Hetesi Zsolt tartott előadást az evangélikusok tavaszi vásárán Bakonycsernyén

Hetesi Zsolt tartott előadást az evangélikusok tavaszi vásárán Bakonycsernyén

Share this content.

Forrás: feol.hu, szöveg: B. Kiss László, fotó és videó: Kadlecsik István, további fotó: Szarka István
Bakonycsernye – Zeneszótól, vásárra érkező emberektől volt hangos szombaton a bakonycsernyei evangélikus templom kertje. A szokatlan sokadalomról a lelkipásztort, Szarka István esperest kérdezte a Feol.hu.

2012-ben volt az első

„2012 óta rendezünk tavaszonként termelői vásárt a templom körül. Az ötlet a gyülekezeten belül működő férfikörtől származott. Úgy gondoltuk, hogy biztosan sokan eljönnének egy olyan vásárba, amely még a régi idők hangulatát, ízeit idézi. Úgy véltük, számosan lehetnek azok, akiket nem elégít ki az áruházakban található nagyipari árudömping, hanem többen értékelik a házi készítésű ételeket, s hittük, hogy lesznek olyanok, akik megpróbálkoznak helyben termelni, esetleg éppen alternatív módon, szembemenve az uralkodó trenddel” – fejtette ki az esperes. Ez persze ettől nem lett volna több termelői vásárnál. A csernyei egyházközség azonban ezért – lelkésze vezetésével – kultúrát is belecsempészett a vásári forgatagba, és előadókat is hívott a szellem épülésére. Jöttek is az érdeklődők rendesen a korábbi években is, de Szarka István szomorúan volt kénytelen konstatálni, hogy a nagy többség lecövekelt – mint fogalmazott – a kertben, a vurstliban, s csak kevesen tértek be magába a templomba.

Idén némileg változtattak a forgatókönyvön

A szombati vásár megnyitásaként a móri fúvósok adtak térzenét a templom előtt. Közben pedig az esperes – immár a szabad ég alatt, kellően kihangosítva – rövid igemagyarázatot tartott. Ennek témáját a hegyi beszéd egy passzusa adta Máté evangéliumából. Ebben arról beszél Jézus, hogy szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az örök életre visz, és kevesen vannak, akik ezt vállalják. Mert így van ez manapság is: számosan vannak köztünk olyanok, akik – amiként Szarka István mondta – a luxushajó egyszeri utasára hasonlítanak. Ez az ember, amikor az ebédre került a sor, visszavonult a kabinjába és kekszet rágcsált. S amikor megkérdezték tőle, hogy miért nem foglal helyet a többiekkel az asztal mellett, ő azt válaszolta: neki nincs pénze az ebédre. Az egyszeri utas ugyanis nem tudta, hogy az étkezés éppen úgy benne van a hajójegy árában, mint a mi életünkben annak a lehetősége, hogy Isten igéjével táplálkozzunk.

A templomkertben ezen a napon mintegy két tucat árus vert tanyát. Köztük, fedezte fel örömmel a tiszteletes, évről évre több a helybeli. Egyaránt kínáltak lekvárt, mézet, sajtokat, vagy éppenséggel egy közeli biomalom termékeit. Eljöttek a sárszentmiklósi evangélikus gyülekezet fafaragói is, akik egy egész – úgymond – „népi vidámparkot”, azaz fából készült játékokat hoztak magukkal. A gyerekek a kosaras körhintát vagy a mókuskereket is kipróbálhatták. A templom oldalában népzenészek táboroztak, akik – ugyancsak a gyerekeknek – zenés hangszerbemutatót tartottak. De fölléptek a fehérvári Királyi Kardforgatók Rendjének tagjai is. Akik nemcsak izgalmas és látványos harci bemutatót tartottak, de egy csomó történelmi ismeretet is átadtak a nézőknek.

Délután kettőtől két előadásra került sor. Az egyik előadó Hetesi Zsolt fizikus, egyetemi oktató volt, aki a fenntartható gazdálkodással foglalkozik. Prognózisa szerint ha nem csökkentjük a szén-dioxid-kibocsátást, 2030-2050 körül meg fog szűnni az a fajta világ, amiben élünk. Ő kidolgozott egy olyan, kifejezetten a Bakonyra szabott gazdálkodási rendszert, ahol mindent hasznosítanak, mint a régi parasztgazdaságokban, és nem rabolják ki a földet.

„Néhány gazda mindezt hallva megjegyezte: a szép elképzelés megvalósulása esetén kevesebb lenne a hozam. Csakhogy jusson eszünkbe Jézus példája, aki áldozatot hozott értünk. Mert ha mi nem tudunk áldozatot hozni a gyermekeinkért, akkor az ő jövőjüket áldozzuk fel” – jegyezte meg Szarka István.

 

A másik előadó Kocsis István volt, aki egy szociális mintaprogramról számolt be, melynek révén Kötcsén és környékén sikerült nagy szegénységben élő embereken segíteni.

A templomkerti program, melyre még Budaörsről is érkeztek, az esperes által fél öt körül mondott úti áldással zárult. A résztvevőket azonban csak délután kettőig strigulázták. Akkor tartottak 450-nél…

A Zákeus Média Centrum egy korábbi filmjében így mutatkozott be a bakonycsernyei gyülekezet:

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!