– A kiállított anyagban, ahogy a meghívóban áll, a Gyönkön és környékén élő evangélikus és református sváboknak a hagyományos kultúrájába, történetébe, viseletébe és női kézimunkáiba tekinthet be a látogató. A kiállítás apropója, hogy harminc éve nyílt meg a tájház, amely Lackner Aladár evangélikus lelkész-esperes magángyűjteményét mutatja be.

– Lackner Mónika pályaválasztását befolyásolta-e édesapja, Lackner Aladár gyűjtőmunkája?

– Mindenképpen. A családunk 1974-ben került Gyönkre, és a hetvenes években kezdték a gyűjtést a szüleim. Magában a gyűjtőmunkában nem vettem részt, de nagyon érdekelt, foglalkoztatott, és nagyon megtetszett. A pályaválasztásom tehát egyáltalán nem volt véletlen.

– Sok ország irigyli az igen gazdag magyar hagyománykincset, ezen belül a tárgyi emlékeket.

– A magyar társadalom történetéből következik, hogy a XIX. században önálló életet élő paraszti tárgykultúra jött létre, nagyon erős területi bontásban. Míg például tőlünk nyugatra a vidék egyfajta városi kultúrát követett, nálunk speciális tárgyi kultúra alakult ki. Tolna megye ebből a szempontból nagyon gazdag, sokféle népcsoport vándorolt erre, saját kultúráját hozva magával, mindezt pedig megfűszerezte a Sárköz sajátos fejlődése. A terület állandó mozgásban volt, némelyik – például a németek kitelepítése, a székelyek betelepülése – alig néhány évtizede fejeződött be. Sőt, most is zajlanak folyamatok, ám erre a jelen emberének nincs rálátása. A jelenben nem érzékeljük a szemünk előtt zajló folyamatokat, mint például a kis falvak átalakulását. A néprajz pont erről szól, egy-egy terület, vagy népcsoport kultúrája nem áll meg, folyamatosan mozgásban van, hol követi a magasabb kultúrát, hol lemarad, hol saját utat tör, de folyamatosan változik. Édesapámat is egy ilyen drasztikus változás inspirálta, ami gyermekkorában természetes volt, a tolnai sváb kultúra, egyik napról a másikra kezdett eltűnni, vele együtt a tárgyak és az emlékek. Letették a viseletet, nem használták a tárgyakat, a ruhák anyagát felhasználták, a festett ládába kiscsibék kerültek, rosszabb esetben tüzelő lett belőle. Azért kezdett gyűjteni, hogy mindez ne tűnjön el nyomtalanul.

– A Néprajzi Múzeum textil- és viseletgyűjteményben dolgozik. Miért éppen itt?

– A textilek álltak hozzám mindig a legközelebb. Ez a múzeum leggazdagabb, legnagyobb gyűjteménye, 1872 óta gyűlik az anyag, jelenleg mintegy ötvenezer tárgy szerepel benne, közöttük sok olyan, amely már csak a múzeumban létezik. Nincs külön kedvencem, mindig éppen az a legkedvesebb, amelyikkel foglalkozom. Most éppen horvát kiállítást készítünk, amely a hónap közepén nyílik. A múzeum horvát anyagát értelmezzük és állítjuk össze, csodálatos, sokszínű, érdekes anyag, igen nagy örömmel dolgozom vele. A viseletek alapján végigkövethető az emberek életmódbeli-, sőt még külső fizikai változása is. Hihetetlenül gazdag archív fotóanyagunk is van, amely szintén jól mutatja, hogyan változott az idők folyamán az emberek külseje.

– Megyei anyagból is lesz egyszer tárlat a múzeumban?

– Régóta tervezünk egy Sárköz kiállítást, nagyon gazdag anyagunk van, például parittyafőkötőből közel ezer darab, és még sok más szép, korai tárgy. Remélem, egyszer ez az anyag is kiállítássá áll össze.

Névjegy

Lackner Mónika Budapesten született 1965-ben. Belecskán és Gyönkön járt általános iskolába, majd a Tolnai Lajos Gimnáziumban tett érettségi vizsgát 1983-ban. Néprajz-történelem szakos diplomát szerzett az ELTE-n, és 1989 óta a Néprajzi Múzeumban dolgozik Budapesten. Házas, férjével két gyermeket nevelnek. Hobbija az olvasás.