Moszkvától Londonig, Izlandtól Olaszországig – Európából mindenfelől érkeztek a felekezetileg is sokszínű résztvevők. A többségi evangélikusok mellett reformátusok, cseh–morva testvérek, valdensek, husziták, anglikánok és ortodoxok is.

A német és angol nyelven zajlott szeminárium témája egészen különleges volt, számomra a spiritualitás újrafelfedezését jelentette. Bevallom, nagy kérdőjellel a lelkemben indultam el. A lelkiséget, kegyességet ritkán szoktuk spiritualitásnak nevezni, sőt nem is nagyon beszélünk róla. Kíváncsian vártam, hogy miként fog történni a téma felvezetése, hogyan határozzák meg a spiritualitás fogalmát, lényegét. Kevésbé bizonyult bonyolultnak, mint gondoltam. A spiritualitást ugyanis nem meghatározni vagy keresni kell, hanem fel kell ismerni önmagunkban.

Az első kiscsoportos együttlét feladata – a bemutatkozás mellett – a gyülekezeti munka és elköteleződés bemutatása volt, amelyet egy otthonról hozott tárgy segítségével kellett megtenni. Különös tárgyak, fotók kerültek elő a zsebekből. Volt ott kereszt, liturgikus tárgy, Biblia, énekeskönyv, és köztük volt az én Luther-legófigurám is. Anélkül, hogy dogmatikusan meghatároztuk volna a spiritualitás lényegét, mindenki a saját maga értelmezésében fejtette ki, ezáltal megerősödhettünk egymás bizonyságtételében.

Közösen tekintettük meg a 2004-ben Rhythm Is It! címmel készült német dokumentumfilmet. Egy táncpedagógus munkáját láthatjuk benne, aki egy átlagos középiskolában próbálja a passzív, fiatal közeget a zene és a tánc világába vonni. A helyesen és kulturáltan viselkedni nem tudó fiatalok a film végére megértették, milyen fontos az alkotás csendje, a közös munka öröme, a zene építő és mozgató ereje. Megdöbbentő volt szembesülni a közel tizenöt éves film fiataljainak lelki válságával; a mai fiatalság esetében ez sokkal mélyebb és aggasztóbb.

A felekezetek sokszínűsége folytán hallhattunk teológiai előadásokat római katolikus, ortodox és evangélikus előadóktól egyaránt. Megállapíthattuk, hogy bár külsőségekben és tanításokban különbözőek vagyunk, de Krisztusban egyek. A felvetődött kérdéseket kiscsoportos beszélgetéseken tárgyaltuk meg.

Előkerültek a Bibliák is. Ortodox testvéreink a tékozló fiú példáját, az evangélikusok Mária és Márta történetét elemezték. Közben elhangozhattak a saját igéink is, amelyek erőt adnak, és vezetnek bennünket a szolgálatban. Csodálatos volt az igék gazdag tárházát hallgatni, amely egyben a jelenlevők sokszínű lelkiségét is jellemezte.

A „szürkeállományunkat” igénybe vevő szakmai munka az egyik nap gyülekezeti látogatással és müncheni városnézéssel egészült ki, majd egy jezsuita templom miséjével zárult. Az áldozás pillanatában a csoportunk tagjai közül többen is felálltak, és éltek az oltáriszentséggel. Elcsent „ökumené” volt ez.

A szeminárium egyik fontos helyszíne az oktatási centrum területén lévő kápolna volt, ahol egy alkalommal az ortodox résztvevők tartottak istentiszteletet. Erre lelkesen hívogattak, ellenben két nyelven is felhívták a figyelmet az úrvacsora vételének szigorú ortodox kikötésére.

A nemzetek vacsorájára minden résztvevő hozott valami különlegességet a hazájából. Mi, három ország magyarjai – két felvidéki református, egy erdélyi evangélikus felügyelő, egy „belföldi” református és jómagam – borokat, házi pálinkát, kolbászt és téliszalámit vittünk. A hangulat a tetőfokára hágott ezen az estén. Volt tánc és ének, vidámság határok nélkül.

Vasárnap a helyi evangélikus templom istentiszteletén vettünk részt. Másnap gyakorlati feladatok, játékok segítették a spiritualitás megértését, ezt pedig szerzetesek által vezetett lelkigyakorlat követte.

Tíz napig voltunk együtt, kedves szolgatársam megfogalmazása szerint egy „spiritualitás svédasztal” körül, ahonnan lehetett válogatni. Mindenki a sajátjához válogathatott, vagy inkább vigyázott a vonalaira. Érezhető volt a mai európai társadalom útkeresése: nem mernek konkrét útjelző táblákat elhelyezni, inkább támogatják a keresés zegzugos útvesztőit.

És hogy én hazataláltam-e? Bevallom, nagyon jólesett az a megerősítés, amelyet a Luthert ábrázoló legófigurám kitétele alkalmával kaptam. Evangélikus vagyok, e szerint vallom: ahogy Luther Krisztusra talált, nekem is ő segít naponta az ő áldozatos szeretetében élnem és szolgálnom.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 25–26. számában jelent meg 2019. június 30-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.