Szemedben tükröződnek álmaim,
Öledben ringatódzik a remény.
Mély felhőkből emelnek szárnyaid,
Álmodozom a világ peremén...
Nehéz és reménytelem volt utam,
Míg hozzád eltaláltam – én Uram.
Ember vagyok és mint ilyen, pihen,
És magamra hagy Hozzád hű hitem.
Magányomban a sötét rám talál,
A mélység lehúz – száraz rózsaszál –,
Nem bimbódzó, gyönge rózsavirág,
„Akit régen vár az egész világ”.
Síron túli borongós hangulat,
Ködös szememen nehéz kábulat,
Térdre rogyom, de reszket a kezem,
Imádságra vágyom – betegesen.
Hálám hozzád száll újra Istenem!
Elhagylak, de te nem hagysz el sosem.
Utánam nyúlsz, kezeidre emelsz,
Átszállsz velem a világok felett.
Karácsony éjjel meghajtom fejem,
Jászladhoz helyezem bűnös szívem.
Csak egy „szó”, mit mondasz, csak egy mosoly,
S a rabember többé már nem fogoly.
„Születés ünnep” ez mindenkinek!
Újjá született ember – mind tied!
Benned és veled az élet boldog,
Hosszú út, – többé már meg nem botlok!
De ha mégis, mert csak ember vagyok,
Tudom, Reád mindig számíthatok!
Jézus ragyogja át az életem!
Reményem elhagyhat de Ő – sosem!