Németh Béla felügyelő kezdeményezése nyomán olyan munkaebéden találkoztak, ahol a négy lelkész (hárman még viszonylag rövid ideje szolgálnak a városban) vele és Szekeresné dr. Rusznák Jolán másodfelügyelővel a helyi történelem avatott szakértőjétől, Koszorús Oszkár nyugalmazott egyházmegyei felügyelőtől olyan előadásba foglalt impulzusokat kaptak, amelyek egyrészt ismereteket adtak a múlt történéseiről, másrészt megerősítették azt a tudatot, hogy a gazdag múlt nem csak a sok emlék, hanem a gazdag jövő ígéretének is biztosítéka lehet.
A kitűnően elkészített slambuc elfogyasztása után gyors értékelés zajlott az éppen befejeződött középiskolás hétvégéről, a résztvevők meghallgatták az előadást, majd a gyülekezet életének rövid- és középtávú jövőjének koncepcionális kérdéseit tekintették át. A vasárnap délután a résztvevők családtagjaival együtt zajlott, így a gyülekezet ügyeiről való eszmecsere lelkészek és nemlelkészi vezetők számára egyaránt családi együttlétté is vált.
A felelős vezetés nagyobb terhét hordozók számára mind a közös szolgálat, mind az együttes megerősödés, mind pedig a gyülekezet építésében vállalt feladatok szempontjából értékes lehetőségek a közösség ilyen alkalmai.