Különleges elgondolás kipróbálói lehettünk idei hittantáborunkban. Mint kis gyülekezetek (Nagymányok-Váralja, valamint Gyönk és környéke), néhány éve már közös táborokat szervezünk. Azonban idén tavasszal egy ígéretes új lehetőség is felcsillant: az országos hittanverseny döntőjében megismerkedtünk az Apácáról (Erdély) érkezett gyermekekkel. Az őket felkészítő Simon-Nagy Ilona lelkésznővel teológus hallgató korunkból ismertük egymást, így mikor felvetődött egy közös tábor a varázslatos Keszőhidegkúton, rögtön igennel felelt. A már lefoglalt időpont ugyan egybeesett a Köz-Ép-Pont fesztivállal, ezért ő maga nem jöhetett, de két nagyon kedves tanárnő vállalta a gyermekek kíséretét. Így érkezett mindenki egyszerre Keszőhidegkútra. A táborhely megismerése után, bemutatkozó játékokkal megtanultuk egymás neveit, és megkezdődtek a hét változatos programjai.
Bagdi Bella „Boldogságóra” című (eredetileg iskolák számára összeállított) programja segítségével jártunk körbe olyan meghatározó fogalmakat, mint a hála, megbocsátás, életcélok, barátság – a napi reggeli és esti áhítatok Istennel való kapcsolatunkról, a hitben élt életről szóltak. A többi táboros élményről címszavakban: meditációs ösvény, éjszakai bátorságpróba, rókavadászat, játszóterezés, füzet- és ceruzadíszítés, karkötőfonás, közösségteremtő játékok, látogatás a gyönki tájházba, palacsintasütés, tábortűz, szalonnasütés, szabad sportjátékok, csocsózás.
A hét egyik kiemelt eseménye volt a pécsi városnéző kirándulás: vonattal utaztunk Pécsre, ahol a templomok és ismert épületek megtekintése mellett játszótéri játék, múzeumlátogatás (Vasarelly Múzeum), fagyizás is szerepelt a programban. Az erdélyi gyermekek és kísérőik megható szavakkal csodálkoztak rá a város szépségére és tisztaságára, felnyitva a mi szemünket is a talán már megszokott szépségek befogadására. Ezzel érkeztünk el ahhoz a témához, ami ebben a közös táborozásban a legmeghatóbb volt, s amit az erdélyi táborozók hoztak magukkal: a hála és öröm kifejeződése szinte minden alkalommal. Nem is emlékszem kritikus hangra, csak örömteli, humoros megjegyzésekre. Az ember napról napra érezte, hogy Isten Lelke közösséget teremt, és közelebb hozza, egybeköti a távollakó szíveket is. A gyönyörű és archaikus keszőhidegkúti templomban sokat énekeltünk. Utolsó esténken a közeledő búcsú miatt könnyezve borult egymás nyakába kicsi és nagyobb, gyermek és felnőtt.
Vasárnapi táborzáró istentiszteletünkre a helyi gyülekezet tagjait is hívogattuk és Nagymányok-Váraljáról is érkeztek néhányan. Erdélyi barátaink egy fél napot még a fővárosban tölthettek, majd az este induló vonatra szállva a gyermekek pillanatokon belül elaludtak, s Brassóig pihenték a hét élményeit, s álmodtak arról, hogyan folytathatjuk ezt a gazdagító találkozást. Mert hogy szeretnénk, az többé nem kérdés…
Külön köszönet Potápi Árpád János államtitkár úrnak az Apácáról érkezett gyermekek költségeinek támogatásáért!