A csömöri templomhoz érkezőket messzire hangzó fúvósmuzsika fogadta múlt vasárnap. A zsúfolásig megtelt templomtérben Mekis Ádám esperes köszöntötte az egybegyűlteket, majd az éneké volt a főszerep. A hagyományokhoz híven a házigazda kórus kezdte meg a sort. Őket követték az ikladi evangélikusok, majd a domonyi és vácegresi közös énekkar. Az áhítatot megelőzően a penci, majd a váci gyülekezet kórusai „nyitottak kottát”.
Johann Gyula csömöri lelkész prédikációjának alapigéjeként Ézsaiás könyvéből választott egy verset: „.. erőm és énekem az Úr, megszabadított engem.” (12,2b) Az áhítatot követően az acsaiak, majd a gödöllőiek kórusa, őket követően pedig a nagytarcsai és péceli közös énekkar szolgált, végül a fóti és az erdőkürti gyülekezeti énekkarok zárták a sort.
Az utolsó dallam elhalkulása után a csömöri rezesek adtak egy minikoncertet nagy sikert aratva a hallgatóság körében.
Az alkalom zárásaként – szintén a hagyományoknak megfelelően – összéneklés töltötte be a templomteret Johann Panna helyi kórusvezető irányításával.