Ha a plébánia szót egyházközségre, a katolikus jelzőt evangélikusra cseréljük, akkor minket is eltalálhat a szerzők előszava: „Szeretnénk megszólítani mindenkit, akit egy kicsit is aggaszt, hogy valami bizony nagyon nincs rendben sok plébánia körül. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy négy katolikus gyökerekkel rendelkező emberből három elhagyja az Egyházat, és hogy a »vallását nem gyakorló katolikus« leírás lett a harmadik leggyakoribb válasz a vallásosságot felmérő statisztikákban.”

Mivel hazai adataink semmivel sem biztatóbbak, érdemes odafigyelni a szerzőpáros – egy gyakorló katolikus plébános és munkatársa – megkapóan őszinte, számos praktikus tanácsot, tapasztalatot megosztó, önkritikus derűvel felvázolt útkeresésére.

Az első főrész A probléma címmel a mai egyház diagnózisát adja, a második és harmadik főrész pedig már a terápia felé mutat; ezek Az előre vezető út és A stratégia kidolgozása címet viselik. A diagnózis, a kórkép egyben korkép is, amely nem csak az Egyesült Államokra igaz: „Megkérdőjeleződött mindenféle hatalom, az emberek bizalma megrendült a szervezett intézményekben és a hagyományos egyházakban.” Mindeközben kialakult egy tarka vallási piac és egyfajta fogyasztói szemlélet, amelyet a könyv szellemesen „büfékatolicizmusnak” nevez. „A padsorokban ülő emberek teljesen kényelmesen elvannak a helyükön, és elvárják, hogy kiszolgálják őket.” Az ilyen konzumgyülekezetekben viszont a szolgálók, a „felszolgálók” előbbutóbb teljesen kifáradnak és kiégnek. Talán ez sem csupán tengerentúli jelenség…

Őszintén vallanak a szerzők arról, hogy ennek a „fogyasztói szemléletnek” a megváltoztatása kockázatos és nem fájdalommentes terápia: „Ha elkezdjük felrázni a bennfenteseket, és elkezdünk nyitni a kívülállók felé, ott vér fog folyni…” A könyv tudatosan és biblikusan úgy tekint a kívülállókra, hogy ők az „elveszítettek”, akik végleg el is veszhetnek, ha nem megyünk utánuk.

A kötet gyakran merít protestáns forrásokból is. A terápia felé vezető úton – többek között – Dietrich Bonhoeffert, a mártír német evangélikus lelkészt, teológust idézi: „A kereszténység tanítványság nélkül nem más, mint kereszténység Krisztus nélkül.” Ebből következően: „A kereszténység nem egy elmélet vagy történelmi esemény, hanem egy életforma, amit élni kell.”

A tanítványság ugyanakkor életstílus-változást, megtérést jelent, amelynek gyümölcseként igyekszünk másokat is tanítvánnyá tenni. Hiszen erre kaptunk mandátumot és ígéretet a feltámadott Úrtól: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet […], és íme, én veletek vagyok…” (Mt 28,19–20) Fontos, hogy minden gyülekezet keresse és határozza meg a saját missziói területét, ahol igyekszik megtalálni az „elveszítetteket”.

Néhány fejezetcím említésével szeretném felvillantani a kidolgozandó stratégia néhány fontos állomását. Egy elgondolkoztató mondat a Mozgósítani a következő generációt című fejezetből: „Ne események és programok szervezés legyen a cél, hanem olyan környezet kialakítása, amelyben a fiatalok a saját tanítványságukat élhetik meg.” Evangélikus lelkészként örülök, hogy a könyv kiemeli az igehirdetés fontosságát, elsődlegességét: Odafigyelni a prédikációra – mondja az egyik fejezetcím. Ebből a fejezetből is hadd idézzek néhány gondolatot: „A szavaknak hatalma van, Isten szavainak pedig isteni hatalma… Isten szava megváltoztatja a közösség egyes tagjait… felfrissíti azt, sőt akár fel is éleszti. Minden pozitív változás a plébánián a prédikáció gyümölcse.”

Végül még néhány frappáns fejezetcím: Alulról építkezni; Ne lopd meg Istent! Mozdítsuk ki az embereket a padokból; Légy vezető.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 21–22. számában jelent meg 2019. június 2-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.