A szabadságeszme futótűzként terjedt az egyetemi és főiskolai ifjak körében. A röpiratok, a petíciók, amelyeket a pest-budai diákság, majd a győri akadémia hallgatói, a pozsonyi jogászok, a nagyváradi akadémiai ifjúság, sőt a pesti piarista gimnázium diákjai terjesztettek, visszhangra találtak a soproni líceumi ifjak körében is.

Olyannyira, hogy ha országos összevetést készítünk, akkor a soproni ifjúság lépett fel a legkíméletlenebb hangú kritikával. „A március végétől május elsejéig tartó két hónapos diákforradalom során az ifjúságnak két szélsőséges hangú röpirata látott napvilágot. Az első a »sajtószabadság 20. napján« a Soproni Kulcsár Nyomdában jelent meg „Reformkívánatok a soproni evangélikus főiskola körében” címmel, a másik a „Késő válasz a kora megtámadásra” címet kapta” – olvasható a líceum történetét taglaló könyvben (A soproni líceum; szerkesztette Győrffy Sándor és Hunyadi Zoltán, Tankönyvkiadó, 1986).

Diákkövetelések

Az evangélikus főiskola háromszáztizenkilenc diákja (ebből tizenkét teológus, huszonhárom jogász, a többi gimnazista) már nem látogatta az órákat. A rend felbomlott. A tanári kar tagjai nem voltak urai a helyzetnek. A folyosókon és a tantermekben a diákok lelkesülten szervezkedtek, reformjavaslataikat beszélték meg Müllner Mátyás professzor vezérletével, akit a nemzetőrség kapitányának választottak meg. Az egyik osztályt „őrtanyává” alakították.

Miután a diákok aláírták, és nyomdába akarták küldeni az éles hangú petíciót, Müllner igyekezett jobb belátásra bírni őket. Beszéde szintén megjelent nyomtatásban. A beszédből áradt a higgadtság és a bölcsesség. Tudomást szerezve arról, hogy az ifjúság röplapja mégis nyomdába került, Müllner csalódottan leköszönt a nemzetőri kapitányságról.

Lássuk, milyen követelésekkel léptek fel az evangélikus diákok az 1848. április 5-én aláírt „reformkívánatokban”. A bevezetőben olvashatjuk (mai helyesírással):

„Mulaszthatatlan kötelességünknek valljuk azért élénken érzett bajaink orvoslását sürgetve, az itt következő reformkívánatokkal fellépni, – reménylve, hogy az ifjúi kebel szent hevülése hideg megvetéssel találkozni nem fog, sőt főiskolánk óhajtva várt átalakulását, s új életre támadását sikeresen elősegítendi. Ily célból lelkesülve bátran kimondjuk tehát…” 
Ezután tizenöt pontban sorolják fel vádjaikat és változtatási szándékukat.

„1. Hogy mi főiskolánkat a soproni evangélikus Convent magány tulajdonának többé el nem ismerjük […], kívánjuk, hogy főiskolánk minden illetőségével a túladunai [dunántúli – a szerk.] evang. kerület sajátjaul tekintessék, fenntartása minden tekintetben ezen kerületre bízassék, állandó helye azonban továbbra is Sopron városa maradjon.”

A továbbiakban arról szól a petíció, hogy a főiskola ügyeit választmány igazgassa, amely a kerületi közgyűlésnek tartozik évenkénti beszámolóval. A dunántúli evangélikus főiskolák terhei „országos pénztárból fedeztessenek”.

Népnevelési kar és esküdtszék

Kemény ítélet hangzik el a 4. pontban: „Hogy pedig ezután az ifjúság élete többé hivatlanok kezébe ne kerüljön – kérjük, jövendőre tanárokról az ország gondoskodjék, oly formán, hogy tanárnak csak az választathassék, ki a pesti egyetemi tanárok s tudós társasági szaktudósok által, a nevelésügy-miniszter felügyelése alatt szigorúan megvizsgáltatott, s tanári ügyességét bizonyító diplomával elláttatott.”

Az 5. pontban javasolják, hogy az intézményben „lelkészek s iskolatanítók képzésére népnevelési kar állíttassék fel, mire a superintendens különösen főgondját fordítsa”. „Főiskolánkban a tanulói élet vezére az igazgató leend, kit az iskolai ügyek kezelésére rendelt választmány saját köréből nevez ki” – mondja a 6. pont.

A tanulói kihágások megakadályozására esküdtszéket kívánnak felállítani. A 8. pontban közlik: „A főiskolánk körében fennállott német társaságot mától fogva örökre megszüntetjük, s könyvtárát az iskolai könyvtárhoz csatoljuk. A magyar társaság, előbbi szűk korlátaiból kilépve, ezután ifjúsági kör lesz, könyvtára szinte az iskolai könyvtárba vitetik által.”

Tág teret akarnak adni az önképzésnek. Rendkívüli éleslátásra vall ez a javaslat: „Testgyakorló intézetnek, kapcsolva egy vívó iskolával, minél előbbi felállíttatását kérjük.” (Itt jegyezzük meg, hogy Pesten ekkor már tanított a híres magyar vívómester, Keresztessy József, aki a szabadságharc kitörésekor azonnal bevonult, s mint hadnagy Aulich seregében harcolt, majd Klapka komáromi őrségén állt helyt.)

„A tanuló ifjú akármi célra arcpirulva koldulni ne kényszeríttessék – iskolai szolgák végezzék a mostanában szegény alumnista [díjmentesen vagy csekély tandíjért tanuló diák – a szerk.] gyermekekre szorított seprést stb.” – mondja a 10. pont. És nagyon fontos az is, hogy az alumneum helyett „jó étkezéssel közasztal állíttassék fel, az iskolai s családi segélydíjak erre fordíttassanak”.

A 13. pontban rögzítik: „A tanuló ifjúságnak hittanár tartson vasárnaponként magyar [!] istenitiszteletet.” Közhírré teszik, hogy a pesti, a győri akadémiai tanulók „kívánatait” pártolják, ugyanígy a soproni katolikus gimnázium diákjainak szándékát is támogatják.

A petíció így fejeződik be: „E pontokban adja a soproni evang. főtanodai ifjúság reformkívánatait, melyeknek kijelentésére a nevelés szent ügye által lelkesíttetvén, hozzájok mindaddig rendületlen szilárdsággal fog ragaszkodni, míg az itt óhajtott intézkedéseknél is sikeresebbek által a főiskola felvirágzása nem eszközöltetik. Költ Sopronban, a sajtószabadság 20-ik napján, 1848. A soproni főiskolai tanuló ifjúság.”

A forradalom tanárai

A reformkívánatokat megküldték a kultuszminisztériumnak, továbbá Haubner Máté evangélikus szuperintendensnek és az ország több tanintézetének. (Haubner Mátéról annyit, hogy a forradalom és szabadságharc kezdetekor egész lélekkel csatlakozott a nemzeti ügyhöz. 1848. december 3-án kelt, kerületének lelkészeihez szóló püspöki körlevelét az igazi hazafias lelkesültség sugallta. A forradalom leverése után a körlevél miatt hatévi várfogságra ítélték, amelyből másfél évet Kufsteinben le is töltött.)

A pesti evangélikus iskola igazgatója, a haladó szellemű Tavasi Lajos örömmel fogadta a petíciót, felolvasta diákjainak, és elrendelte, hogy egy héten át a falra kifüggesszék. (Tavasi 1849. január 5-én elhagyta a fővárost, és a honvédsereg harcaiban vett részt. Eljutott a századosi rangig. A dévai fegyverletétel után büntetésül a császári hadseregbe osztották be.) Hunfalvy János, illetve testvére, Pál – jogász, nyelvész, etnológus, politikus, a Habsburg-ház trónfosztását kimondó debreceni országgyűlés jegyzője – viszont így nyilatkoztak közösen írott cikkükben a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban: „Ingyen se gondoljuk, hogy a nagy bajon úgy lehet segíteni, ha éretlen ifjak határozzák meg a tanulmányok mennyiségét és minőségét; ha ők szabják meg a fegyet és rendtartást.”

Válasz a kívánatokra

A soproni líceumi diákság reformkívánataira már másnap, április 8-án megérkezett a tantestület válasza – benne Müllner Mátyás beszédével – „Felvilágosító jegyzések” címmel. Április 12-én és 13-án pedig Haubner Máté szuperintendens megpróbálta lecsillapítani a soproni diákságot. Úgy tetszett, a rend helyreáll. A líceum ifjúsága azonban a tanári válaszra újabb kíméletlen hangú iratot vitt a nyomdába 17-én „Késő válasz a kora megtámadásra” címmel. Ebben már megtámadták Haubnert és Müllnert is.

Egyebek mellett ez állt a válaszban: „Azt mondja Müllner tanár: egy intézetet saját fiai által megtámadva látni szomorú látvány… Le kell dönteni a házat, ha teteje rothadt, falai gyengék s egész szerkezete megromlott. Erősebb fal fog építtetni; félre a pudvás tetővel, erősebb kell, mely újabb fákból szerkesztett össze… De Müllner tanár szívéből könnyek tolultak fel, amint mondja. Sohase sírjon ő azért, hogy ezen tanárok iránti kegyelet ki van szívünkből tépve. Kár volna őneki azért fejét a falba vagy másnak kalapját a földhöz verni. […] Sírjon bár tehát ezután Müllner tanár egy tengert, s fürödjék meg könnyeiben, de azon szennyet, melyet ily olyas hazugságok által, mellyeket a világba lármázott magára kent, le nem mossa magáról…”

Kitört érzetár

Nem tudjuk, milyen volt ennek az elsőnél is keményebb hangú forradalmi iratnak a fogadtatása a soproni evangélikus konvent és a líceum tanári kara részéről. Tény, hogy ezekben a hetekben az iskolai rend, miként máshol is az országban, teljesen felbomlott. A szabadságharc fejleményei elterelték a figyelmet a röpiratokról.

Müllner Mátyás, aki a Bach-korszak idején írta meg a főtanoda történetét, visszafogottan vall a forradalmi napokról. Kiemelendő ebből, hogy amíg a bécsi, a göttingeni vagy a müncheni fakultásokon az ifjúság követeléseit a tanárok irányították, „Sopronban a forradalmi diákság a tanárok nélkül és azok ellen lépett fel”.

A város hangulatát a diákok irányították 1848 tavaszi hónapjaiban. Az iskola virágokkal díszített kapuja előtt, István nádor és Kossuth Lajos arcképe alatt magyar és német nyelvű szónoklatok hangzottak el. Az iskola és a színház között fáklyásmenetet tartottak és a Nemzeti dalt szavalták. A Hazánk című győri lap április 27-én így írt: „A reform napjaiban a tanuló ifjúság sem maradt hátra: a két vallás növendékei egyesültek, s csak ezek bírták a város egyébkint halavány színezetét életfrissé tenni […]. A szív tombolt örömében, s a kitört érzetár éjfél felé kezde szokott medrébe visszasimulni.”

A soproni diákok forradalmi lendülete, a tanári kar és az iskola ilyen megtámadása talán elítélhető, de bizonyára jogos sérelmek, talán évtizedes gondok is törtek ki robbanásszerűen 1848 tavaszának forradalmi napjaiban. Szomorú, hogy a tanári kar ezekben a napokban nem tudott a diákok mellé állni. Összefogásukra csak később, a szabadságharc időszakában, majd a Bach-korszak idején látunk példát.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 9–10. számában jelent meg 2019. március 10-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.