A beszéd biblikus alapvetése: „Az egyház tanát, illetőleg annak egyedüli kútfejeül a Szentírást, az isteni igét, amint meg vagyon írva, elismerem s vallom, tanítani fogom s taníttatom…” Ezután a szolgálatba lépő püspök a reformációi gyökerekre utal: „Az evangyéliomnak ezen szent elvét, amely az ágostai hitvallás tételében teljes igazságában s fényében ragyog, teljes épségben fenntartom s vallom.”

Baltik azonnal jelzi, hogy programjának érvényesüléséről az egyházkerület gyülekezeteiben alkalomról alkalomra személyesen kíván meggyőződni: „Főképpen utána fogok nézni, hogy lelki üdvünk kincse, a hit általi megigazulás teljes tisztasága, igazsága s érvényében taníttassék…”

Nézzük, hogy ezek alapján milyen konkrét megfigyeléseket tesz az egyházkerületet illetően. Úgy tűnik, a lelkészhiány és a teológus-utánpótlás már az ő korában is gondot jelentett: „Első: a theologusoknak aggasztóan csekély száma a mi kerületünkben.” Hitoktatókkal sem állhattak sokkal jobban: „Hasonlóan: kicsiny nálunk a tanítójelöltek száma.” Ennek egyik okát az intézményi háttér hiányában jelöli meg: „Főbaj kerületünkben az, hogy tanítóképezdénk nincs…”

A gazdasági kérdésekre térve sokatmondó ez a mondata: „Az anyagiakban ugyan szegény egyházkerület vagyunk, de egyházunk érdeke azt kívánja, hogy ez így tovább nem maradhat.”

Baltik püspöki programjában egyértelműen megfogalmazódik, hogy pastor pastorum, a lelkészek lelkipásztora kíván lenni. Itt a lelkigondozás és a rend megkövetelésének egyensúlyát érzem. Egyfelől nagyon rokonszenvesen fogalmaz: „Ezen bajon segíteni szeretnék, ha lehetséges lenne irodám elhagyásával is, s az apostoli vándorbotnak kezelésével”, másfelől a leghatározottabban várja el lelkészeitől – elsősorban azonban önmagától – a mértékletességet és a szent életet. „Krisztus Urunk bárányainak legeltetésénél a botrányt tűrni nem fogom” – teszi egyértelművé az elvárásait. Itt is szívesen megkérdeznék tőle két dolgot: tudott-e elégszer útnak indulni ama apostoli vándorbottal, illetve hogy következetesen érvényt tudott-e szerezni a diszciplináris szempontoknak?

Meg kell állapítanom, hogy a szórványhelyzet tekintetében sem sokat változott a helyzet közel százharminc év alatt. Az ebből adódó gondokat így jellemzi: „Naponkint veszítünk azokból, akiket nekünk adott az Úr. Gyermekeink nagy száma vagy idegen iskolákban tanul, vagy pedig a valláserkölcsi oktatásban rendesen nem is részesül.”

Örömmel látom, hogy Baltik Frigyes püspök mennyire fontosnak tartja a diakóniai munka megerősítését, vagy ahogy ő mondja: a gyámintézet fejlesztését. „Én evangelikus egyházat az irgalmas samaritánus működési tere nélkül nem tudok: a mi hitünknek cselédivel jót kell tennünk, meg kell emlékeznünk az Úr Jézus beszédéről, hogy tudniillik ő mondotta: jobb adni másnak, hogysem venni, s erre emlékeztette az apostol a híveket akkor, amidőn megmutatta, hogy munkálódván szükség az erőtlenekről gondot viselni.”

A szolgálatba lépő püspök világosság teszi, hogy tudatosan ki szeretné zárni a politika ártó hatását az egyházkerület mindennapjaiból: „Én politikus nem vagyok, ahhoz nem is értek – nem is állítom, hogy napirenden lenne köztünk, s nem is vagyunk arra hivatva. Mi az Isten országának ügyeit gondozzuk, e világ ábrázatjával ne bajlódjunk. Krisztus országa nem e világból való.” Nem kerülheti meg azonban az állásfoglalást a nemzetiségi kérdésben. Itt nagyon helyesen utal arra, hogy az egyházban más a rend, mint a politika mezején, és az apostoli idézet nyomán ezt írja: „…itt nincs se zsidó, se görög, s minden nyelv vallja és dicsőítse az Urat, mi pedig az Úr parancsa szerint tanítsunk minden népeket, hogy ki-ki tulajdon nyelvén, amelyben született, hallja az Istennek nagyságos dolgait.”

Az egyháztörténelemből tudjuk, hogy ezek az elvek azért nem mindig valósultak meg ilyen egyértelműen, ám a kapott és az adott sebek tudatában még inkább vallanunk kell, hogy gyógyulásunk is csak közösen valósulhat meg, Isten kegyelme által.

Megérint az a szerénység, amellyel beszédét zárja: „Másnak dicsőségét hivatalomban nem is keresek, csakis az én Uram Jézus Krisztusom nevének a dicsőségét, akinek szelíd és alázatos szívű szolgája vagyok. Gyarló voltom iránt, kérem, legyenek elnézők; de ha látnám, hogy Isten országának szent ügye miattam szenved: akkor szívesen nálam méltóbbnak helyt engedek.”

E szavak elmondása után még huszonkilenc éven át volt a Dunáninneni Egyházkerület püspöke. Nem volt szükség ennek a nagylelkű ajánlatnak az érvényesítésére. Mindehhez bizonyára felülről kapott napról napra bölcsességet és erőt. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 19–20. számában jelent meg 2019. május 19-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.