Örvendetes, hogy az utóbbi időben egyre több a keresztelő – legalábbis ott, ahol még vagy újra gyerekzsivaj vidámítja a településen élőket. Katolikus és református kollégáim is igazolják, bizony elég gyakran komoly információhiányt tapasztalunk szülőknél, leendő keresztszülőknél nemcsak a kereszteléssel kapcsolatban, de az egyházi dolgokat illetően is, ezért igen hasznosak a keresztelésre felkészítő alkalmak.

Mivel egy-egy keresztelés nem a vég, hanem valami istenesen szépnek a kezdete, ezért ezeken az alkalmakon nem az az elsődleges cél, hogy dogmatikai igazságokat adjon át a keresztelő pap, lelkész, hanem az, hogy próbáljon érthetően beszélni a keresztség szentségének a titkáról. Ezért fontos röviden és tömören is megfogalmazni a teológiai igazságot a kereszteléssel kapcsolatban. Például hogy a „keresztség szövetség Istennel” vagy – ahogyan Horváth-Hegyi Olivér, a Szentendrei Evangélikus Egyházközség lelkésze mondja –: „A keresztségben Isten a gyermekévé fogadja a pici babát, mi pedig ehhez csupán segítséget nyújtunk. A lényeg, hogy a gyereknek legyen gyökere, tartozzon valahová, legyen hova visszanéznie.”

„Keresztszülőségre kértek fel” – mit tegyek?

Vannak olyan „guruló jó keresztények”– értsd: kocsin hozzák-viszik őket –, akiknek az egyházi kapcsolatuk csak a keresztelésre, az esküvőre és az egyházi temetésre korlátozódik. Velük történik meg olykor, hogy gyors segítséget kérnek ismerőseiktől, hogyan is válaszoljanak a megtisztelő felkérésre. Sajnos nem ritkaság, hogy a szülők vagy keresztszülők közül valaki nincs megkeresztelve; ilyenkor hasznosak lennének az egyházi útmutatók! (Tervezem is egy ilyen „keresztelői bédekker” megírását, eladdig ezt a szerény összefoglalót szánom gyors segítségül.)

Mi, evangélikusok vagyunk talán a legnyitottabbak, nem támasztunk különleges feltételrendszert a keresztelés szentségének a kiszolgáltatásával kapcsolatban, hiszen a nem keresztény „keresztszülők” arra tesznek ünnepélyes fogadalmat, hogy az „evangélikus egyház segítségével gondoskodnak a gyermek hívő kereszténnyé növekedéséről”. Magyarul: ha a szülők a keresztény neveltetés önkéntesen vállalt kötelezettségét elmulasztanák, akkor a keresztszülők emlékeztetik a szülőket a keresztelőkútnál tett fogadalmukra, s ha kell, maguk is részt vállalnak, segítséget nyújtanak az egykori vállalás hűséges betöltéséhez. Nekem is volt olyan keresztelési szolgálatom, ahol az egyik „keresztapa” (egyházjogilag persze csak keresztelési tanú lett), az édesapa jó komája muszlim vallású volt.

Áldott emlékű Labossa Lajos esperes, püspökhelyettes elöljárómtól tanultam még kezdő lelkész koromban, hogy érdemes mindig a gyermek érdekét nézni – ahogyan ő is ezt tette a mintegy ötvenéves tatabányai lelkészi szolgálata alatt. Ebben a köztudottan kommunista bányászvárosban sok „titkos” keresztelője volt – mert munkahelyen, bizonyos beosztásokban lévőknél hátránnyal járt, ha kitudódott valakiről, hogy „templomos”. Fiatalabbak kedvéért: aki hívőnek vallotta magát, arra a vadkommunista párttitkárok, vállalati, üzemi kiskirályok hamar rásütötték a bélyeget, hogy az ilyen ember biztosan a régi kapitalista világot sírja vissza, sőt reakciós, és a szocialista rendszert akarja megdönteni.

Mi a teendő, ha valakit keresztelőre hívtak? Először is: a keresztelés mérföldkő, fontos ünnepi esemény a család életében, ezért erre akárkit nem hívnak meg. Ha a vendéglistára kerülünk, akkor az különleges megtiszteltetés, tehát ha netán nem tudunk eleget tenni a meghívásnak, akkor illik időben kimenteni magunkat. Ha elmegyünk, akkor pedig elvárható, hogy jelképes ajándékot vigyünk a kisgyermeknek, amellyel ki tudjuk fejezni, mennyire örülünk, hogy részesei lehetünk ennek a bensőséges családi eseménynek. Hiszen a keresztelőn s a keresztelői ebéden vagy vacsorán nemcsak a közeli hozzátartozók és a szűkebb rokonság, de a barátok is jelen vannak. (Bár friss házasoknak, gyereket nevelőknek mindig jól jön egy kis „gesztusértékű” támogatás, de ha a pénzesboríték mellé kreatív ajándékot is készítünk, akkor leszünk igazán stílusosak!)

A keresztszülői „hivatal” – mi a komaság?

A néprajztudomány a komaságot mint társadalmi intézményt a műrokonság egyik formájaként tartja számon. A komaság, elsősorban a keresztkomaság, a választott keresztszülőség a legtöbbször kölcsönös meghívásban is kifejezésre jutott. A régi, hagyományos komaság őszinte és kipróbált jó barátságon alapult; olyanok éltek vele, akik szerették egymást, és mindenáron valamilyen szoros, kvázirokonsági kapcsolatba akartak kerülni egymással. A komák egymást a legjobb barátnak, szilárd támasznak tartották, és ha segítségre szorultak, akár anyagi, akár erkölcsi vonatkozásban, akkor is egymást hívták. A komaság intézményének szerepe – hasonlóképpen a vérrokonságon alapuló csoportokhoz (nagycsalád) – a hagyományos falusi társadalomban volt jelentős.

A magyar nyelvhasználatban komának nemcsak a keresztszülők hívták egymást, de a közeli barátot is így nevezték. A legénykoma, lánykoma általában azonos korú, azonos réteghez tartozó, közel lakó gyermekkori pajtás volt. A komák a legény-lány csoporton belül összetartottak. A lányok például egyformán öltöztek, azonos módon viselkedtek. A legények verekedésnél védték egymást, együtt jártak udvarolni, apróbb bűneiket, csínyeiket is együtt követték el.

A komák mindenkor megkülönböztetett tiszteletnek örvendtek, családi ünnepeken kiemelt szerepük volt. A nem vérrokon ilyetén befogadását mindig nyilvános aktussal erősítették meg, és a tágabb rokonság tudomására hozták, mert így volt igazán érvényes. 

A „koma” tehát az a férfi és nő, akit vagy akiket az újszülött gyermek szülei felkérnek, hogy a keresztelés egyházi szertartásán megjelenjenek, a keresztanya a gyermeket keresztvíz alá tartsa, a gyermek nevében az egyház által előírt fogadalmat letegyék, s a keresztelés szertartásán aktívan részt vegyenek. A felkéréssel, ennek elfogadásával, valamint az egyházi szertartáson való részvétellel a szülők s a felkért férfi és nő komák lesznek; meghatározott kötelezettségeket vállaltak egymás iránt, illeltve a keresztszülőpár a gyermek iránt is. (Például ha a gyermek elárvult, és nem volt közeli vér szerinti rokona, a gyám megbízatásánál elsősorban a keresztapa jött számításba.)

A gyermek keresztapámnak, keresztanyámnak szólította keresztszülőit. (Egyes vidékeken így szólította a keresztszülő testvéreit és azok házastársait, valamint a keresztszülők még élő felmenőit is, például „öregkeresztapám”, „öregkeresztanyám” formában.) De a kötelezettségeket a keresztgyermekkel szemben csak annak az asszonynak (és párjának) kell vállalnia, aki keresztvíz alá tartotta a gyermeket.

A keresztszülő felkérésénél elsősorban a baráti kör kiszélesítése a döntő. A keresztszülők száma vidékenként változó volt. A szülők hívhatták minden gyermekükhöz ugyanazt a keresztszülőpárt, de egy gyermeknek lehetett több keresztszülője is. Általában a római katolikusoknál a szülők minden gyermekének ugyanaz az egy házaspár a keresztszülője, míg a protestánsoknál egy gyermeknek több is lehet – olykor előfordult, hogy tizenöt-húsz pár töltötte be a keresztszülői tisztséget.

A keresztelő után a szülők és a keresztszülők komának szólították egymást; a keresztszülői „hivatal” fontosságát, megbecsülését hangsúlyozandó a csángók, székelyek ezután magázódtak, még ha előzőleg tegeződtek is!

Életre szóló feladat. Kell ez még nekünk?

Igen, kell. Akkor is, ha egyre kevesebben nőnek úgy fel, hogy keresztszüleik valóban részt is vesznek az életükben, mert vagy eleve nincsenek is, vagy vannak ugyan, de szerepük puszta formalitás. Keresztszülőnek lenni megtiszteltetés, ugyanakkor felelősség is. A keresztszülőségre való felkérés nem egy egyszeri eseményre, szertartásra szól. Nem csupán névleges tisztség, hanem életre szóló, fontos feladat. Nem abból áll, hogy a keresztszülő születésnapra meg karácsonyra ajándékot vesz a keresztgyerekének.

Keresztszülő csak az legyen, aki valóban alkalmas rá. Fontos, hogy azokat kérjük fel, akik majdan a gyerekkel lesznek, és a személyes kötődésen keresztül a magukénak is tekintik gyermekünket, s ezzel örömeit és bánatait is. Akikben a gyermek bátran bízhat, s akikkel megbeszélheti gondjait rajtunk kívül is – vagy akár rólunk is beszélhet…

Egyik kedves hívem mondta: „Már akkor kiválasztottam a legjobb barátnőmet keresztszülőnek, amikor a kislányom még meg sem született, a férjem pedig ugyanígy volt a legjobb barátjával. Szerintem ez egy nagyon szép hagyomány. Van egy fényképem, amin csak a gyerekek vannak a keresztszüleikkel, és időnként csodálkozva nézegetem. Egy család vagyunk, és nagyszerű tudni, hogy nemcsak nagyszülei vannak a gyerekeimnek, de ilyen csodás keresztszüleik is, akik játszanak velük, szeretik őket, akikre számíthatunk, s akikkel egykor majd számolhat a keresztség áldásában növekedő gyermekünk is.”

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 31–32. számában jelent meg 2019. augusztus 11-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.