„Eljön a nap, amikor felépítik falaidat, azon a napon szélesre tágul a határ.” (Mik 7,11)

Az évfordulók korát éljük. Alig sikerült lezárni a reformációs emlékévet és megemlékezni az első világháború befejezéséről, máris itt vannak az újabbak: a jövő hétre, szeptember 11-re esik például a nyugati határnyitás harmincadik évfordulója. Idei tanévünket így két „határnap” fogja közre, most szeptemberben a határnyitásra emlékezünk, júniusban pedig majd a trianoni határhúzások 100. évfordulójára. Ezért döntöttünk úgy, hogy a tanév központi teológiai témájául a határokat választjuk: konferencián és tanulmánykötetben dolgozzuk fel a határok problematikáját.

Nem hagyhatok említés nélkül még egy évfordulót: oktatási épületünk most lesz 30 éves, 1989 októberében avatták fel. Zárójelben hozzáteszem: ugyanaznap iktatták be hivatalába Reuss András professzort, aki éppen idén hagyta abba a tanítást. Ez az épület és ez a személy lehet a védjegye a mögöttünk álló időszaknak. Ülnek itt köztünk, akik 1989 őszén kezdték tanulmányaikat, sokat tudnának mesélni erről a legendás hőskorszakról, melyről a szóban hagyományozott sztorik mellett néhány szerencsésen fennmaradt YouTube-videó is tanúskodik, de most nem nosztalgiázni gyűltünk össze.

Mikeás próféta izgalmas gondolatba kapcsolja össze a szűkösséget a tágassággal, a lehatárolást a kitárással: „Eljön a nap, amikor felépítik falaidat, azon a napon szélesre tágul a határ.” A prófécia szerint falakat kell felhúzni ahhoz, hogy széttekinthessünk, hogy perspektívát kapjunk. A Rózsavölgyi közben emelt épület időben összekapcsolódott azzal, hogy kiszélesedett a külföldi ösztöndíjprogramunk, könyvtárunk állománya megsokszorozódott, 1997-ben bekötötték az első internetkábelt, és a tanárképzés megszervezése után 1998-ban újra indult a doktori képzés is. Nehezem nyomon követhető már, milyen oksági összefüggés volt akkor a külső és belső építkezés között, de szívesen egyetértünk Mikeással abban, hogy ezek összetartoznak: „Amikor felépítik falaidat, azon a napon szélesre tágul a határ.”

Ebből a hőskorszakból az is eszembe jut ma, hogy rengeteget ültünk. Nemcsak a végtelenségig tartó kari üléseken (melyeknek ma már képtelenség volna helyet találni a naptárban), nemcsak az új meg új szabályzatok szövegező bizottságaiban, hanem a könyvtárban is és az akkor frissen beszerzett kanapékon is. Ezt idézi fel a bibliaolvasó útmutató ma reggeli igéje is, mely a meghívónkat ékesíti: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” Sevet, ’ülnek’ – mondja pontosabban a 133. zsoltár. Mert az együttülésből lesz közös tanulás és használható tudás, és az együttes tanulás építi a közösséget, az egyetemet, az egyházat és „ide küld az Úr áldást és életet mindenkor” – hogy újra a zsoltárt idézzem. Az 1990-es években a Magyarországi Luther Szövetség még olvasótábort tudott szervezni Sopronban, ezt sajnos azóta sem sikerült megismételni. Régi diákszóval ehhez kell Sitzfleisch, de a régi diákoknak nemcsak szavuk volt erre, hanem Fleischuk is, nem véletlenül számoltak be a harminc évvel ezelőtti médiumok (a NapTv és a Mai Nap) éppen a teológusok ülősztrájkjáról – mostani egyetemi lelkészünk részvételével.

Az együttülés kapcsán, nem pedig kerek évforduló okán került a meghívóra az 1956. augusztusi nagybaráti találkozó egyik fotója. Ennek a háromnapos találkozónak a résztvevőiről, akik Laborczi Zoltán akkori nagybaráti lelkész hívására jöttek össze és az ún. Nagybaráti észrevételeket is közzétették, túlzás nélkül állítható, hogy a határaikat feszegették. Észrevételeikben az evangélikus egyház belmissziói szolgálatának újraindítását szorgalmazták, és szavaik az akkori általános várakozások közepette (Rajk László temetése, Ordass Lajos rehabilitációja) nem is találtak süket fülekre. Részben ennek a határozott fellépésnek volt köszönhető, hogy a forradalom utáni másfél évben újra sor került evangelizációs konferenciákra.

Mit várhatunk a most nyíló tanévtől, mire számítsanak a mai tanévnyitó résztvevői? A tanévnyitó beszédek természetesen csupa szépet és jót szoktak felsorolni. A harminc évvel ezelőtti tanévnyitón sem hallhattuk, hogy a 10-es terem ajtaja óra közben fog tokostul a folyosóra zuhanni, vagy hogy télen több hónapos szénszünetre küldik majd haza a hallgatókat. Ezek akkor is csak menet közben derültek ki. Ehhez a hagyományhoz híven én is a jó hírekről számolok be: hogy szeptembertől indul az esti tagozatos teológia mesterszak lelkészi specializációja, de már nemcsak a részismereti, hanem már a „rendes”, a másoddiplomás lelkészi szolgálatra felkészítő tantárgyakkal. A képzés következő, keresztfélévvel induló évfolyamára decemberi határidővel jelentkezhetnek azok, akik minimum felsőoktatási alapdiplomával rendelkeznek.

Ősszel ugyancsak elindul az egyházzenei tárgyú, 30 órás, akkreditált pedagógus-továbbképzésünk Luther és Bach szellemisége a zenében címmel, mely énektanárokat készít fel evangélikus egyházi énekek iskolai tanítására (jelentkezési határidő szeptember 15., információk a honlapon és a recepción található szórólapokon).

Ugyancsak keresztféléves rendszerben, februári kezdéssel tervezzük elindítani Szupervizor – diakóniai mentor nevű szakirányú továbbképzésünket, a jelentkezéssel kapcsolatos információkat a szokásos felületeken lehet majd megtalálni (felvi.hu, EHE honlap).

Az előttünk álló tanévre csúszott össze a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság két eljárása. Az intézményi akkreditációs Látogató Bizottságot novemberben fogadjuk, de ugyanebben az időszakban zajlik a doktori iskola akkreditációja is, mely az idén kezdődő új eljárási rend szerint szintén helyszíni látogatással kapcsolódik össze, ennek pontos időpontja még nem ismeretes. A doktori iskola mostanában megnyugtató színvonalon termel, ezért inkább kíváncsian, mint szorongva várjuk a soron következő MAB-ellenőrzést. Hiszen majd’ minden akadémiai ünnepünkre jut egy újsütetű doktor, legyen az tanévnyitó, tanévzáró, Magyar Tudomány Ünnepe vagy Dies academicus.

Az eddig felsorolt események mind kirakatba kerülnek majd. Említek mellettük két kevésbé látványos, ám legalább ennyire fontos vállalkozást, melyek ugyanígy le fogják kötni időnket és energiánkat, oktatókét és hallgatókét egyaránt. Hosszas töprengés és halogatás után idén vesszük napirendre egyetemünk szervezeti rendjének, azaz SzMR-jének, valamint a hatéves teológus-lelkész mesterszak tantervének revízióját. Az elmúlt években a legtöbb szabályzat és legtöbb szakos tanterv már megújult, ezt sokszor külső kényszer, jogszabályváltozások vagy az igények hirtelen átrendeződése kényszerítették ki, mint pl. a TVSz vagy a tanárszakos tantervek esetében. A lelkészszakot és az SzMR-t eközben csak kisebb szükséges kozmetikázások érték. Egyrészt túl nagy falatoknak tűntek, másrészt „szent teheneknek” bizonyultak, nagyon sok megrögzöttség, elvárás, hiedelem tapadt hozzájuk, nem csoda, hiszen ezek voltak a már említett hőskor első vívmányai. És ki merne hozzájuk nyúlni, hiszen szinte már a por is szent, mely összegyűlt rajtuk! De nincs mit tenni, végre le kell ülni együtt, ahogy a 133. zsoltár tanácsolja, és ki kell tágítani horizontunkat, mint Mikeás próféciájában. Csak akkor küld ide az Úr áldást és életet.

Beszédem végén azokhoz fordulok, akiknek minden tanévnyitón díszhely és főszerep jut, az elsőévesekhez. Kedves diákok, nektek is lesz itt bőven részetek együttes üldögélésben, hiszen egyetemünk hírhedt a magas óraterhelésről és a túlburjánzó vizsgakultúráról. Kérem, viseljétek ezt türelemmel, ne veszítsétek közben szem elől a szélesre táguló határokat, igyekezzetek felismerni mindenben azt, ami előre visz, ami tartós muníciót ad, ami a szűkebb vagy tágabb közösséget építi. Hordozzátok el az említett „szent megrögzöttségeket és elvárásokat” megértéssel, míg egykor ők is betelve az élettel megtérnek őseikhez a megérdemelt nyugalomba.

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanévnyitó alkalmáról szóló tudósításunk itt érhető el.