egy-egy lelkész, egy-egy gyülekezet, az egyháznak egy-egy konkrét ügye vagy munkaági szolgálata, mint az a bizonyos málna, amely felett verekszenek. És mindegyik esetben szomorú a végkimenetel – akár a lelkész, akár a gyülekezet, akár valamely szolgálati ág látja kárát, mert az mind az egyház kára.

Persze tisztában vagyok azzal, hogy ezzel most sem újat nem mondtam, sem olyan problémát nem vetettem fel, amelyre ne született volna már terv, hogyan kellene megoldani. Talán annyi lehet az új, hogy ennek most az egyházkormányzati szinteket tekintve középről adok hangot. Sem nem teljesen alulról, a lelkésznek csak saját helyzetét látó alapállásából, sem nem felülnézetből, egy püspöki székből, ahol a felülről nem a rang magasságát jelenti, hanem azt, hogy a püspöknek egész egyházkerületének a helyzetét egyben kell látnia és kézben tartania.

Az egyes problémákat legtöbbször csak az azokkal küzdők tudják megoldani. Akár a testvéri kíséréstől, akár a felsőbbség részéről várjuk a megoldást, az csak az érintettel együttműködésben vezethet célra. De a segítséget kötelességünk megadni minden szintről és minden oldalról. Nincsen minden problémát megoldó csodaszer, de vannak jó gyakorlatok és lehetőségek.

Egyházunk életében nagy fordulatot hozó szabályozás a lelkészi életpályamodell törvénye és szabályrendelete. Amely éppen a nehézségeket hordozó, az elakadásokat megélő lelkészeket is kívánja segíteni. Nemcsak a már elindult illetményrendszer dimenziójában, amely sok lelkésznek és lelkészcsaládnak kézzelfogható, pozitív változást hozott, hanem a képzési rendszerben és a jelzőrendszer és támogató szolgálat által is.

Nem lesz ez mindenre megoldás. Mégis lehet az a katalizátor, amely segít, hogy a satuként szorító kétoldali nyomás erejét enyhítse, semlegesítse, visszafordítsa, mielőtt még a szenvedést jelentő menthetetlen szorítást tapasztalja meg egy-egy lelkész testvérünk, egy-egy gyülekezet tagsága vagy valamely egyházi munkaág szolgálatára sóvárogva váró testvérek közössége.

Mikszáthnál a hosszú küzdelem után a gyerekek az ehetetlenné vált málnát végül marékszám dobták közösen a palánknak. „Íme az örök emberi – mondá egy útitársunk nevetve –, küzdenek valamiért, s mikor nagy fáradsággal hozzájutottak, könnyedén elhajítják.”

Egyházunkban ne engedjük, hogy bármely személyek, bármilyen erők kicsinyes küzdelme közt egy is ilyen málnává legyen. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 9–10. számában jelent meg 2019. március 10-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!