Együtt daloltak dicséretet

Együtt daloltak dicséretet

Share this content.

Szöveg: Kutyejné Ablonczy Katalin
Szombathely – Mire lehet büszke egy iskola a tanulmányi és versenyeredményeken kívül? Például arra, ha a diákság és a tanárok közössége az istentiszteleti és ünnepi alkalmakon együtt zengi az énekeket. Mert ez mostanában nem természetes. Mitől evangélikus egy ilyen alkalom? Ha korálok csendülnek föl a lelkekben és a torkokban. Mi tartja össze a kórusokat? Természetesen a közösséghez tartozás és az együtt muzsikálás felszabadító öröme. És persze nagyszerű az a lehetőség, hogy minden évben egy másik evangélikus iskola kórusához is elutazhatnak. Nyíregyháza, Sopron, Békéscsaba és Budapest után idén Szombathelyen tartották április 5–7. között az evangélikus diákkórusok országos találkozóját, az EDOT-ot közel félezer diák részvételével.

„A zene kitűnő nevelő, mely az embereket békésebbé, szelídebbé, erkölcsösebbé és okosabbá teszi. Aki ért a művészethez, rendszerint jóra hajló ember” – mondta Luther Márton. Egyházunk büszke lehet ének-zene tanáraira, mert iskoláinkra jellemző a virágzó kórusélet. Az Evangélikus Pedagógiai Intézet igazgatónője, Majorosné Lasányi Ágnes folytatja és lelkesen támogatja a 2004 óta élő szép hagyományt: minden esztendőben összehívja az evangélikus iskolák kórusait, hogy együtt zengjen az énekelt imádság. Az énekkarok pedig évről évre nagy örömmel készülnek ezekre az alkalmakra.

Először adott otthont az evangélikus diákkórusok országos találkozójának a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola, illetőleg a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség. A gyülekezet lelkészei – Gregersen-Labossa György és Torma-Hasza Mónika – a szervezésben és a lebonyolításban is nagy erőkkel segítettek, bevonva a gyülekezet női és férfikörét, fiatalságát, minden elérhető tagját. Az iskola tanárai, diákjai és dolgozói Németh Mónika igazgatóhelyettes és Borsos Beatrix ének-zene tanár vezetésével pedig az iskolai helyszínt öltöztették ünneplőbe, és támogatták, segítették az összes kórust, lesve a kéréseket, kívánságokat. Szeretet vette körbe a kórustalálkozót minden helyszínen.

A találkozó nyitóestjén a Reményik-iskola énekkara lépett a közönség elé Borsos Beatrix vezetésével, másnap pedig további tizenegy evangélikus iskola kórusa énekelt az evangélikus templomban. Szombaton a kezdőáhítatot Ihász Beatrix, a Soproni Egyházmegye esperese tartotta, délután pedig Gregersen-Labossa György köszöntötte igével és néhány helyi érdekesség bemutatásával a kórusokat.

A kórustalálkozó egyben Éneklő ifjúság országos minősítő hangverseny is volt, így az énekkarok minősítést kérhettek két kategóriában. (Az „A” kategória nehezebb, a „B” kategória könnyebb feltételeket szab.) Az elhangzott műsorokat neves egyházzenész szakemberekből álló zsűri értékelte. Elnöke Oláh Gábor, a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) Egyházzenei Bizottságának elnöke volt, tagjai pedig Kendeh Gusztávné, a keszthelyi Helikon kórus karnagya és dr. Ecsedi Zsuzsanna, az Evangélikus Kántorképző Intézet tudományos munkatársa.

Összesen hét kórus vállalkozott a megmérettetésre, közülük három – a békéscsabai Arrisus ifjúsági vegyes kar (karnagya Kutyejné Ablonczy Katalin), a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium ifjúsági vegyes kara (karnagya Stargl Szilvia) és a Deák Téri Evangélikus Gimnázium vegyes kara (karnagya Bence Gábor) – kapott „A” arany minősítést, illetve diplomát. Az ünnepélyes eredményhirdetés után a zsűri tagjai szívesen adtak tanácsot az őket felkereső kórusvezetőknek. 

A szombati nap zárásaként a résztvevők három program közül választhattak: táncházba mehettek, karaokeesten vettek részt, vagy a helyi cserkészek által kiépített túraútvonalat járták végig. Vasárnap a kórustagok sétáltak egyet Szombathelyen, majd a jáki templommal ismerkedtek meg, ahol – a kórustalálkozó méltó zárásaként – együtt énekelték el a középkori falak között a Laudate omnes gentes imádságot, átélve az EDOT lényegét: Együtt Dicséretet dalOlni IsTennek.

Az evangélikus diákkórusok országos találkozójának résztvevői 2019-ben

Minősítést nem kérő kórusok

• Gyurátz kórus (Pápa, Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola) – karvezető: Szücsné Gergely Judit

• Pauza kamarakórus (Nyíregyháza, Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium) – vezető: Homoródi Antalné

• Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium leánykara – karvezető: Székely Szilvia

• Rauch András kórus (Berzsenyi Dániel Evangélikus [Líceum] Gimnázium, Sopron) – karvezető: Takács Andrea

A minősítésre vállalkozó kórusok eredményei

• „B” bronz minősítést szerzett a Kicsiny Rózsák gyermekkar (Nyíregyháza, Túróczy Zoltán Evangélikus Általános Iskola). Vezetője, Kallós Anikó elismerő oklevelet vehetett át a műsor gondos, értékes összeállításáért.

• „B” ezüst minősítést ért el a Campanella gyermekkar (Roszík Mihály Evangélikus Általános Iskola), amelynek karnagya, Hepp Éva elismerő oklevelet vehetett át kiemelkedő karnagyi tevékenységéért.

• „B” arany minősítést szerzett a Hunyadi énekkar (Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola, Sopron) Oszvald Enikő vezetésével, valamint az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium énekkara, amelynek karnagya, Szabó Andrásné elismerő oklevelet vehetett át kiemelkedő karnagyi tevékenységéért.

• „A” arany minősítést szerzett az Arrisus ifjúsági vegyes kar (Békéscsaba), amelynek karnagya, Kutyejné Ablonczy Katalin elismerő oklevelet vehetett át kiemelkedő karnagyi tevékenységéért.

• „A” arany minősítést ért el a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium ifjúsági vegyes kara is Stargl Szilvia vezetésével.

• „A” arany diplomával minősítést kapott a Deák Téri Evangélikus Gimnázium vegyes kara. A kórus vezetője, Bence Gábor elismerő oklevelet vehetett át kiemelkedő karnagyi tevékenységéért, és a kórust a zsűri Országos Dicsérő Oklevél díjra terjesztette fel. 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!