Krisztus szenvedéstörténete elevenedik meg tizenöt helyszínen

Krisztus szenvedéstörténete elevenedik meg tizenöt helyszínen

Share this content.

Forrás: veol.hu, szöveg és fotó: Laskovics Márió
Pápa – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye tizenöt helyszínén teszi teljesebbé a húsvéti ünnepre készülést passiójátékával.

Virágvasárnappal a kereszténység egyik, ha nem a legnagyobb ünnepkörének, a húsvétnak nagyhete veszi kezdetét. Az ünnep minél teljesebb megéléséért a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye idén igyekszik széles körben segíteni a hívek lelki felkészülését – tájékoztatott Polgárdi Sándor, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese.

Mi az igazság? című passiójátékát (Krisztus szenvedéstörténetének oratóriumi, evangéliumi bemutatását) az egyházmegye tizenöt gyülekezetében, oktatási intézményében adja elő az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológuscsoportja, Réz-Nagy Zoltán egyetemi lelkész igehirdetésével. Ennek megfelelően április 13. és 19. között a következő időpontokban és helyszíneken lesz alkalom megtekinteni az előadást:

Szombaton 17 órakor Veszprémben. Virágvasárnap 9 órakor Öskün, 14-kor Bakonyszentlászlón, és 17-kor Várpalotán. Hétfőn 10 órakor Zánkán, 17-kor Tésen. Kedden 10 órakor Nagyvázsonyban (kultúrház), 14-kor Révfülöpön (templom), 17-kor Balatonfüreden. Szerdán 10 órakor Pápán (Gyurátz iskola), 17-kor Kemeneshőgyészen. Nagycsütörtökön 10 órakor Magyargencsen, 14-kor Csikvándon, 17-kor Dabronyban. Nagypénteken 10 órakor Malomsokon, 14-kor Takácsiban, 17-kor Pápán.

„Amikor együtt vagyunk istentiszteleten, hallgatjuk, énekeljük Isten igéjét, akkor lélekerőnk által még inkább megérthetjük, az Úr Jézus miért lett emberré. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3,16). Luther Mártonnal valljuk, ez az evangélium a kis Biblia, melyben ott van az egész szentírás lényege, tanítása, tulajdonképpen az üdvösségünkről van szó. A virágvasárnap nyitánya (Hozsanna Dávid fiának – ezzel fogadták Jézust, amikor szamárháton bevonult Jeruzsálembe) bezengi az ünnep minden óráját, és egyben előrevetíti a gyászt, a fájdalmat, de az üdvösséget is hirdető nagypénteki keresztet. Isten szent akarata érvényesül az üdvösségtörténetben, s a nagyhéten pedig nem csupán a tavasz látszódik, hanem ennél több, mert nagypéntek csakis húsvéttal, a feltámadás ünnepével érthető meg” – fejtette ki az esperes.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!