Olvasd: Jakab 1,14–16.

„...ki-ki megkísértetik, amikor vonja és édesgeti tulajdon kívánsága.” (14. vers)

A keresztyén élet mértékletességet parancsol, a mértékletesség pedig nem más, mint kívánságainknak, indulatainknak fékentartása. Jakab apostol levele is arra figyelmeztet bennünket: Vigyázz a kívánságaidra!

Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy a kívánság Isten ajándéka, tehát nem lehet arra gondolni, hogy a kívánság csak rosszra való kívánság lehet. Ha nem lenne kívánság, nem tudnánk elkoptatott energiánkat pótolni étellel, itallal. Menthetetlen az az ember, akinek elveszett étvágyát nem lehet helyreállítani.

Kívánság nélkül nem lenne civilizáció sem, kultúra sem, sőt kívánság nélkül istenfélelem sem lenne. Azért van istenfélelem, mert kívánkozunk Isten után, nem tudunk Nélküle élni.

Ha a kívánságot Isten ajándékának tekintem, akkor már szabad beszélni arról is, hogy a kívánság veszedelemmel is járhat. Jakab apostol világosan látja ezt a veszedelmet, ezért figyelmeztet: vigyázz a kívánságaidra! A kilencedik és tizedik parancsolat is azt mondja: „ne kívánd a te felebarátodnak házát, feleségét, se szolgálóját...” Jézus a hegyi beszédben, mikor a hatodik parancsolathoz ér, világosan leszögezi, hogy ez vonatkozik a kívánságra is.

A kívánságban rejtett veszedelem van, mert a bűnnek is van rejtett fokozatú fejlődési és megjelenési időszaka. Ez az, amiről megfeledkezünk. Nézzük Dávid király történetét. Isten embere volt. Kiválasztott ember. Sétál a palota lapos tetején s meglát egy fürdőző asszonyt. A kívánság megfogant és az következik belőle, hogy elcsábítja Bethsabét, megöleti férjét és Isten megbünteti! Ez lett egy ártatlannak látszó kívánságból. A kívánság megfogant, bűnt szült, a bűn pedig teljességre jutva, halált okozott.

Hol válik Isten ajándéka veszedelmessé? Nem Isten kezében, hanem a mi kezünkben. A döntő pont: ki a kívánság ura? Vigyázz arra, hogy kívánságodat ki kelti fel és ki fejleszti benned, mert a kívánság lehet Isten akaratának a fogantyúja, de lehet a Sátáné is.

Úgy kezdődik, hogy a kívánság először csak átfutó érzés bennünk, hangulat rajtunk. Igen, így kezdődik, de nem így folytatódik. Nem áll meg a kívánság az egyszerű kezdésnél, hanem átmegy az értelem területére, az érzésből gondolat lesz, az átfutó gondolatból egy újra és újra visszatérő kényszerképzet, majd a kívánság az embert úgy formálja, hogy testet ölt benne, egyelőre még nem a valóságban, csak álomvilágunkban, de már konkrét testet öltött és ettől már csak egy lépés, hogy az érzelem, az értelem után átlépjen a kívánság az akarat területére és akkor már szenvedély, indulat lesz belőle, ami bűnt szül és halált okoz.

A parancs így hangzik: tartsd féken kívánságaidat! Nekünk azonban nemcsak parancsunk van, hanem evangéliumunk és ígéretünk is, és ez így szól: „ha a Fiú szabaddá tesz titeket, akkor egészen szabadokká lesztek”.

Legyen Krisztus az Úr a mi szívünk, kívánságaink és indulataink felett s egyszerre megvilágosodik előttünk egy nagy igazság: „az az indulat legyen bennetek, amely volt a Jézus Krisztusban", megszentelt kívánság — megszentelt indulat. Ez nem az én erkölcsi elhatározásom, akarat-megfeszítésem eredménye, hanem ajándékképpen kapom onnan felülről, ahonnan jön minden jó adomány és tökéletes ajándék: Jézusnak a kívánság felett való uralma.

Hálát adunk Néked Urunk, hogy Te minket úgy teremtettél, hogy kívánságaink vannak. Szenteld meg kívánságainkat, hogy azok egyezzenek a Te akaratoddal. Mennyire más lenne a világ, ha az emberi indulat felett is Te lennél az Úr és mibennünk az az indulat lenne, amely Benned volt. Add Urunk, ne legyen nékünk más gyönyörűségünk, egyedül Benned és a Te általad megszentelt életben. Ámen.

Jézus, sebeidnek mélye
Vigasztalja lelkemet,
Minden földi nagy ínségbe’
Ott látom keresztedet.
Ha kísértnek a bajok,
És már bűnre gondolok,
Szenvedésed emlékeztet,
Hogy kerüljek minden vétket. (184. ének)