Olvasd: Példabeszédek 16,1–10, 32–33.

„Könyörülök azon, akin könyörülök és irgalmazok annak, akinek irgalmazok.” (Róm 9,15.)

A Római levélből vett fenti idézet így folytatódik: „Azért nem attól függ, aki akarja, sem attól, aki fut, hanem a könyörülő Istentől.” Ez azt jelenti, hogy Isten fenség, akit senki és semmi nem köt. Ő tiszteletben tartja a törvényt, amit Ő maga alkotott, elvileg azonban ez a törvény sem köti Őt, bármikor félre állíthatja. Elvileg saját cselekedetei sem kötik, teljesen szabad. Még az irgalom is teljesen szabad, az sem köti, sőt a bűnbánat és a hit sem kényszeríti arra, hogy kegyelmezzen nekünk.

A Példabeszédek könyvében sokszor van szembeállítva egymással a bölcsesség és a balgaság. Aki ebben a könyvben sem az emberi tudományt látja, az rájön arra, hogy amikor ez a könyv a bölcsességről beszél, azon mindig azt érti, hogy tudatában vagyok Istentől való függőségemnek. Balgaságon pedig azt, hogy függetleníteni akarom magamat Istentől.

Mit mond a szentírási szakasz Isten szuverenitásáról?

Isten beleszól az ember dolgaiba. Újra és újra találkozunk ezzel a három szóval: de az Úr. Az ember gondol, de az Úr szól. Az embernél vannak az elme gondolatai, de az Úrtól van a nyelv felelete – mondja a Példabeszédek könyve igénkben. Hányszor történik az, döntő jelentőségű beszélgetés előtt, hogy pontosan elgondoljuk, megfogalmazzuk előre, mit fogunk mondani és azt tapasztaljuk, hogy mikor aktuális lesz a dolog, egyszerűen beleszól Isten, felforgatja minden elgondolásunkat, és olyan mondatokat ad a szánkra, amelyekre nem is gondoltunk. A lélektan is ismer pillanatokat és időszakokat, mikor gyónási kényszer alá kerül az ember. Ez az idő az, mikor az ember nem bírja elhordozni azt, ami reánehezedik a lelkére, könnyíteni akar magán. Ha józanul gondolkodnék, nem dobná oda benső gondolatait meg nem felelő emberek elé, de az embernek elméjében van a gondolatja, ellenben az Úrtól van a nyelv felelete. Az ember csinál valamit, az utat nézi, mert tudja, valahová a célba vezet... de az Úr a lelket nézi, az indító okokat firtatja, amiért valamit cselekszünk. Az ember tervez, de az Úr végez. „Bízzad az Úrra a te dolgaidat és a te gondolataid véghez mennek”  – mondja az írás.

Milyen a szuverén Isten? A maga dicsőségét munkálja. Istennek megvan a célja s ez a saját dicsősége. „Mindent teremtett az Úr az Ő maga céljaira…” Saját dicsőségét munkálja mindenben, mindenkor és mindenhol! Még a bűn is kénytelen Neki szolgálni a földön. Még a kárhozat is Isten dicsőségét szolgálja, mert negatív képe Isten sérthetetlen szentségének. Ezért így folytatja az ige üzenetét: „Útálatos az Úrnak minden, aki elméjében felfuvalkodott".

A felfuvalkodott ember megrabolja Isten dicsőségét, mikor azt hiszi, hogy ő valaki, holott senki és birtokába akarja venni Isten szuverén hatalmát. Ezért mondja Jézus: „aki felmagasztalja magát, megaláztatik és aki megalázza magát, felmagasztaltatik”.

Félelmetes-e ez a szuverén Isten? Sokan gondolják azt, hogy ez ótestámentumi gondolat. De hát aki ismeri az újtestámentumot, az tudja, hogy annak az Istene sem szelídebb. A szuverén Isten csak azoknak félelmetes, akiknek rendezetlen bűneik vannak. A múltat a könyörület rendezheti, a jövőt az Úrnak félelme. Ne félj hát Tőle, de bízzál Benne!

Bízd Reá ellenségeidet. Isten hatalmasabb, mint az, aki hatalmaskodik feletted. Isten jóakaróinkká tudja tenni ellenségeinket is!

Bízd Reá utaidat is! Reábízhatod bátran minden lépésedet!

Bízd Reá az ítéletet is! Ő tudja, mi az igazság és nem hagy téged bizonyosság és kijelentés nélkül.

Persze mindez nem könnyű. A fejezet végéről vett két vers szól erről: „Jobb a hosszútűrő az erősnél és aki uralkodik a maga indulatján”. Ehhez le kell győzni önmagunkat. Aki a maga indulataival akarja életét kormányozni, abban megcsökken az Isten ereje. Ezért nincs véletlen sors életemben, csak Isten van, aki minden mindenekben.

Bocsásd meg, Uram, hogy mi olyan sokszor akarjuk eltolni a Te kezedet életünk kormánykerekéről. Kérünk, értesd meg velünk, hogy Te vagy az Úr, mi pedig szolgák vagyunk, Te vagy a Teremtő, mi pedig csak teremtmények vagyunk. Ajándékozz meg minket a Te szentségedtől való félelemmel és a Te felségedben való bizalommal. Tégy egészen magadévá bennünket. Ámen.

Te vagy reményem sziklaszála, Erősségem, én Istenem!
Deríts fényt rám, boríts homályba:
Bízom tebenned szüntelen.
Kiterjeszted szárnyad fölöttem,
Ha keblem tépi fájdalom,
Te vagy velem minden örömben,
Te vagy fénylő tűzoszlopom. (24. ének)