Az úrvacsora az egész kereszténység olyan titka, lehetősége és alkalma, ahol a hívők a kenyérben és borban megélhetik a közösséget Jézus Krisztussal és egymással is.
Reményünk szerint e tematikus év lélekben megerősíti az evangélikus híveket, továbbá előre visz az egyház látható egysége felé vezető úton. Emellett keresztény hit és kultúra megőrzésének olyan programjait tervezzük, amelyeken az egyház belső megerősödését és a széles körben értelmezett emberi közösség építését szolgálja.
Konferenciák, találkozók, tanítások, előadások akadémiai és gyülekezeti szinten, művészeti alkotások (film, zene, irodalom), pályázatok, továbbá a felekezeti és vallásközi párbeszéd alkalmai egyaránt szerepelnek az egy éven át tartó programsorozatban.
Katolikus testvéreinkkel különösen is az Eucharisztikus Kongresszus kapcsán, protestáns társainkkal pedig az évszázados közös út nyomán szeretnénk szorosabbra fűzni a testvéri közösséget, tanúskodva a világ számára a megbékélt különbözőségről, és legfőképpen az egyház Uráról, Jézus Krisztusról.
Budapest, 2019. április 18.
Dr. Fabiny Tamás, elnök-püspök
Dr. Hafenscher Károly, a zsinat lelkészi elnöke