Olvasd: 1Jn 5,9-13

„[Ö]rök életet adott nékünk az Isten, és ez az élet az ő Fiában van.” (11. vers)

Tudjuk, hogy a világ az örök életről azt szokta mondani, hogy nincs, a halállal vége mindennek. A világgal szemben az ige azonban azt mondja: Örök életünk van!

János apostol nem azt írja, hogy örök életünk lesz majd, a halál után, hanem azt, hogy most van örök életünk. Ebben a hitben János apostol nem áll egyedül, mert Jézus is, amikor az örök életről szól, olyanról beszél, ami már most megvan. Mikor Pál apostol a halál és élet nagy kérdéséről elmélkedik, Timóteusnak írt második levelében azt írja: „Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája...” (2Tim 4,7–8) Vallod-e tehát te is, hogy az örök élet nem lesz, hanem van a földi életben?

Részben a világ is kénytelen ebben a tekintetben engedményeket tenni, és beszél az élet átminősülésének törvényéről, s azt mondja, hogy az élet megsemmisíthetetlen. Megállapítja, hogy az élet körforgás. Az emberi élet átmegy a növényvilágba, innen átjut az állatvilágba s onnan az embervilágba, s mikor meghal az ember, újra kezdődik minden a körforgásban.

Az Írás azonban ennyivel nem elégszik meg. Azt mondja az ige: e világra csak születni lehet, megsemmisülni nem! Aki egyszer erre a világra született, az örökké él. Az élet megsemmisíthetetlen, az enyém és a tied is.

De honnét tudhatjuk mi ezt? – kérdezik az emberek. Van nekünk erről bizonyságtételünk, van Istennek bizonyságtétele, s az én bizonyságtételem is igazolja, hogy örök életünk van.

Vannak, akik békétlenül mennek át a másvilágba, és vannak, akik énekünkkel mondják: „Hazavágyom igaz otthonomba…” Tehát vannak hívő emberek, akik bizonyságot tesznek arról, hogy örök élet nem lesz, hanem van.

Mondják, hogy ez is csak önámítás. Tudom, hogy sok képmutató beszéd hangzik el itt, a földön, de a halál pillanatában nincs kedve senkinek sem komédiázni. Azok az emberek, akik azt énekelik jókedvükben, hogy „Nincs mennyország, se pokol”, arra szoktak hivatkozni, hogy odaátról még nem jött vissza senki. Nem igaz! Mert Jézus Krisztus feltámadott a halálból az életre, s ő megmondotta, hogy mi van odaát. Boldog az az ember, aki Istennek az igében lerögzített bizonyságtétele mellé oda meri tenni a maga bizonyságtételét is: én tudom, hogy van örök élet!

Örök életünk van, de van-e örök üdvösségünk? Ez az igazi nagy kérdés. A halál ugyanis a földi élet után elágazást jelent. Jézus mondja a Hegyi beszédben, hogy van egy keskeny út, amely örök életre visz, és van egy széles út, amely az örök kárhozatba visz. Örök élete ugyanis mindenkinek van, az istentelen, elkárhozó gonosztevőnek is, csak az a nagy kérdés, hogy hol? Hol lesz helyem az örökkévalóságban? Hol töltöm az örökkévalóságot? Lázár sorsa-e az enyém vagy a bibliai szívtelen gazdag ember sorsa?

Nem lehet azon csodálkozni, hogy az ember az örök életből mindenáron ki akarja küszöbölni a pokol és kárhozat tényét. Egyszer azonban meg fogja látni mindenki. Őrizzen meg az Isten minket attól, hogy nekünk is csak odaát nyíljék fel a szemünk annak látására, hogy igenis van mennyország és van pokol.

„Tudjátok meg, hogy örök életetek van” – üzeni az apostol. Miből lehet ezt tudni? Honnét tudom én meg, hogy van-e üdvösségem vagy nincs? Ha a halál utánra hagyom ennek a kérdésnek a tisztázását, elkéstem. Ezt itt, az életben kell eldönteni!

Nem az erkölcsi magatartásomon fordul meg az üdvösségem kérdése. Nem azon, hogy én milyen jó vagyok, becsületes, dolgos, erkölcsös, templomjáró stb., stb. Nem ezeken dől el, hogy van-e nekem üdvösségem.

De hát akkor miből tudjuk meg? János apostol azt mondja a 12–13. versben: „A kié a Fiú, azé az élet: a kiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ezeket írtam néktek, a kik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében.”

Az üdvösség kérdése tehát az én hitemen múlik. Azon a hiten, amely le mer borulni a mennyei Atya előtt, amely hiszi, hogy még az én bűneim számára is van bocsánat. Aki nem hisz, az ne számítson üdvösségre.

Mondjuk el boldogító hittel: Mi, akik hiszünk Jézusban, tudjuk, hogy már itt, a földön is örök életünk van!

„Ha eljövend a nagy nap / S világnak vége lesz: / Uram, híved ne hagyjad, / Jobbod felől helyezz. / Hagyj engem megpihenni, Atyám, / Szent kebleden, / S üdvöd helyére menni / Engedj, én Istenem.” (KEÉ 591)