Ezért adott hálát a gyülekezet egy ünnepi istentiszteleten, melyet Gabnai Sándor a Soproni Egyházmegye esperese tartott, a liturgiában pedig Varga Tamás helyi lelkész segédkezett. Az ünnepi prédikáció alapigéje a vasárnap textusa Mt 5,38-45 volt. Az esperes szembesítette a gyülekezetet ezzel az igével, hogy jöjjenek rá mennyire hálásak lehetnek Istennek a természetesnek ítélt békéért, azért, hogy fejlődnek, hogy újítanak, hogy renoválhatnak, hogy gyarapodhatnak.

„Hogy lesz egy kellemes közösségi helyiség hamarosan, és lesz lassacskán a megkedvelt lelkésznek irodája - tette hozzá az esperes (prédikációját az alábbiakban el is olvashatják - a szerk.). - És hogy ráeszméljünk, hogy mekkora csoda ez: a ház, a napkollektorok, az energiatakarékosság. Ma a környezettudatosság és spórolás is fontos tényező, elvégre a világ békéjét is maga után vonja, főleg ha azt nézzük, hogy az utóbbi évek háborúi szinte mindig az energiaforrásokért folytak. Mai igénkben Jézus arról beszél, hogy teremtsünk harmóniát közöttünk; a háborúskodásaink abbahagyásáról szól, az összetartásról és összefogásról, az értékek közös közvetítéséről. Összefogni a településünkért, a megmaradásunkért, mondjuk az ökumenében akár, vagy a nemzetiségi különbözőségeink ellenére is.”

Az ünnepségen részt vett még Kocsis István, aki a pályázatokért felelős referens egyházunkban, valamint a Bentateam Kft. vezetői, akiknek köszönhetik, hogy ez a pályázat megvalósulhatott és létrejöhetett a Rábaszentandrási Evangélikus Egyházközségben. Betegsége miatt Koller Csaba sajnos nem tudott részt venni az ünnepségen. Neki szintén komoly szerepe volt a pályázat megnyerésénél. Ezúton is köszönjük mindenkinek a munkáját és fáradozását.

Az ünnepi istentiszteleten és azt követő szeretetvendégségen közel 80-an örültek, ünnepeltek és adtak hálát Istennek, hogy a gyülekezet háza megújulhatott és megszépülhetett.

Gabnai Sándor prédikációja:

1999-ben, azaz a szeptember 11-i terroresemények előtt két évvel járhattam az USÁ-ban, azon belül is többek között, egy nem tervezett eseménysor miatt New Yorkban is. A kinti rokonok nagy amerikai öntudattal beszéltek arról, hogy milyen szerencsések ők, hogy a pusztító háborúk mindig a határaikon kívül vannak. Hogy vannak ugyan katonáik, számosan harcban, de csak külföldön, békefenntartóként, a nagy amerikai álom és szabadság hordozóiként. Vannak ugyan mindenféle zavargások egy csomó helyen a világban, de hát azok olyan messze vannak. Aztán két év múlva láttam a TV-ben a WTC tornyait, amiket láthattam kint tartózkodásom során, láttam felismerhetetlenül rommá téve. A nagyon is távoli háború akkor ott jelenvalóvá lett. Hála Istennek, amióta élek, Magyarországon nem volt háború, forradalom. Leszámítva a köztévé ostromát pár évvel ezelőtt. De ez nem jelenti azt, hogy békés világban élnénk. A békeidőnk inkább csak egy megnyúlt tűzszünet. Ingatag a béke, nem is szólva a no nem fegyveres, hanem más típusú harcokról: politikai, gazdasági, nemek közti, nemzetiek, nemzetiségiek, sőt még lélekben is zajló harcok is dúlnak. Mai vasárnapunkra egyházunk által kiírt kötelező alapigénk elsőre talán nem passzol a mai ünnep fényéhez, a templomi ünnephez, a gyülekezeti terem és iroda átadásához. Kérdezhetitek nyugodtan, miért nem választott az esperes valami más, szebb, kedvesebb, békésebb igét ide nekünk, erre a szép ünnepünkre? Talán valahol fel is háborodik szívetek felém, az egyház felé, sőt Isten felé is, hogy micsoda egy igét szán nekünk mára!

De, Testvérem, nem akartam más igét választani! Sőt, nagyon is szembe akartam nézni készülésem során ezzel az igével, és titeket is szembesíteni szeretnélek vele azért, hogy rájöjjünk, mennyire hálásak lehetünk a természetesnek ítélt békénkért, azért, hogy fejlődünk, hogy újítunk, hogy renoválhatunk, hogy gyarapodunk. Hogy lesz egy kellemes közösségi helyiség hamarosan, és lesz lassacskán a megkedvelt lelkésznek irodája. És hogy ráeszméljünk, hogy mekkora csoda ez: a ház, a napkollektorok, az energiatakarékosság. Ma a környezettudatosság és spórolás is fontos tényező, elvégre a világ békéjét is maga után vonja, főleg ha azt nézzük, hogy az utóbbi évek háborúi szinte mindig az energiaforrásokért folytak. Mai igénkben Jézus arról beszél, hogy teremtsünk harmóniát közöttünk; a háborúskodásaink abbahagyásáról szól, az összetartásról és összefogásról, az értékek közös közvetítéséről. Összefogni a településünkért, a megmaradásunkért, mondjuk az ökumenében akár, vagy a nemzetiségi különbözőségeink ellenére is. Az ószövetségi törvény, amit idéz Urunk - szemet szemért, fogat fogért –  korában egy igencsak humánus törvény volt. Mivel e parancs az esztelen bosszút fékezte: kimondta azt, hogy a viszonzás nem lehet nagyobb a sértésnél: egy szemért egy szemet, ne mind a kettőt; egy fogért egy fogat, ne egy egész fogsort. No, igen, ez valóban humánusabb megoldás volt, mint a többi ókori nép módija, de ettől még van egy nagy baj vele: az, hogy az erőszakot nem szakítja meg. Mert sajnos mindig lesz olyan, aki az utolsó pofont kapta, és aki ezt igazságtalanságként éli meg. Márpedig azt mindig érezni és éreztetni is fogja. Ez pedig így nem békesség, csak fegyverszünet, fegyver-újratöltés. Meg kell kérdeznünk, hogy vajon hol kezdődött el egy konfliktus? Vajon melyik az a pont, amelyre azt mondhatnánk: no, innen indultak a dolgok? Ismert poén, amikor azt mondja a pofozkodó rosszcsont: az egész konfliktus azzal kezdődött, hogy a másik visszaütött. Bizony, mindennek megvannak az előzményei. Lássuk be: a harmónia nem a múltban, hanem a jövőben van, egy egészen új gondolkodásban. Jézus a múlt sebei helyett a jövő lehetőségeit állítja elénk. Ez a paplak, és a további fejlesztéseink mind-mind a jövőt építik. Félreértés ne essék, amikor Jézus biztat a nem szembeszállásra a gonosszal, akkor nem azt mondja, hogy engedjük oda magunkat neki. És nem is az erőszakkal szembeni gandhis passzivitásra utal. Hiszen az is tele van olyan hátsó gondolattal, hogy a másik majdcsak abbahagyja az ütéseket. Talán rájön, milyen méltatlanul bánik velünk. Nem, Jézus azt állítja, hogy a békétlenség ellen tenni kell, és vissza utasítani minden már hozzá méltatlant. Szavai nem az elszenvedésre, hanem a reakcióra indítanak minket. Az arcodatartás így lesz súlyos reakció: aktív cselekvés valami ellen. Mert csak így lehet egy szétesett közösséget újraépíteni. Úgy, hogy nem a másik bűnével kezdenénk el foglalkozni, hanem a sajátunkéval. Ha ezt az irracionális gondolkodást elsajátítjuk, akkor tudunk új világot építeni. Ehhez kellenek a krisztusi béke szigetei, pédául az ilyen békés gyülekezeti termek és templomok. Mert ezek lehetnek a valódi kiindulópontok. Ámen.