Olvasd: Máté 27,33–54.

„Krisztus szeretete szorongat minket, mint akik úgy ítéljük, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámadott.” (2Kor 5,14–15)

Krisztus nagypénteki halála történelmi esemény. Régi, de ma is érdekes, ma is izgalmas. Aki azonban megáll a leíró történetírás emlékezésénél, az csak a felszínét érinti a történelemnek. Az utókor emberéhez méltó megemlékezés az esemény okát és következményeit is keresi. Így emlékezik Pál apostol is a golgotai keresztre. Gondolat- és érzelemvilágának középpontja a kereszt. Szerinte nagypéntek oka: Krisztus szerelme; nagypéntek következménye is: Krisztus szerelme. Azt szeretné, ha mások is, mi is, vele együtt így látnánk a nagypénteket!

Be lehet állítani nagypénteket úgy, mint valami ókori sorstragédiát. Aki ismeri a korviszonyokat, tudja, hogy abban az időben milyen hatalom volt az egyház és nem is csodálkozhat azon, ha valaki (ebben az esetben Jézus) életével fizet azért, mert bírálni meri az egyházat, zavarja érdekeit, megtépázza vezetőinek tekintélyét. Ha még mindehhez hozzávesszük, hogy nem tud úrrá lenni követőinek nemzeti váradalmán*, és ha ezerszer tiltakozik is ellene, ezeregyedszer is felszabadítást hozó népvezért látnak benne, akkor készen áll előttünk nagypéntek magyarázata: Jézus tragikus hős, kit egyházpolitikája és forrófejű, nacionalista híveinek a balgatagsága végzetesen sodort a keresztfára.

Bármilyen világosnak és tetszetősnek is látszik mindez, vannak tények, melyek ellentmondanak ennek. Jézus nem úgy megy a kereszt felé, mint valami kényszerű sors felé, hanem úgy, mint aki maga választotta a maga számára ezt az utat. Isten kezéből vett élettervében benne volt a nagypéntek. Nem volt könnyű ezt elfogadnia, de elfogadta. Így lett nagypéntek Jézus számára engedelmességi lépés, a teljes engedelmesség pedig mindig önkéntességgé válik. Ezért mondja az életéről: „Senki sem veszi azt el éntőlem, hanem én teszem le magamtól. Van hatalmam, hogy letegyem és van hatalmam, hogy ismét felvegyem. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól”. (János 10,18.)

Nagypéntek legbelsőbb oka nem a körülményekben, hanem magában Jézusban van! Jézus szeretetből ment a halálra. Tudta, hogy az emberiség kikerülhetetlen sorsa a kín, a halál és a kárhozat. Ez alól csak egy szabadulás lehetséges: ha akad valaki, egy szent, egy tökéletes... s ilyen pedig nincs több, csak ő... s az magára vállalja az emberiség sorsát, meghal mindenkiért s megváltja a világot.

Nagypéntek tehát Krisztus szerelmének megmutatója: jobban szeretett minket, mint Önmagát. Így néz Pál apostol nagypéntek okára, de következményeire is.

Pál apostolnál kikapcsolhatatlan tényező: Krisztus szerelme. Ez a titka, forrása, rugója egész életének. Nem izgatja s nem is törődik vele, hogy „az Úr bolondjának” tartja a világ. Ezért hagy el minden régi drága dicsőséget, ezért vállal minden új gyalázatot és gyötrelmet. Krisztus szerelme határozza meg egész életét. Pál apostol életében nemcsak szorongató erő Krisztus szerelme, hanem boldog hitbizonyosság és új életre kötelező parancs is.

Bárcsak el tudnánk jobban mélyedni a kereszt titkaiban s oda mernénk állani Pál apostol mellé, mikor a mai igét így írja le: Krisztusnak szerelme szorongat minket. Nem engem, Pált, hanem MINKET! Téged is — engem is!

Mennyei Édesatyánk! Krisztus szerelme nemcsak szorongató erő volt Pál apostol életében, hanem boldog hitbizonyosság is. Add, hogy a mi életünkben is az legyen és új életre kötelező parancs. Tegyünk Pál apostollal mi is vallomást: „Azért halt mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámadott”. Ámen.

Jézus, szenvedésedről
Mostan elmélkednem,
Erőt, áldást mennyekből
Lelked adjon nékem.
Jelenj meg most szívemnek
Ama nagy kínodban,
Mellyel voltál lelkemnek
Orvosa holtodban.
 

De ne csak kínod tudjam,
Okát is megértsem,
Hogy te gúnyt s halált, Uram,
Szenvedtél énértem.
Oka annak én vagyok,
Én és tenger vétkem,
Fájdalmid ezért nagyok;
S célja: üdvösségem.
(181. ének)

*messianisztikus várakozás