Aradi vértanúk: Báró Jeszenák János és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál is megelékezést tartottak

Aradi vértanúk: Báró Jeszenák János és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál is megelékezést tartottak

Share this content.

Pozsony – Pozsonyban az aradi vértanúk tiszteletére tartott megemlékezések hagyományos helyszínén a kecskekapui evangélikus temetőben, a vértanúhalált halt báró Jeszenák János és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál idézték fel az aradi vértanúk és a szabadságharc emlékét vasárnap. Forrás: MTI
„Jogos harc sosincs hiába és a levert forradalom is előmozdítja a történelmet" – hangsúlyozta itt elmondott ünnepi beszédében Kovács László tanár és történész, a rendezvény szónoka. Hozzátette: október hatodika a nemzetre hagyta a dicsősség örökségét, ugyanakkor annak kötelességét is, hogy megértsük a győzelem okain túl a vereség okait is, s míg az egyikből erőt, a másikból tanulságot kell merítenie a magyarságnak.
A nemzeti gyásznapon, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aradi vértanúira emlékezve, Pozsonytól a kelet-szlovákiai Margonyáig tucatnyi településen tartottak és tartanak koszorúzással egybekötött megemlékezéseket a Felvidéken.

Szembenézni a kihívásokkal és méltóságunkat megőrizve, ellenállni az elnyomásnak, ez az aradi tizenhármak mártírhalálának üzenete a felvidéki magyarság számára - hangoztatta Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke vasárnap Hetényben (Chotín) a nemzeti gyásznap alkalmából rendezett megemlékezésen.

Az MKP politikusa a révkomáromi járásban lévő Hetény község emlékparkjában felállított kopjafánál mondott beszédében azt hangoztatta: az aradi vértanúk emelt fővel, emberi méltóságukból nem veszítve viselték el a rájuk kiszabott ítéletet. Egyikük sem hátrált meg és nem fordult szembe korábbi tetteinek üzenetével, ami emberi nagyságuk bizonysága - jegyezte meg.

„Az aradi vértanúk tettei azt az üzenetet hordozzák, hogy a felvidéki magyarságnak is méltósággal kell viselnie a sorsát, szembe kell néznie a kihívásokkal és megfelelő lelki erővel ellent kell állnia az elnyomásnak” - hangsúlyozta Berényi József. Rámutatott: az aradi vértanúk életükkel és mártírhalálukkal is egy olyan erkölcsi erőt adtak a nemzetnek, amely annak ellenére, hogy a forradalmat leverték, megtartó erővé vált a következő generációk számára.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!