A családok számára rendezett  akadémiai napok résztvevői különböző országokból érkeztek: Magyarországról, Németországból, Svájcból és Romániából. A kurzus idei témája a „Mindennapi kenyerünk…” címet viselte. A négy nap során lehetőségünk volt közösen gondolkodni arról, hogy mit is jelent a megajándékozottság, mik azok a dolgok, amikre igazán szükségünk van, és mik azok, amiket el tudnánk vagy el kell engednünk.

És döbbenettel szembesültünk azzal is, hogy mennyi mindent kellett a szász evangélikusságnak „elengednie". Az egyik medgyesi lelkésznő, Hildegard Servatius-Depner mesélt arról, hogy az erdélyi szászok tömeges kivándorlása után komplett német ajkú telepüélsek ürültek ki. És persze nemcsak a házak, az utcák, a falvak maradtak üresen, hanem a templomok is. A medgyesi körzethez negyvenhat templom tartozik. Olyanok, ahol az Isten házában legtöbbször már nincs is rendszeres istentisztelet. Mégis, azokban a falvakban, ahol legalább egy-két evangélikus él, a templomokat gyönyörűen karban tartják. Így van ez Szászmuzsnán is, ahol a gyönyörűséges vártemplom gyülekezetének egyetlen egy tagja van, Marianne. A templom a hölgynek köszönhetően szinte mindig látogatható, és mindig úgy néz ki, mintha néhány percen belül kezdődne az istentiszteletet. Az oltáron virágköltemények, a gyertyák a helyükön, sehol egyetlen porszem.

A medgyesi gyülekezeti ház parkolójában öt kisbusz áll, minden lelkésznek egy. Azokkal járnak ki a falvakba hétről hétre, és szedik össze az egykori szász településekről azt az egy-két-három embert, többnyire idős asszonyokat, akikkel valamelyik templomban vagy gyülekezeti teremben közös istentiszteletet tartanak. A lelkészeken mégsem láttuk a megkeseredettséget vagy a kiégettséget. Mint mondták, a szászok tömeges elvándorlása után vettek egy hatalmas lélegzetet, és alkalmazkodtak az új helyzethez.

A gyülekezeti élet nagy része ma a városokra koncenrtálódik, ahol – amit ezt Medgyesen is láttuk – példaértékű munka folyik. Heti rendszerességű gyerekistentiszteletekkel, bibliaórákkal, kirándulásokkal, női körrel, barkácskörrel, komoly diakóniai munkával. Én  leginkább a „Brotbackseminarium”-aik, a kenyérsütő kurzusaik miatt irigykedem. A gyülekezetnek két óriási kemencéje is van. A parókia pincéjében karácsonyra készülve – hetven kiló lisztből – sütnek mézeskalácsot, az udvari kemencét pedig a nyári hónapokban használják rendszeresen, házi kenyér készítésre. Az már csak „hab a tortán”, hogy az ostyát is maguk készítik, a gyülekezet egyik magyar tagja, Gizella süti.
Jó volt azt látni, hogy milyen békésen élnek a városan a különböző nemzetek képviselői.

A vasárnapi istentisztelet után a gyülekezeti tagokkal is szóba elegyedtünk. Mikor megtudták, hogy Sopron környékének német ajkú, illetve német gyökerű gyülekezeteit képviseljük, elmesélték, hogy ők is  jártak már nálunk. Csak azt nem értik máig, hogy a soproni németek miért csak az osztrákokkal beszélnek németül, egymás között meg miért nem. Kedves határ menti németek! Kedves magyarországi német ajkúak! Jogos a kérdés?

További képek itt érhetők el.