Révfülöpi képeslap a balatoni táborozásról

Révfülöpi képeslap a balatoni táborozásról

Share this content.

Szöveg: Polgárdi Sándor
Révfülöp – Pápa – Az elmúlt tanév vége után hamar útra keltek a pápai diákok, hogy együtt táborozzanak. A közel negyven fős összetartó csoport már tavaly is maradandó élménnyel tért haza a gyülekezetebe. Magunkkal hoztuk a tanév vége élményét és a gyülekezeti ifjúság összetartozásának igényét. Különböző városi iskolákból érkeztek az evangélikus diákok. A program gazdagsága, a pontos időbeosztás, a színes események arra engedtek következtetni, hogy a szervezők ebben az évben is a közösségépítéshez maradandó élményt kívánnak nyújtani.

Németh Katalin iskolalelkész, Antalné Ihász Mária presbiter, nyugalmazott óvodapedagógus, és Polgárdi Sándor esperes mint szervezők hosszú ideje alakítják a tábor programját. Vendég előadó volt dr. Hafenscher Károly igazgató, teológiai tanár, Gabnai Sándor balatnfüredi és Németh Szabolcs mencshelyi lelkészek.

Az áhítatok és előadások keretet szabtak a nap programjának. Középpontba kerültek Jézus példázatai, egyháztanítási kérdések, többek között a keresztség és az úrvacsora. Visszatekintettek a résztvevők egyháztörténetünk különböző korszakaira is.

A szabadidőt hasznosan és élményekkel töltötték el. A reggeli tornától a sorversenyen át a focibajnokságig a mozgás drága óráit élték meg mindannnyian.

A Balaton közelsége lehetőséget adott fürdésre és a tavon egy közös vitorlázásra. Élményszerűek voltak a beszélgetések, egymásra történő odafigyelés percei és órái. A csapat úgy kezdte a nyarat, hogy nemcsak kikapcsolódtak, de lelkileg is töltődtek. Az ezévi tábor is erősítette az összetartozás, a gyülekezethez való kötődés élményét.  Jó volt rácsodálkozni arra, hogy mindnyájan Isten drága gyermekei vagyunk, akiknek fontos üzenetük van.

A résztvevők nemcsak egy wellness táborban voltak, de Jézus tanítványaiként indulhattak haza Révfülöpről.

Címkék: Pápa - Révfülöp - tábor -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!