Visszanéztem – így kétezer év után,
Lángnyelvet küldenék – talán kedd délután...
Küldenék Nektek más képességet is,
Talán gyógyítást, nyelveken szólást, mit
Apostolaim kaptak nagyon-nagyon rég...
De azt látom – ma már nem lenne elég.
Megfáradt szemem új csodára vár...
Pünkösdi láng helyett – szeretett-tűzcsóvát.
Mint elhagyott szerelmes, siratom gyermekem,
Karomban hordozlak, megmoslak könnyemmel.
Hiába minden – Én úgysem hagylak el!
Enyém vagy, ember! – Én teremtettelek!