Szemedben tükröződnek álmaim,

Öledben ringatódzik a remény.

Mély felhőkből emelnek szárnyaid,

Álmodozom a világ peremén...

Nehéz és reménytelem volt utam,

Míg hozzád eltaláltam – én Uram.

Ember vagyok és mint ilyen, pihen,

És magamra hagy Hozzád hű hitem.

Magányomban a sötét rám talál,

A mélység lehúz – száraz rózsaszál –,

Nem bimbódzó, gyönge rózsavirág,

„Akit régen vár az egész világ”.

Síron túli borongós hangulat,

Ködös szememen nehéz kábulat,

Térdre rogyom, de reszket a kezem,

Imádságra vágyom – betegesen.

Hálám hozzád száll újra Istenem!

Elhagylak, de te nem hagysz el sosem.

Utánam nyúlsz, kezeidre emelsz,

Átszállsz velem a világok felett.

Karácsony éjjel meghajtom fejem,

Jászladhoz helyezem bűnös szívem.

Csak egy „szó”, mit mondasz, csak egy mosoly,

S a rabember többé már nem fogoly.

„Születés ünnep” ez mindenkinek!

Újjá született ember – mind tied!

Benned és veled az élet boldog,

Hosszú út, – többé már meg nem botlok!

De ha mégis, mert csak ember vagyok,

Tudom, Reád mindig számíthatok!

Jézus ragyogja át az életem!